Kosárlabda
Megszólalt a zalaegerszegi vezetőség: azonnali változást várnak
Közlemény jelent meg a csapat Facebook-oldalán.
:
:
Közleményt adott ki a Zalakerámia ZTE KK hivatalos oldalán a Honvéd ellen elszenvedett, súlyos budapesti vereség után.
A klub vezetősége egyértelművé kívánja tenni: a csapat mai mérkőzésen mutatott teljesítménye nem felel meg annak a szintnek, amelyet a Zalakerámia ZTE KK képviselni kíván. A pályán mutatott játék, az energia és a koncentráció messze elmaradt attól, amit elvárunk minden játékosunktól.
Klubunk alapelvei nem változtak: munka és versenyszellem. Ezek azok az értékek, amelyek meghatározzák a klub kultúráját.
Meggyőződésünk, hogy a keretben megvan a szükséges tehetség és karakter és potenciál céljaink eléréséhez. Ugyanakkor világos: minden játékostól és a szakmai stábtól azonnali változást várunk hozzáállásban, intenzitásban és teljesítményben.
Szurkolóink ennél többet érdemelnek, és mi is többet várunk magunktól. A célunk változatlan: olyan csapatot látni a pályán, amely minden mérkőzésen a maximumot nyújtja és méltón képviseli a kék-fehér színeket!
Török Róbert
Ügyvezető
“Meggyőződésünk, hogy a keretben megvan a szükséges tehetség és karakter és potenciál céljaink eléréséhez.”
Ha a bentmaradás a cél, az még meglehet, nyilván ahhoz akár elegendő is lehet ez a keret, de ebben az esetben egy-egy nagyobb zakón, főleg idegenben annyira nem kell csodálkozni.
Teljesen mindegy, hogy ki-, mit nyilatkozik és miről ad ki közleményt. Ebben a szezonban 2 cél maradt: 1. a bennmaradás biztosítása bármi áron; 2. kideríteni, hogy a keretből kire számítunk a kövi szezonban.
Az teljesen nyilvánvaló, hogy Kosztasz Mekszasztól legkésőbb a szezon végén el fognak köszönni (eleve tévedés volt idehozni).
Én a maradék 5 alapszakasz meccsen mutatott hozzáállás alapján fogom eldönteni, hogy a jövő szezonra megveszem-e a bérletemet, vagy maradok inkább otthon, mert ilyen produkcióra, amit ebben a szezonban (3 szezon után újra) láthattunk, már nem vagyok többet kíváncsi.
Nem szoktunk barátkozni..De ha igazad van akkor az van… Nem azért járatom a pofámat már vagy 3 éve, mert baromira unatkozom… Pont nem érdekel a baszki. Teljesen érdektelen számomra… ahogy itt írják előttem, nagyszerű játékos volt, edzőnek sem rossz, de….. Vezetőnek nem alkalmas, ugyanúgy ahogy a paksi kollégája sem. Megrekedt a saját idejében és nem fejlődik. Pedig aki lemarad, kimarad… Alap dolgok hiányoznak innen.. A tulajdonosnak kellene lépnie, valamiért nem teszi, képviselője mellébeszél, szerinte rendben minden, többször is elmondta szélesebb körben… Annyi a probléma, hogy Zalaegerszegen szeretik a kosárlabdát… A klub viszont nem szereti a nézőket… Célok: 1. A bentmaradás… Olvass tovább »
Sajnos nem tartom kizártnak hogy pár év múlva az ASE lesz ugyanebben a cipőben mint most a Zalaegerszeg. (Ne legyen igazam.) Mindkét helyen óriási problémák vannak a vezetőségben az ASE-nál annyi különbséggel hogy több a pénz egyelőre…
Johnsonról már januárban tudható volt,hogy nem fog visszajönni. A helyére hozott ember pont úgy érkezett,hogy nem tudott játszani, egész véletlenül. Mintha direkt csinálnák. Itt a fiatal játékosok is csak létszámnak kellenek. Miért van az hogy évek óta nincsen sajátnevelés,aki tudna is játszani. A női csapatot már tönretették a hozzáértők. Attól,hogy valaki látott már kosárlabdát közelről még nem fog egy csapat müködtetéséhez érteni. Persze a kritikákra megsértődnek. Kérdeném ki hozta ide ezeket a játékosokat.
