:
:
Az 1999-es születésű Trey Diggs karrierje során ez lesz a 3. klubja. Trey az egyetemi éveit a Bowling Green Falcons-ban töltötte, ahol 88 mérkőzésen lépett pályára. Mindhárom egyetemi évében bőven 30% felett triplázott, sőt első-két szezonjában 39,1%, valamint 37,8%-kal célzott távolról. Profi karrierjét a holland első osztályban, a Zeeuw & Zeeuw Feyenord csapatában kezdte meg, ahol a 2022/23-as szezonban 18,4 pontos átlagot produkált, mellette pedig 5,1 lepattanót is leszedett.
A 25 éves légiós az elmúlt szezont a lengyel elsőosztályban, a Twarde Pierniki Torun csapatában töltötte. Többek között játszott Váradi Benedek ellen is. A Trefl Sopot elleni mérkőzésein átlagban 10,5 pontot és 2 lepattanót szerzett.
Ha már szegény Zach-et pótolni kell, én nem bánom hogy olyan játékos jött, aki rá tudja emelni a triplát és ponterősebb tud lenni ha kell. Tudom hogy kicsit hektikus, de én elsőre bíznék benne. És talán a betöréseknél sem lesz olyan félszeg mint tavaly Jordano volt, a fizikális 1-1-ezéshez is kicsit jobban meg van a magassága.
Támadásban extra, volt 17/15, 18/18, 21/21 és 30/27 meccse is, védekezésben majd meglátjuk, de olcsó biztos nem volt
Nem az a drága légiós. 🙂 Viszont én inkább támadásban várom a hasznosságát. Így alakult, lehet hogy a többieknek kell majd kicsit többet hozni védekezésben.
falkós mércével az az évi 80 milla aprópénz, Jászaibencike 100-at is megér, mert ő lokálpatrióta.
Forrás?
2lee14
Jáj,hát nem tudod more,amit ezek az okosok igen? Tudod,minden fent van a zinterneten….
80? Dehogy! 300 + még 100 millió a bajnokság megnyerése miatt, ami szerintetek már most tény.
Több pontot átlagolt a Lengyel 1-ben, mint a könyökbenci, de a milliárdosoknak olcsó, meg szar a gyerek.
Már most mentegetőzöl?
Csupán leírta a valóságot.
Mondjuk ti meg a valóság az két külön fogalom.
Aztán nem tudsz cáfolni. Öngól sárga.
Szerintem érthető, ennyi bajnoki cím egy ilyen nívós bajnokságban, plusz ennyi év európai C vonalban “vitézkedés” után minimum egy Tatum, Edwards, vagy Curry szint elvárható lett volna, érthető az elégedetlenségük
Nem vagy, hanem is.
Neked legalább van humorérzéked…..
1,5 ponttal.
Szerintem szervezzünk gyűjtést a kirakatcsapatnak!
Levezető Lebron Jamesre gyűjtünk!
Ne ragadtasd el magad, aztán holnap meg éhezel…
A triplája meglesz, nagy volumen mellett is megbízhatóan dob. A nagy kérdés, hogy a védekezést is mellé tudja-e rakni. Az eddigi 2 európai szezonjában negatív volt a net ratingje (azaz, azokban a percekben, amikor a pályán volt több pontot kapott a csapata, mint amennyit dobott), sőt az utolsó egyetemi szezonjában is.
Marad a rég bevált recept: Egy kisebb büdzsével rendelkező légiós, akinek a fő szerepe a triplák értékesítése.
Brown jobb lehetett volna, védekezésben legerősebb szezonunk ígérkezett elő, srác védekezése kétlem hozná Brownét. Támadóarzenál dettó.
Ez van, így alakult.
Tré.
Kezdő az angolod… de ez vicces
A földrajznál is hiányzott,biztos Szarvas vadászaton volt, neki jutott az szarvastagja, a 10-es lőlapba sem talált bele….
Hajrá,remélem a hétvégén láthatjuk játszani.
30% felett triplázott, csak a mezőny százaléka is majdnem megegyezett azokkal a számokkal, amihez 13 as és 8 as VAL társult, előbbi átlagos, utóbbi elég gyenge.
Csak teljes képhez.
Tudtuk, hogy Brown penzebol nem fogunk extra jatekost talalni.Meglatjuk milyen lesz az uj srac a bizalom meg van fele.
Még mindig van pénz lóvéra.
Pedofil korcs detected.
Ne magadból indulj ki
Senki se várt sztárlégióst. Én csak azt remélem, hogy jó védő..
Üdvözlünk Trey! Akkor mehet az Emléktorna. 🙂
Akkor nyomjuk!