Connect with us
Hirdetés

Női bajnokság

Megsértették a győri játékosokat emberi és női méltóságában?

Klement az MKOSZ-hez fordult, Szabó szerint mesterséges botrány gerjesztésére történt, Djokics kéri, hogy a nyilvánosság előtt kövessék meg.



:

:

A CMB CARGO UNI Győr csapatát üzemeltető gazdasági társaság ügyvezetője, Klement Tibor hétfőn a klub Facebook oldalán azzal a váddal illette az Atomerőmű KSC Szekszárd szakmai stábját, hogy a negyeddöntő párharc eddig lejátszott mérkőzései során két játékosukat emberi és női méltóságában sértette meg.

„Fantasztikus volt a vasárnapi meccs, végre hosszú idő óta újra azt a csapategységet láthattuk, mint a nemzetközi kupában a Gernika, vagy a bajnoki alapszakaszban a Pécs ellen Csodálatosan küzdöttek egymásért a lányok, együtt lélegzett a pályán lévőkkel a kispad. Jó volt látni ezt a győzni akarást. Azon túl, hogy jól és eredményesen játszottunk, hosszú idő, zsinórban kilenc vereség után győztük le a Szekszárdot. A bajnokság azon szakaszához értünk, ahol bármi megtörténhet. A ZTE is ezt bizonyította, hiszen pályahátrányból jutott be az elődöntőbe, vagyis nem számít, az első körben hogyan teljesített egy csapat, az első hat együttes között szinte alig van különbség, alázattal, megfelelő hozzáállással játszva elérhetőek a célok. Szerdán, a harmadik meccsen az dönt, mennyire tiszta fejjel, milyen motivációval indulunk neki az összecsapásnak. Tiszteljük a Szekszárdot, sokat dolgoztak azért, hogy ma az első számú sportklub a városban, emberileg és szakmailag is kiváló kapcsolatot ápolunk a vezetőséggel. Ezért is volt fájó számunkra, hogy

a kispad, a szakmai stáb már az első meccsen, de a vasárnapi győri összecsapáson is sorozatosan megalázta játékosainkat, így a csapat és amúgy a magyar válogatott kapitányát, Raksányi Krisztinát, illetve egy másik olyan játékost, Sara Krnjicet, aki sokat tett a Szekszárd sikereiért. Ez a viselkedés elfogadhatatlan számunkra, ezért a magyar szövetség illetékes bizottságához fordulunk, vizsgálják ki ezt a sportszerűtlen cselekedetet, mert az emberi méltóság megsértése nem való a kosárlabda-, a sportpályára, az ilyen viselkedést irtani kell, ebben kérlelhetetlenek vagyunk.

Ami a mindent eldöntő mérkőzést illeti, nyílt szívvel, tiszta lélekkel utazunk, és vágunk neki a találkozónak, bízunk benne, hogy sportszerű körülmények között dől el a csata, s megmarad a jó viszony a két klub között.”

Álláspont

A gyözelemnek nagyon örülünk. Nem mehetünk el azonban szó nélkül a tény mellett, hogy sajnos a tegnapi mérkőzésen (és előtte már Szekszárdon is) történtek olyan dolgok is, melyek nem valók a kosárlabdapályákra.

Közzétette: Women's Basketball Club Győr – 2019. április 8., hétfő

 

A vádakkal kapcsolatban Szabó Gergő, a Kosárlabda Sport Club Szekszárd ügyvezető elnöke az ORIGO hírportál megkeresésére az alábbi nyilatkozatot tette:

– Ha valaki azt mondja, hogy jóban van egymással a két klub, akkor először a másik felet kellett volna értesíteni a problémáról, nem pedig videóban üzenni. Amikor megláttam a felvételt, azonnal felhívtam a Győr elnökét, Fűzy Andrást, aki elmondta, hogy két esetről van szó. Az egyiknek én is tanúja voltam, amikor a második meccs után másodedzőnk, Maljkovics Borisz és a győriek játékosa, Krnjics Szara összeszólalkozott. Ilyen előfordul a sportban, semmi különös nem történt. Többet ezzel nem is szeretnék foglalkozni. A másik eset kapcsán elvileg az edzőnk tett megjegyzést Raksányi Krisztinának az első mérkőzésen. A győriek elmondása szerint az eset azelőtt történt, hogy a játékos kapott egy sportszerűtlen faultot. Ezt azonnal visszanéztem, de nem láttam semmi különlegeset.

Kérdeztem, hogy mit mondott neki, de azt nem tudták megmondani, mivel állítólag szerbül hangzott el a megjegyzés. Ha kell, szóljanak, azt is le tudom fordítani.

Egyébként is érthetetlen, hogy ezt miért csak a második találkozó után egy nappal teszik szóvá. Tegnap este felhívtam Klement Tibort, hogy a meccs melyik időszakában történt az eset, de azóta sem hívott vissza. Hétfőn este egyébként az M4 Sport Kosármagazin című műsorban megkérdezték telefonon Raksányit az esettel kapcsolatban, aki csak annyit mondott, hogy nem akar az esetről beszélni. Ha bármi komoly történt volna, biztosan nem így reagál. Azt gondolom, hogy senkinek sincs szüksége védőügyvédre, felnőtt emberekről van szó, na meg persze nincs szükség mesterséges botrány gerjesztésére sem. A következő találkozó után majd lehet tisztázni minden kérdést.

Az esettel kapcsolatban Djokics Zseljko vezetőedző is megszólalt:

– Nem gondoltam, hogy valaha is nyilatkozatot kell írnom, ám mivel támadás érte győri részről a nyilvánosság előtt a szakmai stábomat, amelyért felelősséggel tartozom, muszáj reagálnom a történtekre. Mi senkit sem provokáltunk, sokkal inkább érzem úgy, hogy bennünket próbálnak provokálni, és ilyen módon felhívni a média figyelmét erre a párharcra. Különösen fáj a szívem amiatt, hogy megpróbálják Raksányi Krisztinát ellenem fordítani, és rámsütik, hogy provokáltam őt: soha egyetlen játékossal sem tennék ilyet, különösen nem Krisztával, akivel régóta kiváló emberi és szakmai kapcsolatot ápolok, és sokat dolgoztunk együtt azért, hogy olyan remek, válogatott szintű kosárlabdázó váljék belőle, amilyen lett.

Ezért arra kérném Őt, hogy ha valóban megbántottam valamivel, azt tárja a nyilvánosság elé, mondja el, hogy pontosan mi volt az, és mikor mondtam neki! Amennyiben ez nem igaz, és Őt valójában csak felhasználták erre a provokációra, akkor kérem, hogy a harmadik mérkőzésig kövessenek meg engem, a nyilvánosság előtt, hivatalosan!

fotó: hunbasket.hu

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
BossesypatyomkindonnarummaKalok Kevin Recent comment authors
Bossesy
Olvasó

A férfi bajnokságban is voltam már szem és fültanúja, ahogy egymásnak üzengettek a pályán lévő délszláv játékosok, amiből én (mi magyarok) nyilván egy szót sem értettem/-tünk. Az amúgy is vehemens szerb/horvát/bosnyák/montenegrói sporttársak jól el tudnak egymással beszélgetni. Utólag viszont mindenki úgy kommunikálja, ahogy akarja, hiszen hangfelvétel nyilván nem készül…. Ezek az ügyek így vizesnyolcas…..

patyomkin
Olvasó

tipikus me too :)))

donnarumma
Olvasó

Tipikus magyar történet…

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Most elküldte az anyjába vagy valami perverz megjegyzést tett neki Zsejko?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés