Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

“Megilletődöttek voltunk, többen is első alkalommal tapasztalhatták meg, milyen a Tiszaligetben játszani, a szolnoki közönség előtt”

Csirke: így kell indítani a bajnokságot!



:

:

Tegnap este a Pécs és az Alba Fehérvár győzelmével indult a 2019/20-as szezon a férfi A-csoportban. A hunbasket.hu segítségével összeszedtük az edzői nyilatkozatokat.

Pécsi VSK-Veolia – Naturtex-SZTE-Szedeák 103-73 (28-12, 27-30, 23-16, 25-15)

Csirke Ferenc, a Pécsi VSK-Veolia vezetőedzője: Így kell indítani a bajnokságot, ahogy a fiúk azt az első negyedben tették. Ez után a nagy különbség óhatatlanul eredményezett egy kisebb hullámvölgyet, azt hittük, már megvan a mérkőzés. A második negyedtől a Szeged is elkezdett jobban játszani és vissza is jött a meccsbe, de a nagyszünet után már nem adtunk esélyt a vendégeknek. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy ilyen sokan kijöttek. Legközelebb csak két hét múlva játszunk, így ismét a felkészülésé lesz a főszerep.

Andjelko Mandics, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője: Gratulálok a Pécsnek! Ellenfelünk egy minőségi csapat, amellyel szemben nem lehet így kezdeni, mert kihasználja ezeket a hibákat. A védekezésünk nem működött ma, hiába voltunk támadásban önmagunkhoz képest jobbak.


Szolnoki Olajbányász KK – Alba Fehérvár 80-100 (23-26, 10-23, 24-26, 23-25)

Dragan Alekszics, a Szolnoki Olajbányász KK vezetőedzője: Először is gratulálok az Alba csapatának. Nagyon nehéz mérkőzést tudunk magunk mögött. A játék minden elemében gyengébbek voltunk. Különösen a védekezésünk. A kettő-kettő elleni védelmünk, a lepattanók megszerzése, a támadások felépítése mind elmaradt az ellenfelünk játékától. Megilletődöttségünk mögött talán az is állhat, hogy többen is első alkalommal tapasztalhatták meg, milyen a Tiszaligeti Csarnokban játszani a szolnoki közönség előtt. Dolgozunk tovább!

Jesús Ramírez, az Alba Fehérvár vezetőedzője: Mindig nehéz egy szezonnyitó mérkőzés. Nagyon elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel. A győzelmünket sokban köszönhetjük annak, hogy jól lepattanóztunk, támadásban és védekezésben a saját akaratunkat tudtuk érvényesíteni. Nem hagytuk, hogy a Szolnok a saját játékát játssza.

fotó: olajofficial.hu

27 hozzászólás

27
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
13 Comment threads
14 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
18 Comment authors
Kováts ImreJózsipapaBilbaoMarillionpbask Recent comment authors
Kováts Imre
Olvasó

Ez az Alba simán veri a Falcot is (persze lehet, hogy csak kifutott nekik).

Józsipapa
Olvasó

Ezt a megilletődöttséget Alekszics sem gondolhatja komolyan…… Amennyiben igen; akkor pedig nem itt kell edzősködni….. Kik ezek a “szűzlány” játékosok, akiket zavart ez a hangulat ????? Nem játszottak még 1800 néző előtt ????? Nem akarom ismételni a tegnapi és mai cikknél leírt hozzászólásokat-véleményeket, mivel sokkal egyet értek és hasonlókat tudtam volna írni….. A podcast-et meghallgatva a készítője (nem tudom ki a kérdező ??) is jól látja a gondokat a csapatról a játékról a nem megfelelő időkérésekről, illetve nem kikért időkről; és a közönség kiszolgálásáról !!! – mert a bejutás-beléptetés kritikán aluli volt !!!!!! Úgy hogy van dolga-tennivalója az edzői stábak… Olvass tovább »

Bilbao
Olvasó

Arról volt szó, hogy idén cél lesz a fiatalok beépítése. Rudner kapott tegnap 13 percet és ennyi. A 200 játékpercből 13 jutott a fiataloknak…

bp
Olvasó

Egyszerűen nincs még kész az Olaj. Nehogymár az első meccs után elzavarjuk az edzőt, csakmert kikapott egy erősebb csapattól. Várni kell pár fordulót, látni más csapatok ellen is a játékot, és látni az Albát is, mert könnyen lehet, hogy ez a gárda a többieket is végigpofozza majd.

Eric
Olvasó

Ezt az edzőt rég el kellett volna már zavarni. A vereség módja/aránya is fájó, de az még inkább, hogy idejük lett volna összerakni a csapatot. Igértek gyors pörgős játékot…semmi. Palánk alatt, center poszton…semmi. Előző szezonban amikor a fiatalokra volt kénytelen támaszkodni Dragan akkor játszhattak…örültünk neki. A pozitívum volt a szezonban. Most -15-nél óriási hiba volt nem bizalmat szavazni Taiwonak. A kispadon több minden tapadt rá évek alatt mint a hasonmására. Rudi dettó… Na ez edzőhiba. Nem tanul a hibáiból. Félidőben mindent elmondott az arca. A csapat bement, ők ültek és a tenyerébe temette arcát. Volt miért…ő rakta össze ezt a… Olvass tovább »

WSreborn
Olvasó

Dragan! Ezt a nyilatkozatot mégis hogy gondoltad? Van aki ezt szerinted beveszi?
Ez a játék kb. alsóházra lesz elég……

pbask
Vendég
pbask

Azért nem. Légiósok extrák honi viszonylatban -Morant. Magyar pontok kellenek, maje ha talán Juhos lesz. Szerintem sima felsőház.

Mogyi19
Olvasó

Sziasztok!
a tegnap esti Olaj-Albáról szóló podcast a lenti linken hallgatható.
Knézy Jenővel is beszéltem és megkérdeztem tőle, szokta-e olvasni a neten felé áramló kritikákat, hallgassátok meg mit válaszolt 🙂

Podbean:
https://tripladupla.podbean.com/e/6-resz-szezonnyito-pofon-es-a-kosarlabda-magyar-hangja/

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111

Ha nő lettél volna téged is el gyepált volna…

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111

De a videó király lett jól csinálod igy tovább! 😀

Jokic
Vendég
Jokic

Tipikus jenőke választ hallhattunk. Még az építő kritikát is lesz.rja. Pontosan ezért örvend ekkora közutálatnak. Az úszó közvetítéseket meg mi pont addig élveztük, amíg ő nem volt benne… 🙂 Ja és nagyon vicces, ahogyan próbálja tagadni az Olaj és a Fradi elfogultságát.

Marillion
Olvasó

Nehéz a Fradira nemet mondani….az édesapja is Fradista volt…apáról fiúra…vagyunk így még páran…

Jokic
Vendég
Jokic

Persze, csak nem sportriporter a foglalkozásunk, mint neki. ?

Gézuka
Olvasó

Nézi Jencike sehol nem lenne ha nem úgy hívnák ahogy.

Jokic
Vendég
Jokic

Ez így van.

donnarumma
Olvasó

Dragan…. először fognak játszani Körmenden, egerszegen, Sopronban stb. is! Ha otthon besz@rnak akkor mi lesz idegenben? Ekkora hulyeséget…

atibácsi
Olvasó

Ramírez:”Nem hagytuk, hogy a Szolnok a saját játékát játssza.” Na, ez az, ami még nincs nekünk. Egy taktikailag kiforratlan, kezdeti stádiumban lévő, de megkockáztatom, egy skizofrén állapotban leledzünk. Amikor egy szerb edző amerikai stílusú kosárlabdát szeretne, de még nem megy. Össze kell valahogy fésülni a stílusokat, mert a légiós anyag / kivéve a gyevi bírót / kiváló. 1. lecke- Egyéni védekezés 2. lecke- Csapat védekezés 3. lecke-… Nem megilletődöttek voltak a srácok, csak nem számítottak ilyen szőnyegbombázásra. Nagyon remélem, nem ment el a kedvük a játéktól, mert ez elsőre elég sokkoló volt! Remélem azt is, ez a meccs egyértelműen kijelölte… Olvass tovább »

maxx
Olvasó

Egy meccs ment le a bajnokságból. Szarul játszott az Olaj, kaptak 100 pontot, de azért még nincs világvége. Nézzük meg mi lesz 4-5 meccs után. Amúgy ezzel a magyar sorral bravúr lenne a négybe kerülés.

Gézuka
Olvasó

nekem elég egyértelmű hogy itt 4-8 hely lesz. legjobb 4 az fényévekre van. erre kell készülni az elkövetkezendő időkben csak még erre a szurkolók nincsenek fejben felkészülve hogy nem sok arany lesz…

Jokic
Vendég
Jokic

A 4-8-ban benne van a 4. hely is. 🙂 Te inkább 5-8-ra gondolhattál. Amúgy teljesen felesleges egy meccs után ítéletet mondani. Mondhatnám úgy is, hogy butaság. 🙂

Gézuka
Olvasó

Jogos az észrevétel, köszi! Lehet felesleges, viszont az már látszik hogy csapat egyelőre nincs, csak játékosok. Ellenben a szarba, akik ugyanúgy előről építkéztek, úgy mozogtak a pályán mintha évek óta együtt játszanának.

Piffinger
Olvasó

Már tegnap este a ligetben beszéltük, hogy biztos ez lesz a nyilatkozat! Kiszámítható! Ahogy a káosz játék is.
Sajnos így egy napot aludva a tegnapi meccsre, az Alba azzal vert meg minket, amit mi ígértünk. Gyors játékkal. Nálunk a beígért dolgoknak nyoma sem volt.
A tegnapi meccs szerintem is az edzőn, edzőkön ment el!!!

Rouge
Vendég
Rouge

Megilletődöttséggel nem lehet magyarázni a száz kapott pontot, Dragan….
ha te ezt komolyan így gondolod, akkor légyszives húzz el minél hamarabb a picsába…

Itt rendszerhiba van, Dragan.

Mellesleg több lepattanót szedtünk,
mint az Alba…(33 vs. 30) legalább számolni tudnál…
(az más kérdés, hogy második szándékból ők több kosarat szereztek)

atibácsi
Olvasó

Bizony, a második szándék és védekezés mindig az élességet, akarati tényezőket mutatja meg. Azért, várjunk még türelemmel, tévedtünk mi már nem egyszer. A lecke fel lett adva. Keményen, egyértelműen! Azt azért remélem, nyitottabb lesz a változás irányában, mint a kommunikációjában!

moldi56
Olvasó

Kezdéskor nagyszerű hangulat volt ez tény.Később is szurkoltunk,buzdítottuk a csapatot.Ez inkább fel kellett volna dobni a srácokat,nem megilletődni.Az más kérdés,hogy az Alba sokkal jobb volt.A védekezésünk csapnivaló volt,Molnár Márton aki Kecskeméten egy szürke eminenciás volt,itt élt mint hal a vízben.Mindegyik pontját a támadó lepattanók után szerezte,nem volt senki aki megakadályozta volna ebben.Ha nem változik pozitív irányban a védekezésünk még nagy bajok lesznek.

atibácsi
Olvasó

Olyan, mintha a felkészülési meccseket mindig nyerték volna huszon pontokkal, és elkényelmesedtek volna. Vagy, habkönnyű meccsre számítottak? Mondjuk, ez az Alba a délszláv és amcsi különítményével nagyon komoly erőt képvisel. Nekem sajnos nem tűnt úgy, hogy sz.rba nyúltak.

Eric
Olvasó

Dragan! Elmész te a picsaba. Ekkora kamu,bullshittet lehozni. Tegnap csak streetballt láttunk. Az onzozeshez nem voltak megilletodvei? Te állították össze a keretet. Egyszer az életben vállalhatnad a felelősséget!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés