Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Megszerezte első győzelmét az Óbuda, tovább menetel a PVSK és a Vasas

Négy fordulót követően nincs már nyeretlen csapat a Piros-csoportban.



:

:

Négy játéknap után csak öt együttesnek pozitív a mérlege a második vonalban.

Nagyot küzdött Pécsen a Nyíregyháza, de a kétszáz pontot hozó találkozó végén a listavezető hazaiak ünnepelhettek. A MEAFC a Cegléd után a DEAC-ot is elkapta otthon, a Czirbus vezette házigazdák fordulatos, hosszabbításba torkolló mérkőzésen győzték le a hajdúsági fiatalokat. Az Óbuda-TF derbit is a vendéglátók nyerték, bár szinte végig a bajnokságban idáig nyeretlen Kaszások vezettek, még az utolsó percre is maradt izgalom, végül Szabó közeli találata és Dancsecs sikertelen hármasa döntötte el a két pont sorsát. A BKG szintén küzdelmes mérkőzésen aratott rajt-cél győzelmet, méghozzá Cegléden, így a Kosok 3-1-es mérleggel a 3. helyen állnak, míg a fordított mutatóval rendelkező CKE egyelőre nincs ott a legjobb nyolc között. Gyengén kezdett, de végül simán nyerte a két dél-budai piros-fekete gárda csatáját a MAFC, a műegyetemisták 50%-kal céloztak távolról. A fordulás után ellépett ellenfelétől, magabiztos különbséggel győzte le idegenben a múlt vasárnap Nyíregyházán bravúrt bemutató Salgótarjánt a JKSE. A Vasas érvényesített a papírformát a Fót ellen, a piros-kékek veretlenül várhatják a MAFC elleni rangadót.

A forduló csapata: James Kinney (Fót, 33 VAL, 1. alkalommal került be) – Nagy Botond (BKG, 29 VAL, 4.) – Kucsora Csaba (JKSE, 29 VAL, 2.) – Kelenföldi Domonkos (TF, 42 VAL, 2.) – Andrássy Géza (Vasas, 40 VAL, 1.). Hatodik ember: Mokánszki Máté (PVSK, 29 VAL, 1.). Legjobb U20-as: Cseh Botond (Vasas, 23 VAL, 3.).

Az aktuális tabella megtekinthető a hunbasket.hu-n.

NB I. B, Piros-csoport, alapszakasz, 4. forduló

Pécsi VSK-Veolia – Hübner Nyíregyháza BS 107-93 (23-22, 33-22, 20-21, 31-28)

PVSK: Micsovics 10, Németh 7/3, Molnár 6/6, Bíró 19/9, Horti 5. Cs: Mokánszki 23/9, Radó 12, Plézer 9/3, Halász 9 (+13 gólpassz), Antóni 7/3, Frank -, Harka -.

Nyíregyháza: Bus 8/6, Végső 10/6, Szobi 5/3, Tarján 19/3, Völgyi 15. Cs: Nagy S. 20/9, Bonifert 9/3 (+11 lepattanó), Geiger 7/3.

Szrecsko Szekulovics: Gratulálok a Nyíregyházának, nagyon jól játszottak ma este. Gratulálok a saját csapatomnak is, nehéz mérkőzés volt. Végül sikerült, nyertünk, ez a legfontosabb, sok pontot kaptunk, megyünk tovább és javítjuk a hibákat.

Horváth Ákos: Nagyjából azt kaptuk, amit vártunk, egy rutinos, nagyon jó erőből álló PVSK-t. Kezdetektől a saját ritmusukat játszották, amivel elég jól tudtuk tartani a lépést, főleg az első negyedben. Szépen játszott a PVSK, gratulálok nekik, dörzsölt játékosok, jó taktikával. Nekünk előre kell nézni, az egy dolog, hogy 107 pontot kaptunk, nagyon a nulláról kellett építenünk a csapatot, 13 srác 10 irányból az országból, nem tudok például a védekezésünkre rosszat mondani, egyszerűen nem gyakoroltuk eleget. Kell idő, hogy minden működjön, de ma a PVSK ennyivel jobb volt.

A mérkőzés visszanézhető a PVSK Pécsi Vasutas Sportkör YouTube-csatornán.

MEAFC-Miskolc – DEAC U23 90-79 (16-25, 25-16, 24-21, 11-14, 14-3) – hosszabbítás után

MEAFC: Tóth B. 13/12, Kozák M. 18/3 (+10 gólpassz), Kozák B. 8/6, Ragályi 7/3, Czirbus 28/3. Cs: Lippai 14, Sándor 2, Pintér -, Gadus -, Velkey G. -.