Sajnos teljesen igazad van, csont hülyének néznek mindenkit! Véleményem szerint…
Nagyon nehéz egy “normális” vezetőséget felállítani. Játszatok el azzal a gondolattal, ha a szezon végén elküldenék pl. mind a körmendi, mind a zeg.-i vezetőséget, mi lenne? Ki vállalná utána felkérésre a klub-; és szakmai vezetést Körmenden vagy Zalaegerszegen? Szerintem senki. Írjanak ki pályázatot? Azaz, feltehetően nehéz lenne találni olyanokat, akikkel mindenki elégedett lenne és hosszútávon is megfelelően végzik a munkájukat. Azt tudomásul kell venni, hogy mindenhol vannak sikertelenebb időszakok; az elmúlt években volt egy-két rosszabb év Kaposváron (kiesés), Pakson, Fehérváron, vagy pl. Szolnokon is. Sopronban sem elégedettek most a szurkolók. Az is igaz viszont, ha egy klubvezetés nagyon belekényelmesedik a… Olvass tovább »
Az első lépés, Bencze kuka.
Ezzel mondjuk nehéz lenne vitatkozni, Lajos, de itt valamilyen más probléma is van. Ennyire nem szar ez keret, ha az egyéni képességeket nézzük, de nem alkalmasak csapajátékra és nem küzdenek. Otthon ha van kedvük akkor kicsit összekapják magukat és ha csak egyénies játékkal is (mert csapatjáték, koncepció itthon sincs), de néha bejön. Idegenben meg az látszik, hogy játszuk le aztán menjünk minél előbb haza. A légiósoknak a stat legyen nagyjából rendben, az eredmény meg a kutyát sem érdekli. Remek példa volt, amikor Varence a Paks ellen az utolsó másdopercekben (amikor már megállt a játék mindenki részéről) még odafutott gyorsan dobott… Olvass tovább »
Pedig kell! Olyat, akinek fontos a ZTE és nem csak saját maga…véleményem szerint..
Nem olyan nehéz az csak alap dolgokat kellene megkövetelni, betartatni és betartani:
Következetesség, elhivatottság , rendszerért és nem csak belőle élni…
Biztos vannak ilyen emberek akik alkalmasak lennének csak a fentiek hiánya erősebb így marad a “jóvanezígy”
Azért a 2024-es 630 millios zte költségvetés mèg upval együtt is az elejébe tartozott. Vajon mit mutatnak majd a 2025os szamok?
Azért a palánkokat, parkettát, fűtéskorszerűsítést nem biztos hogy érdemes idekeverni.
A játékosokra fordított keret a mezőny utolsó harmadában van.
2024 – bér : 395,5m ft
Ez persze az egész, de sehogy nem tud ez az utolsó harmadban lenni.
Meg lennèk lepve ha 2025 meg jelenleg ez kevesebb lenne és nem több.
Azért volt nálatok nemrég hogy 10 légiós járt egy szezonban.
A fűtés és parketta bevétele pedig X évre elosztva jelenik meg de ebbe ne menjünk bele
Mivel a bevétel és a ráfordítás fogalmakkal sem vagy tisztában, így ezt valóban el kell engednünk. Csak azt nehéz megérteni, hogy ha ilyen hiányosságaid vannak, akkor miért kezdesz el ezzel kapcsolatban okoskodni.
😀 😀 oké
Csak leirom mar hogy legalabb valosan lasd a klubod szamait, nem akartam kioltatni senkit normalisan leirtam a valosagot.
Az ingatlanfejlesztesre igenyelt tao tamogatast a hasznos elettartam idoszakara elhataroljak.
Csak annyi bevetel jelenik meg az adott evben amekkora beruhazas adott evi ertekcsokkenese.
A 200 millios beruhazas 20 evre evi 10M-s ecs-t jelent – tehat ennyi bevetelt oldanak fel az elhatarolt tamogatasbol.
Nem kell tudnod, csak ne beszelj butasagokat es csak fogadd el tenyeket!
Ha jobban alszol hogy nem 630 csak 620, a tenyek tenyek 🙂
Az okoskodasrol meg ennyit.
“Klubunk alapelvei nem változtak: munka és versenyszellem. Ezek azok az értékek, amelyek meghatározzák a klub kultúráját.”
A SZAKMAISÁG lemaradt…
Zegen ugyanaz a helyzet, mint Körmenden. Nem az arra alkalmas emberek ülnek döntéshozó helyzetben. Amíg ez nem változik, érdemi változás lehetetlen….(És egyébként most nem Törökre gondoltam elsősorban).
A ZTE és MTE vezetősége nagyjából hetente kontráz rá egymásra a balfék megnyilvánulásaival. SZÁNALMAS! SZÁNALMAS! SZÁNALMAS! Mindkét klub sokkal de sokkal többet érdemelne.
Azt a qrva! Ezt a Török, vagy a Törökné írta? Esetleg a Baszkiné? Török! Húzzatok már el baszki barátoddal együtt. Nektek aztán van bőr a pofátokon! Véleményem szerint…
Ha a kerettel kapcsolatosan nem lát a vezetőség gondokat, akkor legalább a taktikai részét megnézhetné a csapat játékának. Szerintem a B csoportos csapatok jobb rendszert játszanak, vagy legalább játszanak egy rendszert. Itt tegnap nem látszott hogy ezek a srácok járnának edzésre és tudnák hogy ki mit tud a pályán. Szegény Tóth Ádi, igazán sajnáltam, mert egy rohadt labdát nem kapott a gyűrű alatt, holott láthatóan szeretett volna csinálni valamit és meg is tudta volna verni bármelyik védőjét, ha a csapattársai beadják a labdát. Az edző helyében végig ordítottam volna a meccset, hogy használjuk ki az egyetlen előnyünket. De nem, Dusán… Olvass tovább »
Azért Dusán sem szakad meg a pályán ebben a szezonban. Ezt azért tegyük hozzá. De neki már tényleg levezetni kellene csak itt. Ehelyett ő gyakorlatilag az egyetlen magyar, aki megüti az A csoport szintjét. Scherer tud még olykor hozzátenni valamit, és Takács védekezésben. A többi… Kucsora és Mokánszki B-szint max. Szalay megrekedt a fejlődésben, Csátaljayt meg teljesen leamortizálták, mivel egyiket sem játsszatták. Csizmadia meg egy kész vicc. Itt van már második éve, aztán pályára lepett kb 5 meccsen. Az elmúlt 3 évben zsinórban 4. volt a Zete. Talán Kellert és a másik Takácsot nem kellett volna elküldeni. Mokánszki és Kucsora… Olvass tovább »
Nagyon viccesek ezek a vezetőségi közlemények. Múltkor a Zete kapott egy 50est, ott is egyből jött a közlemény. Ha tippelnem kéne, ebben a fordulóban Körmendi közlemény lesz.
Most aztán komolyan odadörrentettek a csapatnak!
A játékosok tutira telef**ták a gatyájukat.
Ez a ZTE szerintem több meccset már nem nyer az alapszakaszban. A 3 hazai borítékolhatóan zakó. (Alba, Falco, ASE)
A két idegenbeli(MTE, OSE) papíron akár nyerhető is lehetne, de ez a brigád totál alkalmatlan.
Hacsak az új légiós nem egy Messiás, akkor itt a gárda csak 1 feladatra készülhet. A Szeged elleni play outra. Őket kell valahogy maguk mögött tartaniuk.
Szégyen, hogy idáig jutott ez a patinás klub.
Az ASE helyett az Olaj a harmadik hazai, de a lényegen nem változtat…, teljes megújulás kell, baszkival az élen el kell zavarni a megélhetési vezetőket, kitartást nektek, Zete nélkül nincs A csoport!
Igen, igazad van. Az ASE már oda-vissza elkalapált minket.
Az Olaj ellen sincs esély, ez is nyilvánvaló.
Ezzel a kerettel milyen potenciális cél lebeghet a szemek előtt? A rájátszás már elúszott, a kiesés elkerülése lehet már csak cél. Mi volt a szezon eleji célkitűzés? Mert ha a rájátszás elérése, akkor az óriási szakmai dilettantizmus, komolyan gondolták hogy ezzel a magyar maggal elérhető lehet? A tehetség az sajnos kevés, ez egy kosárlabda-orientált város eredmény kényszerrel. Bali és Balaicz úraknak is fére kellene tenni a kormánypárti sógor, koma, jóbarát féle ideológiát és nem szakmai analfabéta embereket helyezni a vezetőségbe. Ja, hogy nincs épeszű halandó, aki elvállalná? Azt mondjuk megértem. Szebb jövőt ZTE!