
:
:
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Zalaegerszeg koronavírus-problémái miatt a szombatra tervezett 3. fordulós bajnoki mérkőzést későbbre halasztották. Nem maradnak azonban mérkőzés nélkül Polyák Lászlóék, ugyanis szombaton 18 órától a hétvégén szintén ellenfél nélkül maradó Kecskemétet fogadják az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban – írja a DEAC honlapja.
Az összecsapást december 30-ról hozzák előre, s mivel a 4. fordulóban Kecskeméten találkoznak egymással a felek, így öt napon belül kétszer is megmérkőznek egymással.

Tényleg elismerés mind a két csapat hozzáállásáért !
Csak gratulálni tudok,akik akarnak,tudnak is játszani! Le a kalappal!
Ezt kell csinálni nincs mese. Amíg egy csapat tud játszani, addig játszani kell, akár előre hozott meccset is. Ki tudja mikor éri el az aktuális csapatot (csapatokat) is a vírus, így kevesebb meccset kell pótolni.
Bravó, DEAC és KTE!
Gratulálok!
The show must go on.