DEAC: Kenéz 12/3 (+12 gólpassz), Hőgye 3, Neuwirth 10/6, Csizmadia 11/3, Czermann 6. Cs: Ságodi 14/3, Várszegi 13/9, Varga S. 7, Bankó 3, Tóth G. -, Balázsi Á. -.

Dr. Váczi Péter: A Debrecen teljes létszámmal érkezett hozzánk, melynek sorából 6-7 játékos az első osztályú csapatuknál edz. Ezt az együttest legyőzni nagy fegyvertényt jelent. Azt gondolom megérdemeltem nyertünk. Emelem a kalapom a játékosaink előtt. Nagyon köszönjük a fantasztikus közönség szurkolását! További sok sikert kívánunk a DEAC U23 gárdájának

Kádár Tamás: Végig izgalmas és nagyon fizikális mérkőzést játszottunk. Sajnos sok pontot kaptunk a “festékből”. Az mérkőzés végére visszajöttünk egálra. A rendes játékidő utolsó faultjánál szerintem rossz ítélet született, ami meghatározta az állást. A hosszabbításban azonban sokkal jobb volt a MEAFC-Miskolc, gratulálok nekik!

A mérkőzés visszanézhető a MEAFC TV YouTube-csatornán.

Óbudai Kaszások – TF-Budapest 95-91 (21-15, 30-23, 22-24, 22-29)

Kaszások: Boros 14, Varsányi 3/3, Supola 10, Armaghani 9, Kármán 8. Cs: Lakosa 27/9, Balázsi 13/3, Pollák 7/3, Horváth B. 2, Szabó D. 2.

TF: Szántó 3, Dancsecs 15/6, Szanyi 13, Karosi 22/15, Kelenföldi 27/9. Cs: Anda 4, Tömösváry 4, Simon 3, Varga Á. -, Lőrincze -.

Takács Máté: A három forduló óta akadozó védekezésünket szerettük volna kijavítani a mai napon, ami az első félidőben teljes mértékben megvalósult. Úgy gondolom, hogy 40 percig tudtuk irányítani a mérkőzést, nagyon koncentráltak voltunk. A második félidőben azért akadtak hibáink védekezésben, több olyan dolgot engedtünk az ellenfelünknek, amire a hét folyamán külön felhívtam a játékosok figyelmét. A végén kellett egy kis szerencse, flowba hoztunk pár veszélyes játékost, de megszületett az első győzelmünk! Remélem, ez pályára állít minket a továbbiakban. Megyünk tovább, rengeteget kell még dolgozni. Gratulálok mindkét csapatnak, mivel egy nagyon kemény mérkőzést sikerült játszani a mai napon.

Beák Gábor: Gratulálok a Kaszások csapatának, egy nagyon küzdős, hajtós mérkőzésen vagyunk túl, amiben végig előnyben voltak. A mérkőzés végén megpróbáltunk felzárkózni, ami úgy gondolom sikerült is, de sajnos ilyen védekezéssel, hogy az elején az ellenfélnek ekkora előnyt adunk, nem lehet kosárlabdázni a B csoportban. Gratulálok még egyszer a Kaszások csapatának. Megpróbálunk következő mérkőzésen javítani.

Ceglédi KE – BKG PRIMA Akadémia 68-76 (15-24, 22-19, 7-19, 24-14)

CKE: Herendics 4, Horváth Ád. 9/3 (+10 kiharcolt fault), Dragasevics 10/6, Csaba 17, Csorvási 10. Cs: Olasz 11, Velkey J. 5/3, Orgona 2, Horváth M. -, Gordán -.

BKG: Nagy Be. 3/3 (+11 gólpassz), Nagy Bo. 29/15 (+10 kiharcolt fault), Büki 8/6, Newman 14/3, Nshimba 8. Cs: Bartos 6, Csomós 6, Szabó M. B. 2, Szeleczki -, Kanyó -, Béres -.

Siska János: Gratulálunk a BKG csapatának! Azt gondolom, hogy ezt a játékot vezér és irányító nélkül nem lehet játszani. Ilyen dobószázalékkal egyik csapatot sem fogjuk tudni megverni. Ezeken változtatnunk kell! Sok sikert kívánunk a BKG-nak.

Dr. Nagy Ágoston: Az első félidőben nagyon gyenge energiákkal játszottunk, minden szabad labda, elpattanó az ellenfélé lett. Ezen muszáj volt változtatnunk, szerintem sikerült! Nem tudtunk mindenben feljavulni, amit az előzetes várakozások során kitűztünk, sem az eladott labdákban, sem a lepattanókban, de szerencsére így is megszereztük a győzelmet. Az első félidőben úgy éreztem, hogy ezzel a támadójátékkal már jócskán vezetnünk kellett volna, nem csak hat ponttal. Bár a frissen beálló játékosok többször magára hagyták a labdást, tartottuk az előnyünket. Mindenestere, fejlődnünk kell a labda nélküli játékban, mert nem csak a labdás tud pontot szerezni!

A mérkőzés visszanézhető a Ceglédi Kosárlabda Egyesület YouTube-csatornán.

Újbuda MAFC – Budafok 94-70 (19-19, 30-13, 22-15, 23-23)

MAFC: Polgárdy 25/9, Pintér 21/15, Buzás 8/6, Bordács 4, Pápai 6. Cs: Katona 11/6, Komma 8/3, Misek 4, Kovács 3, Matejovics 2, Molnár T. 2, Biber -.

Budafok: Moravcsik 5, Dormán 7, Horváth Ár. 2, Swanson 14/6, Varga D. 16/6. Cs: Tursics 11/9, Lucey 5/3, Siklós 4, Piukovics 2, Szántó -, Rozs -, Hajnal -.

Lakits András: Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Ahogy szokták mondani: volt itt minden. Borzasztóan kezdtünk, de az első negyed után felnőttünk ahhoz a keménységhez és sebességhez, amit mi tudunk. Ezzel együtt a következő három negyedben is voltak hullámvölgyeink, dolgoznunk kell azon, hogy a későbbiekben ilyenek ne legyenek. Végre jól mentek a kinti dobások is, ötven százalékkal dobtuk a hárompontost, aminek nagyon örülök és amit nagyon vártunk hazai pályán. Meg kell tanulnunk stabilan, jól teljesíteni, mert nem engedhetünk meg magunknak sem ilyen kezdést, sem hullámvölgyeket. Ettől függetlenül minden dicséret megilleti a csapatot, mert a kezdeti bizonytalanságok után szinte tökéletesen dolgoztak a srácok. Örülök, hogy ilyen magabiztos győzelmet arattunk és mindenki pályára tudott lépni. Megyünk tovább, jövő héten nagyon nehéz meccs vár ránk a Vasas ellen, de legalább lesz egy hetünk felkészülni rá. Szeretnénk ott is győzelemmel zárni!

Károly Máté: Gratulálok a második legkedvencebb csapatomnak a bajnokságban. Ellenfelünk abszolút esélyesként kosárlabdázott és végig kontrollálta a mérkőzést. Nekünk volt egy elképzelésünk, ezt a mérkőzés elején egész jól meg is tudtuk valósítani. Több változtatással próbálkoztunk a mérkőzés közben is, amelyek csak ideig-óráig működtek, azért is, mert ellenfelünk nagyon jól reagált ezekre. Az egész meccsre elmondható, hogy a fizikális fölényüket abszolút kihasználták. Sajnos ez az, amivel mi nem tudunk mit kezdeni. Mi már a következő mérkőzésre fókuszálunk, a héten összeszedjük magunkat és a jövő hét végén nyerni fogunk. A MAFC-nak sok sikert kívánok és azt, hogy nyerjék meg a bajnokságot!

Salgótarjáni KSE – Jászberényi KSE 67-90 (14-13, 16-22, 22-30, 15-25)

SKSE: Karanfilovszki 10/6, Vas-Teplán 7/6, Cserényi Marcell 8, Hargitai 4/3, Lajsz 8/3. Cs: Váits 13/3, Kalassai 9/3, Ormai 4, Monye M. 4, Monye J., Balázs -.

JKSE: Santiago 13/6, Dunai 8, Boka-Magó 9/9, Meleg 7, Rátvay 6. Cs: Kucsora 25/9, Mester 9/3, Oroszi 6/6, Horváth N. 5, Kocza 2, Dékány -, Pilinszki -.

Dániel Péter: Nyíregyházi sikerünket követően talán a kelleténél picit nagyobb nyomást helyeztünk saját magunkra, azzal, hogy azt gondoltuk, ez a hazai találkozó a kötelező győzelem kategóriájába tartozik. Pedig azért jól tudjuk, hogy a Jászberény egyáltalán nem számít könnyen verhető ellenfélnek. Az első húsz percben, azt gondolom, ült az, amit szerettünk volna játszani, a második félidő elején azonban bekaptunk néhány üres hárompontost és ezt a szituációt nem tudtuk megfelelően lereagálni. Bánkódásra, szomorkodásra sem ok, sem idő nincs, hiszen egyrészt rengeteg mérkőzés van még hátra az alapszakaszból, másrészt pénteken Budafokra látogatunk. Tehát most arra van szükség, hogy mindenki kitisztítsa a fejét és maximálisan az előttünk álló feladatra koncentráljon.

Puskás Artúr: Gratulálok a srácoknak a győzelemhez, azt gondolom nem volt ez annyira egyszerű meccs, mint amit az eredmény mutat. Gratulálok a Salgótarjánnak is, már a nyíregyházi győzelmük alkalmával is látszott, hogy Dániel Péter kollégám nagyon szépen összegyúrta ezt a brigádot, s most is roppant szervezettek volták, tudták mit akarnak, egész egyszerűen gyengébb dobóformát fogtak ki, mint szoktak. Nekünk viszont a második félidőben sikerült elkapnunk a fonalat, jó ritmusú dobásaink voltak, ott nyílt ki az olló és ott tudtunk egy kis mentális fölényt kialakítani. Ettől függetlenül, még egyszer mondom, ez egy nehéz mérkőzés volt. Megyünk tovább az úton, hiszen ellenfelünkhöz hasonlóan mi is egy alakulóban lévő csapat vagyunk. Sok sikert kívánok a Tarjánnak a folytatásban!

A mérkőzés visszanézhető a Sport Salgó Kft YouTube-csatornán.

Vasas Akadémia – Phoenix-MT Fót 97-81 (25-14, 25-23, 26-21, 21-23)

Vasas: Takács 9/3, Cseh 20/3, Fekete 9/6, Pleesz Á. 8, Bagó 4. Cs: Andrássy 24/3 (+16 lepattanó), Farkas 9/3, Medve 5/3, Filipovic 5, Rosta 4.

Fót: Kinney 20/6, Richter 3/3, Bálint -, Varga B. 6, Markovics 20/3. Cs: Tichov 16/12, Szabó N. 12/6, Békési 2, Kékesi 2.

Stephen Arigbabu: Az Újpest mindig egy jól irányított, kemény ellenfél. Ezt bizonyítja, hogy időnként sikerült kizökkenteniük a ritmusunkból, ilyenkor nem úgy kosárlabdáztunk, ahogy szerettünk volna. Ám amikor a saját játékunkat játszottuk, akkor mi irányítottuk a találkozót. Ezért mindenképpen gratulálnom kell a csapatomnak. Rövid volt a padunk, s mivel végig nagy intenzitással kellett játszanunk, a fáradtság sem került el bennünket. De ezeket az időszakokat is átvészeltük. Harminc gólpasszt osztottunk ki, és mindössze tíz labdát adtunk el. Ez egyrészt nagyon elégedetté tette a szakmai stábot, másrészt azt is megmutatta, hogy igazi csapatként játszottunk. Sok sikert kívánok az újpestieknek a bajnokság hátralévő részében!

Surmann Gábor: Először is gratulálok a Vasasnak, megérdemelt győzelmet arattak. Nekem “Dejavu” érzésem van erőteljesen. Hiszen csakúgy, mint egy hete a Mafc ellen, ismét a lepattanócsata grandiózus elvesztése pecsételte meg a sorsunkat. Az első negyed -11 pont és -11 lepattanó hátrányba kerültünk. Nagy dolognak tartom azonban, hogy játékosaimban volt tartás, és derekasan végigküzdötték a találkozót helyenként jól is játszva. Sőt, 3 és fél perccel a vége előtt sajnáltam, hogy az “open” triplánk nem ment be, azzal igazán közel kerülhettünk volna a hazaiakhoz és még akár egy érdekes végjáték is kialakulhatott volna. De az kimaradt, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, cserébe ellentámadásból mi kaptunk egy hárompontost, amivel újra megnyugtató előnnyel vezetett a Vasas. Ebből a mai mérkőzésből, úgy érzem, fogunk tudni építkezni. Hiszen a megannyi csapatomat ért gond és a hiányzók ellenére helyt tudtunk állni egy piros csoportos top csapat ellen. Reálisnak kell lennem, a Vasas jelenleg még nem a mi kávéházunk. Azonban a célunk az, hogy a visszavágón már még kiélezettebb mérkőzést vívjunk velük. Látom, hogy hol s miben kell még fejlődnünk. Optimistán várom a jövő hetet. Végezetül köszönjük szimpatizánsainknak, hogy idegenben is mellettünk voltak.

Fotó: hunbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés