Bajnokság
Megtartaná a magyar magot a hasonló költségvetéssel tervező Falco
Az ügyvezetőt meglepné, ha nem ők indulhatnának a Bajnokok Ligájában.

:
:
Gráczer György ügyvezető szerint a magyar mag egyben tartása a célja a Falco KC férfi kosárlabdacsapatának.
A sportvezető az M4 Sporton elmondta, a jelenlegi keretből a szlovén vezetőedző Gasper Okornon és a másodedző Milos Konakovon kívül egyelőre a magyar válogatott Váradi Benedeknek, Filipovity Márkónak és az amerikai De’Quon Lake-nek van a következő idényre is érvényes szerződése, de szeretnék a magyar magot egyben tartani. Előbbi megfelelő külföldi ajánlat esetén ugyanakkor júniusig távozhat Szombathelyről.
Kelendőek a játékosaink, de a piaci árak nem fölfelé mennek, hanem stagnálnak vagy csökkennek, éppen ezért bízom abban, hogy meg tudunk egyezni a válogatott kosarasainkkal
– fogalmazott az ügyvezető.
Kiemelte, a 2019/20-as szezont az együttest működtető gazdasági társaságot száz százalékban tulajdonló önkormányzat segítségével le tudták zárni, így már a jövőre összpontosítanak.
A városvezetés úgy döntött, sport vonatkozásában a Falco prioritást élvez, így az együttes közel azonos színvonalon fog tudni teljesíteni, mint az elmúlt időszakban
– jelentette ki Gráczer. Megemlítette, bár a különböző ügynökségekkel a klub számára biztató tárgyalásokat folytattak már, komolyabban csak nyáron térnek vissza a légióskérdésre, akkor ugyanis kedvezőbb lesz a piaci helyzet.
A következő szezonra vonatkozó tervekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, szeretnék majd az első négy hely valamelyikéről kezdeni a rájátszást, és szerinte “meglepetés lenne”, ha a magyar szövetség (MKOSZ) nem az idén főtáblás Falcót kérné fel a Bajnokok Ligája-indulásra – írja az MTI.
Bármilyen visszatekintést nézünk, mi vagyunk az első helyen. Ha megtörténik a felkérés, egyeztetünk kell a tulajdonossal az indulásról, mert egyelőre azt sem tudni, milyen körülmények között és hogyan lesz BL-szezon
– utalt az ügyvezető arra, hogy a márciusban félbeszakított idényt a tervek szerint szeptemberben vagy októberben fejeznék be, ugyanakkor a 2021-re halasztott nyári olimpia miatt a következő szezont a szokásosnál előbb le kell majd zárni.
Ebből adódik, hogy megváltozhat a versenyrendszer
– egészítette ki Gráczer György.
Bodnár Péter, a magyar szövetség főtitkára korábban azt mondta, a szövetség májusban dönt a következő idény kupaindulóiról.

Nem is értem miért csodálkozik bárki, álszentnek kell lenni, hogy ne gondoljuk azt, hogy ebben az országban nem az élsport lesz először “megmentve”. Ha futball szurkolók lennénk, ennyi izgulni való se lenne, de így sem attól kell félni, hogy inkább a Markusovszky ápolóinak fzetését dobják meg, mint Perl Zoliét. És ugyanez minden egyes magyar városban, ahol eddig volt pénz a sportban. Ahol eddig sem, majd lehet nagyon mártírkodni, hogy a vírus miatt…
Tyú-tyú-tyú,közpénszivattyú????????
Motoros????
A koronavírus miatt elrendelt bírósági szünet érinti a te ügyedet is, te szájhős???? 🙂 🙂
Azóta is ilyen bátor vagy, hogy fiatal hölgyeket gyalázol?
Igen,majd a te ügyeiddel együtt fog folytatódni mivel összevonták őket????
Ugye át vetted az idézéseket maki?????
Ha jön átveszem, de én soha nem leszek akkora gyökér, hogy egy fiatal lányokat gyalázzak.
Csak tudnám, hogy ott miért nincs akkora nagy pofád…
Mert az neked van,szentfazék????
Köpj a tenyerdbe,aztán ahogy szoktad????
Jaj szegény motoros, jaj szegény motoros.
A facebook-on egy sárvári ingatlanos hirdeti magát /körmEND-i szurkolói sállal a nyakában/ te vagy az Gecse?
A rendőrség már nyomoz,ki kicsoda??
Várd a postást??
Az a hir járja hogy téged már megtalált
Most téged fognak…
Mit érzel, amikor a nyomorult életed miatt fiatal lányokat mocskolsz, gyalázol?
Mivan szerelmes vagy belé??
Nézz a gatyódba és rájössz,ez örökké plátói marad????
Marokjancsi????
Mivan Pozsonyi,írnak a nénik és recskázol a Napra? Te szerencsétlen képmutató senkiházi tróger…
Gyuri bácsi az U23-at még le kell rabolni,
ott lyukas a falco.
Szívesen.
Csalódtam, mert esszét vártam.
én nem csalódtam…ennyit tud
Jaj Gyuribácsi, ha egyszer megtalálnak a Haladás szurkolók….
A Haladás szurkolók találják meg azt, azokat akik ellopták a csapat pénzét…
Amennyi volt a Haladás költségvetése abból Bajnokok Ligáját nyert volna a Falco, nehogy már az legyen a Gráczer bűne, hogy nem lopott, hanem a csapatra költötte….
Csak talàlnák már….
Nem eszik olyan forrón a kását! Szerintem ez nem több mint egy kis nyomásgyakorlás a Szövetség felé. Az a 180mis amit az önkormányzat ad az messze nem lesz elég a tavalyi szinthez, ahhoz ugyanúgy kelleni fog a gazdaság is, ahol meg még azt sem tudják mi merre!! Arról nem is beszélve, hogy még az önkormányzati pénz is lehet necces, ha pl. a veszélyhelyzetre tekintettel esetleg még a térséget is különleges gazdasági övezetnek nyilvánítják?? “Lényeges, hogy a helyi adókról szóló törvény rendelkezéseitől eltérően, a különleges gazdasági övezet fekvése szerinti megye megyei önkormányzat képviselő-testülete jogosult arra, hogy rendeletével a helyi adókat bevezesse.… Olvass tovább »
Azért abban is van valami szépség, hogy bár tudom nyers és kendőzetlen ahogy írok és szubjektív, mégis több lájkot kaptam rá mint egyesek álerkölcsös lájkvadász múltat elferdítő írásai. Én nem személyeskedek, nem sértegetek senkit de a véleményemet leírom mindig is, ahogy leírtam westsucks-ként is 10 éven át, kitiltás nèlkül…… Vitáztam bagárikkal, fáradtolaj bőrbe bújt somosokkal, gázoslaptopokkal, mákoslecsókkal. Voltam vagyok jóban sokakkal és rosszban is. Akkor is itt voltam mikor mikor a Falco 10. Volt és itt leszek mikor újra az lesz. Egyet nem kell értenünk mert ez egy fórum, nem kell szeretnünk egymást mert szurkolók vagyunk. De amíg a nyál… Olvass tovább »
Uff, westsucks… azt a nicket már majdnem sikerült elfelejtenem, erre meg felhozod. 😀
Az pedig, hogy az Oroszlányra csak azért mert oda-vissza megvert titeket azt mondtad, hogy ideje lenni újra szopóágra kerülnünk ahová valók vagyunk…az is csak egy vélemény volt, ugye? Pont hogy oroszlányi szurkolók véleménye nem tetszett neked és válaszoltál erre nem kicsit rosszindulattal. Mert szerinted nekünk kuss a nevünk mert csak most jutottunk fel.
Szerintem amit írtál csak az, ami szeretnél lenni. Az írásaid alapján inkább a rosszindulat dolgozik benned.
Továbbra sem hiszem, hogy a te elvárásaidnak kellene megfelelnem, amit írtam pedig nem azért írtam mert 2x nyertetek, hanem, hogy magas lóról elkezdted osztani az észt.
Egyébként ha jól emlékszem megbeszéltük, hogy nem írunk egymásnak, nem gondolom hogy mi tudnánk valaha is értelmesen beszélni, elbeszèlni egymás mellett pedig nincs értelme!
Ha folyamatosan használom a szerintem és véleményem szerint szavakat, akkor az nem észosztás. Próbáld meg értelmezni.
Abban pedig igazad van, a frusztrált rosszindulatoddal átitatott írásaidat tényleg feleselges lereagálni.
Ezzel nincs is gond, ezt én is így látom. Egy Olaj, meg egy Falco szurkoló vélhetően soha nem fog egy tálból enni, de az első hozzászólásod szimplán a gyűlölet vezérelte. Ezt azért lásd be!
Alba lesz brutál.
Az Alba 2000 és 2012 között is egyfolytában brutál volt…..
Vojával meg Csorvási val? Egy éppkézláb légióst nem találtak, Molnár is lelépett.. Vicc
Ha legalább kupát lejátszották volna itthon is, az adhatott volna egy sorrendet nemzetközi kupákra.
Még azt se tudjuk, mikor indulhat bajnokság.
Gondolom a falco azért kap sok pénzt várostól, mert tudják, hogy később a Halihoz lehet kérni valami állami segítséget. Focira előbb kapnak, mint kosárra. Hali azért ebbe a felosztásba még beleszólhat, mert nekik is járna támogatás. Fura, hogy ők a nagy vesztesei ennek az egésznek.
Na ma Körmenden lesz zokogás. 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂
dobok papirzsepit a postaladadba, jo? ha mar te is itt vagy… ??
Hogyan élitek meg, hogy Ralf Martinez a ZTE-be igazolt, mert nem volt igaz, hogy hosszútávú szerződése van, és amikor ez kiderült a kommunikációs osztályotok (hahahahahahahaha) közleményben hazudott a pofátokba….
hogy éled meg, hogy evek ota arrol almodozol, hogy Kormenden megszunik a kosarlabda, de barmennyire is erolkodsz, sajnos még mindig letezunk?
nehez? Ezert vedelsz? ???
hogy eled meg?
frusztral, mi? ?
Szóval nem szar érzés, hogy állandóan átvernek titeket? 🙂 🙂 🙂
Szoval milyen az ido Kormenden? ?????
Raaaaaaaalf miért mentél eeeeeeeel?
Lehet tele lett a fasza, hogy a Padhtai Benjáminnak kellett felmondania a matekházit a meccsek előtt.
ooohhh az ejszaka Casanovaja, a felaras jegyekrol almodozo, motorhaztetos Casanova ???
mit neveztek el rolad Casanova? ???
Kormend, oh Kormendem…. ❤️
Padthai te agyoniskolàzott! ???
irjal mekdonálcot inkabb! ???
Pont egy ilyen cikk kellett a jelen helyzetben a kosàrbarátoknak. Kis híjàn bedől a gazdaság és a szociàlis rendszer, emberek tízezrei lesznek munkanélküliek, de a Falcot teletömni zsetonnal arra el van különítve a lé, hiszen prioritást èlvez….. Emberségből ismét vizsgàzott Gyuri bácsi, máshol lehet hogy csapat sem lesz, de maguknàl dől a lé majd, kilóra mindenkit, hiszen a falco az első az egyetlen, maga a magyar kosàrlabda, egy Voja Kellert még igazoljon le és hátha meglesz a kupa is egyszer. Igazi alpoklegaljai stílus ismét, és még majd jön pàr szokásos hazugság is, pl. Nem a falco a leggazdagabb csapat, nem… Olvass tovább »
Ne hergeld magad, igyál valamit. Ne haragudj, hogy létezünk.
ital csak rajtad segít…ja nem.
Ejjj Pozsonyi..
Sokat sejtető,hogy míg egy MTE-szimpatizáns korrekten tud írni, addig a szolnoki-részről csak az irigykedés és utálkozás jutott.Ha Nyerges gondolom ott lenne, telibeszarnád a járványt.
Szolnokról nem is vártunk mást. Köszike, most már lenyugodhatsz. ?
Ezt a vergődést,amit itt csinálsz már egy ideje…. ? Picit fóbiás vagy nem?
Gondolom mindjárt jön rúzsos haverod is az esszéivel. ?♂️
“A sport vonatkozásában a Falco prioritást élvez.” Érted? A sport vonatkozásában.
Amúgy nyugi! Mégegyszer nem lesz a magyar kosárlabda-történetben olyan, mint a 2010.utáni szolnoki szabadrablás.
Bár adnám, ha a jövő szezont alapszakasz nélkül kezdenénk az első helyről, közben a bajnokság összes magyarját leigazolnánk, és persze visszahoznák a háromlégiós szabályt. Ja, meg közben Szombathely polgáestere lenne az MKOSZ elnöke.
Írnék is róla egy 30 oldalas esszét.
Bár ez itt nem szolnok…???
? erről van szó,meg gondolkodjunk el azon is,miért akarják a nemzetközi indulást több évre visszamenőleg eldönteni ..???
Na vajon miért? Mert nem zárult le a szezon, és a nemzetközi szereplést mindig is az elmúlt évek eredményei szabjàk meg vitás esetben…
Egyébként a nemzetközi szereplés témában nem kell a magas ló, ugyanis ha nincs a kosárladba történelem legnagyobb pechsorozata akkor ti soha nem tudjátok meg mi az a BL.
Amitek most van azt fortuna pottyantotta az öletekbe érdemtelenül, csak ezt nem veszitek tudomásul, pedig Gumi haverotok is pofátokba mondta……
Érdemtelenül???????
Kb meccset nem nyertetek ellenünk amíg egy komplett kezdőnyi játékosunk le nem sérült, sőt szoros meccsre sem voltatok jók, tehát érdemtelenül….
3 èv Adria Liga volt, ami alatt vegig ellenünk szurkoltatok, és egyik évben nem is mi lettünk a bajnokok. A többi évben mi is volt??????
Arról nem is beszélve hogy mi 2x is voltunk úgy bajnokok, hogy előzetesen a legjobb 4be sem taksàltak minket, ezt kb. az MTE az Olaj és a ZTE mondhatja el magáról, akiknek ti soha nem fogtok a nyomába érni.
A 3 légiós szabályt az Olaj vezette be???? Ha jól emlékszem nem vètózott egy csapat sem…..
WSreborn!
Gondolom a te orvosi ellátásodat is felfüggesztették itt a koronavírus miatt, vagy téged még Lipót bezárása érintett hátrányosan?
Egy hamisítatlan szombathelyi hozzászólást láthattunk…..ez Szombathely!!!!
Easy peasy.
Horváth Á, Németh I,Fodor,Keller Báder Lóránt Eilingfeld Wittmann Vojvoda Benke…
A lerablásaid egy része Te szerencsétlen
Szerncsétlen, Lipótmező, stb. ti az egypártrendszer hívei vagytok ugye?
Pakson,Fehérváron, Debrecenben és Szolnokon is lesz legalább annyi, nem kell görcsölni…
“Emberek tízezrei lesznek munkanélküliek” de Vojával tudtommal a Szolnok vette fel a először a kapcsolatot…pénz van ott dögivel, kérdés ésszel mikor párosul..
Ez a “kilóra mindenkit” duma meg egy szolnoki szájából a pofátlanság teteje!Egy évtizedig ebből éltetek…
Ott pont!!!
Persze ésszel csak nálatok párosul a pénz te okosvárosi
Nálatok fejetlenség van,de lóvé igen,nyílvánvaló. Jó példa erre a Price saga.
Persze nálunk mindig is fejetlenség volt…..mondja ezt egy olyan szurkoló akinek a csapata 20 év jómód után sem tud annyit sem felmutatni mint mi 1991-2009 között, pedig aztán nálunk akkor nem volt habzsi dőzsi…..
Mégis volt 2 bajnoki és 2 kupaaranyunk…..
Szerintem ezt inkább VIDEÓzd ki!?
???
Ész.Mintha ti szidtátok volna a saját vezetőségeteket, edzőtöket, hogy eszetlenek …(Tóth elengedése,Milosevics stb)
igazoltok egy jó edzőt aki összerak egy jó csapatot. Jó példa OSE…tuti sokkal kevesebb pénzük volt mind nektek. És mi is lett az eredmény oda-vissza? Vagy csak Ők is megvettek mindenkit kilóra? Na ugye…
Amennyi pénz Szolnokon lesz, abból tuti lehet jó csapatot csinálni!
WS Volt egy csomó jó hozzászólásod, de ez most nagyon gáz! Bocs, de mostantól átpörgetlek. Nyugodtan szidhatsz, nyugodtan alszom…
Miért szidnálak? Mert más a véleményed mint nekem? Nálam ez nem szokás azokkal ellentétben akiknek bőszen lájkolgatod a beírásait…..
Értem én, hogy mindig is utáltad a Falco-t, de ezt egy kissé túltoltad. Szövegértés nulla, viszont a demagóg hablaty az megy. Jó, hogy nem a Falco-nak kéne eltartani az összes klubot, sőt az összes munkanélkülit a saját kárára.
Ne röhögtess!
Reméljük, hogy Körmenden is rendben lesz minden és akkor lesz ismét egy jó bajnokság.
Akkor továbbra is lehet minket utálni,akik eddig reménykedtek,nájsz.