Egy hét után az elődöntőkkel folytatódnak a küzdelmek a férfi élvonalban, a címvédő Szolnok szombat este Szombathelyen kezd.
– Szombaton volt egy lazító edzésünk, aztán a héten próbáltunk a Falcónak a játékaira felkészülni. Ez sikeres volt. Pontosítottuk a saját játékainkat, vettünk hozzá egy-két új játékot, amivel a Falcót szerintem kicsit meg tudjuk lepni. Kovács Peti is kiesett, ez elég szomorú hír számunkra, így csökkent a rotáció is, de próbáljuk kezelni a helyzetet és meglátjuk, hogy mit hoz a jövő Szombathelyen – mondta Frank Áron az Olaj TV-nek. – Nagyon erősek hazai pályán, figyelni kell továbbra is a kizárásokra, hogy ne szedjenek sok támadó lepattanót és a védekezés az nagyon fontos lesz a mérkőzésen.
Frank mellett egy légiós is megszólalt.
– Úgy érzem, hogy testileg és lelkileg is sikerült feltöltődnünk, az edzéseken is többet tudtunk a taktikai elemekkel foglalkozni, úgyhogy rendben vagyunk. Egy párszor már játszottunk a Falcóval ebben a szezonban, úgyhogy szerintem elsősorban mentálisan kell erősnek lennünk. Ha fejben is felkészülünk a támadólepattanók megszerzésére, az üres dobások limitálására, a visszarendeződésünkre védekezésben, akkor nem lehet probléma – ezt pedig már Jaylin Airington mondta.
fotó: Szolnoki Olaj KK Facebook



Szimpla megjegyzés és csak ténymegállapítás, nincs benne semmi rosszindulat:
ha a Falco csapata is úgy készül, mint a Falco-fórum beírói, akkor könnyen meglepődhetnek majd.
Ott már napok óta szinte egyetlen téma van, miként lehetne elérni hogy a körmendiek egyéb módon ne juthassanak plusz helyekhez.
Ezzel nekem nincs semmi bajom, igazuk van, több szempontból is tényleg mindenki menjen a szokásos helyre, elfér ott 7-800 ember biztosan. Egy meccset, főleg ezt mindenki kibír állva és nem túl kényelmesen. Ha a Falco vezetése extra bevételhez akar jutni akkor kihúzzák a mobil lelátót is, bár ezért valószínűleg saját szurkolóik feszítenék őket keresztre 🙂 .
Nem is ez a lényeg, hanem esetleg nem korai még ez egy kicsit fiúk? 😉
Én abban sem vagyok biztos, hogy nekünk a Pécs könnyű falat lesz, ott meg már most egymást licitálják túl hogy legyen a döntőben. Megfordítom, biztos vagyok benne hogy megkínlódunk a Péccsel és lehet hogy csak a hazai pálya előnye lesz a kulcs.
Szombathelyen egy titka lehet a dolognak, ismét az eleje. Ha nem tud lendületet venni a Falco és nincs meg mindjárt az előny, akkor a fejekben előjöhet egy-két dolog és mostanában nem voltak hozzászokva nagy ellenálláshoz.
Tudjátok, a bajnokot (főleg ha piros-fekete) sose becsüljétek le… 😉
Szerinted a szurkolók hozzáállása bármilyen szituációhoz, egyenes arányban van a csapatéval? Kétlem!
Ez a téma te is tudod hogy miért vetődött fel, nem kell ebbe többet belelátni mint ami!
Járna nektek 150 jegy, kaptok 500-at, de ez se elég. Még plusz szektort is kaptok. A hazai szurkolók jegy nélkül maradnak, a vezetőségünk meg asszisztál hozzá.
Jogos!
1. Értő olvasás…. „igazuk van”.
Szerintem világosan leírtam, igaz, ne kóvályogjanak össze-vissza mindenfelé. Több okból sem.
Nálunk egyszerűbb egy kicsit, de nem azért mert okosabbak vagyunk, másak a feltételek.
Egyszerű megoldása van, nem kell túlbonyolítani és egy hangulatkeltéssel kevesebb.
Menjen mindenki a sajátjai közé, akár állja végig, legyen kevés helye, izzadjon egy kicsit 🙂 .
2. Nem azt mondtam hogy a szurkoló=csapat. Azt mondtam, „HA a csapat is úgy készül”.
A tény ez, nálatok sokan készpénznek veszik a döntőt, de ez nem baj, a ti vagy az ő dolguk vagy véleményük és ne láss bele te sem többet.
Ennyi…
Messze van még az a döntő 😉 és nem az idejére gondolok 😉 .
Hagyd már ezt az értő olvasás dumát légyszi! Tudom dekódolni a betűket, elhiheted.
Amit írtam arra vonatkozott, hogy ha tovább jutnánk, akkor nagy valószínűséggel a Körmend lenne az ellenfél. Ezért készülnek sokan (jogosan) a jegymizériára. Ha a másik ágon nem ti lennétek, elhiheted még senki nem beszélne a döntőről.
Amúgy nagyon meglepődnék, ha nem vasi döntő lenne.
Köszönöm hogy leírtad helyettem amit gondolok.. Nem akartam én leírni először.. KB úgy írnak rólunk a falco szurkolók hogy jobb lenne ha ki se állna az Olaj mert porig aláznak minket 3-0al… Lehet hogy így lesz.. De nem szimpatikus ez nekem.. Hajrá olajka!
Teljesen mindegy hogy -1 lesz,vagy -20,ilyenkor már nem ez számít.
Ez min. 15-20 pontos hazai lesz, Kedveskéim… 🙁
SZERETLEK benneteket.
Nyerni fog az Olaj “Kedveske”
ZOOOOLIII ZOLLIII üdv újra itt!
Szombathelyi lakosként mi mást is várnál?
Zanati..