Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Megállapodott a Falco és a Körmend: Egységes áron juthatnak jegyekhez a vendég szurkolók

Közös közleményt adott ki a két klub.



:

:

A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely és az Egis Körmend az alábbi közleményt adta ki közösen:

Minden alkalommal kiemelkedő esemény a hazai kosárlabda életben a két Vas vármegyei csapat, az Egis Körmend és a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely találkozása.

A mérkőzéseket nagy érdeklődéstől kísérve, kiváló hangulatban rendezik meg mindkét oldalon, ugyanakkor (elsősorban a vendégjegyek száma, illetve ára körül) számos probléma adódott elmúlt években.

Mindkét klub, illetve a szurkolótáborok is arra törekedtek, hogy ezt a helyzetet megnyugtatóan és mindenki számára a lehető legjobb módon rendezzék.

A két klub vezetőinek ezzel kapcsolatos megbeszélését egy olyan találkozó követte tegnap, amelyen már a szurkolói csoportok képviselői is jelen voltak.

Örömmel jelenthetjük be a párbeszéd eredményét, mely szerint (természetesen a helyi adottságok és a szigorú biztonsági előírások maximális figyelembevételével) a jövőben mindkét csarnokban a lehető legtöbb belépőt kapják a vendégszurkolók, egységes áron.

Így nem lesz akadálya annak, hogy a lehető legjobb hangulatban és a csapatok maximális nézőtéri támogatásával rendezzék meg a mérkőzéseket, így a december hatodikán esedékes vasi el Clásicót is, amelyet az M4 Sport élőben közvetít majd Körmendről, 19:30-tól.

124 hozzászólás

124
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
10 Comment threads
114 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
18 Comment authors
MarillionJonRougeMendezPerladi Recent comment authors
PL
Olvasó

Perladi vagy mi a fene.

Hányadik néven regisztrálsz még be?
Az alja stílusod csúnyán lebuktat, mert idegbe jössz, és nem veszed észre.

Mások halálát már kívántad a másik neveiden is, most is dögölj meg-eztél egy helyen…. amatőrséged az alja..

Gratulálok, a karma remélem visszaosztja a “jókívánságaidat” …

Azt már meg sem említem, hogy PERL neve ott a csúfos nicknevedben…legalább őt ne égesd így…

Jon
Olvasó

Nagyon remélem hogy a Körmendiek nem kapnak több jegyet (darabra!!!!), mint a Falcosok Körmenden!
Inkább ajándékozzuk a jegyeket az iskoláknak. A “kell a pénz” az egy süket duma, mert egy meccsel nincs a klub kisegítve.
És “Falcao” szurkolótárssal értek egyet maximálisan, főleg ami az első mondatát illeti lentebb, nem ismételgetem.

Perladi
Olvasó

Teljesen jól látod

Vulkangeci
Olvasó

Többet kapnak, mert ők sokan mennek, míg ti divatok nem.

Perladi
Olvasó

Irigy fobias

Vulkangeci
Olvasó

Ne magadból indulj ki lanka.

Marillion
Olvasó

Aztán ha sokan mennek akkor mi van? Neked meg aztán totál nincs közöd sem a Körmendhez sem a Falcohoz? Be regisztráltál belekötni mindenbe és mindenkibe! Most a Körmendi szurkolást méltatod, de őket is volt már itt hogy lealáztad a dumáddal! Szerintem itt Vas megyében nincs szüksége a szurkolótáboroknak a véleményeidre! Mi egymással ezt megbeszéljük ez csak ránk tartozik és a két klub illetékeseire!

Vulkangeci
Olvasó

Mindkét csapathoz van közöm. A falusiak a legjobb hangulatot teremtik az országban, a sárgák meg az ország egyik alja.

Jon
Olvasó

“Neked meg aztán totál nincs közöd sem a Körmendhez sem a Falcohoz…”
Szerintem ez a Vulkános EZ ugyanaz a tag, amelyiknek az előző neve “albc” volt. Ugyanaz a stílus, ugyanaz a gyűlölködés, ugyanúgy mindenbe és mindenkibe is beleköt, hol ebbe, hol abba. Volt már itt sötétzala, filco, falu, szopnok, asszonykórus, neki mindegyik klub ugyanaz…
Azt a nicket valószínűleg törölték, remélhetőleg előbb-utóbb ezt is fogják.

Vulkangeci
Olvasó

Vulcano falco szurkesz.

Marillion
Olvasó

Jon…ezt jól látod! Új néven van itt a Genny zacskó!

Rouge
Olvasó

Kintre egy kivetítő, aki körmendi és nem fér be a csarnokba az elejét ott nézheti,
aztán a harmadik/ negyedik negyedben ők is bejöhetnek,
mivel a sárga divatok akkor már hazahúznak
és kiürül a csarnok.

Ilyen egyszerű ez.

Perladi
Olvasó

Sok közöd van a Falcohoz és a Körmendhez te frusztrált irigy fobias fasz

Vulkangeci
Olvasó

Csupán a tényeket írta lanka.

Perladi
Olvasó

Te meg mindig leszopod, ez is tény

Vulkangeci
Olvasó

Értem én hogy abnorma vagy, de hogy még büszke is vagy rá. Van még lejjebb?

Perladi
Olvasó

Orvosi eset vagy

Vulkangeci
Olvasó

Téged meg nem látott orvos az a baj.

Jon
Olvasó

“…kiürül a csarnok”
Szerintem nem nektek (és nem pont a Falcoba) kellene belekötni, amikor néhány éve még félházzal, szurkolás nélkül mentetek, öngólmester. 🙂
Akkoriban Fehérváron ahhoz képest olyan hangulat volt, mint a Partizan meccseken. 😀

Vulkangeci
Olvasó

Kicsi johhny a mocsokban, videó van róla hogy mentek haza meccs vége előtt.

Marillion
Olvasó

Te bőszme…nézzél már meg egy két nívósabb meccset mondjuk fociban BL-EL! Ott is van rá példa hogy a hazai szurkolók akár 5-10 perccel előbb is elhagyják a stadiont mert a vendégcsapat gálaműsort ad elő gólfesztivállal! akkor azok a szurkolók is divatok?

Vulkangeci
Olvasó

Böszme. Szívesen sárga.

Marillion
Olvasó

Genyó…Neked nagyon szívesen bemutatkoznék szemtől szemben is….a további történések kimenetelére meg nincs garancia!

Vulkangeci
Olvasó

Bemutatkozni se lenne időd….

Marillion
Olvasó

Gyere játszuk le hülyegyerek! Bemutatkozás nélkül szét ütnélek csicskageci!

Vulkangeci
Olvasó

Írtam hol találsz gyáva.

Vulkangeci
Olvasó

Very big comment.

PL
Olvasó

Filkótábor mit reklamál?
Vannak 50en, nem többen….

Körmendre se jöttök 100nál többen, akkor mi a gond?

De mar a hosszú oldalt követelik….anyám…

wiley
Olvasó

Te kis fóbiás, ti hisztiztek évek óta… Mindig kitaláltok valami kamu indokot.

Mendez
Olvasó

Abban igaza van, hogy 100-nál több vendégszurkolónak kár odamenni a tornaterembe, mert semmit se lát a többi ember.
És ezért még pénzt is kérnek.

Vulkangeci
Olvasó

Fődivat kussoljál.

Marillion
Olvasó

Te melyik klub szurkolója vagy? Ha sem Mte sem Falco…akkor akinek kussban kéne maradni az éppen te vagy baromarcú hülye gyerek!

Vulkangeci
Olvasó

Szabad ország bástya. 😉

Marillion
Olvasó

Hát akkor csak úgy szabadon álcsúcson pattintanálak…

Jon
Olvasó

“Szabad ország bástya.”
“Hát akkor csak úgy szabadon álcsúcson pattintanálak…”
Én többdiplomásként kultúrembernek tartom magam, ebből következően nagyrészt a kulturált, civilizált megoldások híve vagyok, de utóbbi komment (a “Hát akkor…”) akkor is az év kommentje szerintem, az előzményeket figyelelmbe véve. Grat, Marillion, jót nevettem. 🙂

Vulkangeci
Olvasó

Sokáig nem nevetsz, használd ki. 😉

Vulkangeci
Olvasó

Aztán futnál.

Vulkangeci
Olvasó

A drágább jegyár mióta kamu?

wiley
Olvasó

Sohasem volt drágább jegyár te agyhalott!

Vulkangeci
Olvasó

Drágább volt kár hazudni.

Marillion
Olvasó

“Vulkangecí” hát tényleg egy genyó vagy! Ezzel a névvel amivel itt vagy ez mindent elárul rólad…nem is kéne egy betűt sem leütnöd!

Vulkangeci
Olvasó

Ez a filcos spanod neve buta sárga.

Vulkangeci
Olvasó

Erről van szó!

Perladi
Olvasó

Te gyökér miről beszélsz, több a Falco bérletes mint ahány férőhelyes az istállótok

Vulkangeci
Olvasó

Az a falco bérletes aki jobb esetben hazamegy a meccs vége előtt.

Marillion
Olvasó

Te geci hülye gyerek…Más sportágban is láthatsz ilyet hogy a lefújás előtt elkezd kiürülni a stadion! De a meccs még javában megy!

Vulkangeci
Olvasó

Kosárlabdában Magyarországon ez a filcosok privilégiuma.

Marillion
Olvasó

Te Vulkánbarma…Szolnokon félházzal üzemelt a Tiszaliget mikor átvette a Falco a kirakatcsapat szerepét és zsinórban hozta a bajnokságot!….akkor arra mit mondasz? Ők meg ki sem mentek csak akkor mikor a Falco ment oda bajnokira! Tehát ennyit arról hogy divatozod a Falcosokat te fajbarom!

Vulkangeci
Olvasó

Saját szurkesztársad szidod.

Marillion
Olvasó

Értem én hogy helyszini adottságok meg stb….de mig a Körmendiek zsúfolás mentesen szurkolhatnak kényelemben Szombathelyen is addig nálatok a vendégszektorban mit kap a szurkoló? Ha kevesen mennek kényelem van ….de jön a rigmus…”nincs hangotok”…hát 100 embernek valóban nudli….ha meg sokan mehetnének akkor meg egymást taposva vagy féloldalasan állva, levegőt nem tud venni az ember nemhogy még szurkoljon is!! Hát ez igy mi? Egy nagy fos!

Vulkangeci
Olvasó

Nem mentek sokan sosem.

Perladi
Olvasó

Ja hogy nem tudsz számolni, lehet el kellett volna végezni az alsó tagozatot

Vulkangeci
Olvasó

Az 500 több mint a 100 bástya.

Zvonko
Olvasó

Kíváncsi vagyok betartják-e a Filkó sok az egyezséget ? Nem szokták …….

Kovari Andras
Olvasó

könyörgöm ezt ne… A kezdetektől fogva mi voltunk akik engedtünk nektek mindenben. Kiscsarnokba teljes alapvonalat kaptatok, csarnokavaton egy teljes oldalt, kesobb az egesz alapvonal mogotti reszt ami a duplaja az előírt vendégszektornak.
Ellenben tőletek sosem kaptunk semmi pluszt csak azt a szöveget, hogy a vendég mellett van 20 bérletes akit nem tudnak máshova elhelyezni. Mi anno megoldottuk a kiscsarnokba. Ez hozzáállás kérdése.

PL
Olvasó

A sörödet ne fizessük még mellé te áldott kisded??

Nézd már meg, hogy amit követelsz magatoknak szektorban hány ÜLŐBÉRLETES foglal helyet! …és nézz rá a Csarnokra, hogy hova tennéd őket!??

Itt mindenki hülye???

Pofátlanságotok határtalan, közben a 200 vendégjegyet se fogyott el nálatok, amit mi adtunk nektek….

Kovari Andras
Olvasó

ne erőltesd a hülyeségeidet…

Vulkangeci
Olvasó

Cáfold baszod.

wiley
Olvasó

Amit ti követeltek az meg nálunk hazai szektor + az iskolai programnak a szektora.
Te beszélsz pofátlanságról? Évek óta vergődtök mindig valamin…

Vulkangeci
Olvasó

Sokszor félig van a hazai szektor.

Perladi
Olvasó

Te világi gyökér vagy

Vulkangeci
Olvasó

Fáj? Ilyen ez.

Jon
Olvasó

“Pofátlanságotok határtalan…”
Tudod mi volt a pofátlanság, sötétparaszt? Az, amikor Szombathelyen a hosszú oldal szélén is csoportokban ültek a pirosruhások amellett, hogy az egész vendégszektort megkapták. Amihez pedig a Falco-vezetőség évekig asszisztált. És még ezt sem értékeltétek, hanem mintha természetes lenne, cserébe a Falcosok Körmenden nagy szart kaptak…

Vulkangeci
Olvasó

Mivel idegenbe nem járnak a sárgák.

Marillion
Olvasó

Te Vukánbalfasz még életedben nem volt egyetlen egy csarnokban sem kosárlabda meccsen!

Vulkangeci
Olvasó

Pont ott voltam legutóbb a Kispest – filcon is de ne zavarjon. Jövő szombaton meg a kurvakomp – ruszki lányok meccsen leszek.

Marillion
Olvasó

És ha azt a kétszázat beengeditek akkor azok mit látnak a meccsből?

Vulkangeci
Olvasó

Annyi filcos nem megy idegenbe.

Marillion
Olvasó

…..”nem megy idegenbe”…Kaposváron a kupa döntőben mennyi falcos volt ott te isten barma?

Vulkangeci
Olvasó

Kevés.

Vulkangeci
Olvasó

Pedig de. Drágábban adtátok a falusiaknak a jegyet, kár hazudni.

Kovari Andras
Olvasó

Ha valamit nem tudsz ne ugass bele bármennyire is gyötör a fóbiád.
Mindenkinek egységes volt a jegy ár. Érdekes módon senki más nem balhézott ez miatt csak ők. A valóság meg az volt, hogy nem jöhettek annyian amennyien elképzelték és inkább kitaláltak egy faszságot mely vonatra az olyanok mint te felültek és elkezdtek sipolni.

Vulkangeci
Olvasó

Mindig drágábban kapta a falu, kár hazudni.

Perladi
Olvasó

Igen meg az Obama fehér volt

Vulkangeci
Olvasó

Cáfolj. Ja a tényt nehéz.

Marillion
Olvasó

Mit kell cáfolni Vulkán balfasz? PL. Szolnokról is eljöttek a fanatikusok…ami nem a szomszédból átruccanunk kategória…és ők még az utazás költségével is meg kellett hogy birkózzanak a jegy ára mellett! Kérdezz meg tőlük csak 1 valakit is hogy mennyibe került neki Szombathelyen a vendégjegy?

Vulkangeci
Olvasó

Olcsóbban kapták mint a falusiak.

Xero
Olvasó

Melyik egyezséget? 😀 előbb valaki mondja már meg, hogy amúgy mit tartalmaz az egyezség.. 🙂 kb. az egész közlemény így teljesen felesleges..

Perladi
Olvasó

Te bohóc

Kormend3
Olvasó

Körmend csarnok 2000 fèrőhely
Szhely csarnok 3500….

Xero
Olvasó

Feletsétek már el ezt a 3500 fős dezinfót! sose volt annyi..

Vulkangeci
Olvasó

Pedig az a valós.

Xero
Olvasó

Aztán hogyan valós, ha egyszer nincs annyi hely? 😀 főleg egy Falco-Körmenden.
A körmendi csarnok igazából 4000 fős.. Figyelem, full valós infó!!!! 😉

Vulkangeci
Olvasó

3500 férőhelyes a szarvaria aréna.

Xero
Olvasó

Írd még le ezt a hülyeséget nyugodtan 50x, attól nem válik igazzá… 🙂

Vulkangeci
Olvasó

Mindenhol ezt írják. 😉

Marillion
Olvasó

Te bafasz…tájékozódj, hogy mikor volt az ami! Mikor átadták a csarnokot akkor lent a két hosszanti oldal szélén még bent volt oldalanként 2 mobil lelátó ez 4×125 férőhely volt ami pontosan 500 ember kiesése a jelenben! Tehát ezeket azóta már kiszerelték! A matekkal hogy állsz agyilag? 3500-ból igy lett napjainkra 3000 full az aréna Savaria ha Falco kosárlabda mérkőzés van! DE majd nézd meg a válogatottat a Finnek ellen….hogy még ennél is valamivel kevesebben lehetnek bent mivel a kispadok és egyéb ilyenkor átkerülnek a kamerákkal szemközti oldalra igy ott sem lehet teljesen kihúzni a mobil lelátókat!

Vulkangeci
Olvasó

3500.

Xero
Olvasó

Plusz a mobillelátót a körmendi…… szurkolók alá nem lehet kihúzni, az is mínusz 200 férőhely kb. És így elértünk a 2800 fős befogadóképességhez, ahol még valsz. kiesik további 1 biztonsági szektor..

BPeti
Olvasó

Nyugodtan jöjjenek sokan, a hangjukat akkor se hallani.

Perladi
Olvasó

Fórum bohóca is itt van

Vulkangeci
Olvasó

Cáfold sárga.

Perladi
Olvasó

Szerintem szopd le az összes körmendit te kis langyi

Vulkangeci
Olvasó

Ne magadból indulj ki.

Perladi
Olvasó

Nem magambol hanem az ilyen kis buzeráns csicskákbol mint te

Vulkangeci
Olvasó

Tehát abnormális vagy, semmi meglepetés.

Perladi
Olvasó

Kényszerzubbony az kell neked

Vulkangeci
Olvasó

Próbáld rám adni, aztán nem lennél

Marillion
Olvasó

Körmendieket szopkodod itt! De Falusizod őket!

Vulkangeci
Olvasó

És? Szabad ország.

Soós Sándor
Olvasó

Jegyárak mindegy mennyi lesz. Felét kapják meg a szurkolói csoportok másik felét pedig aki még szeretne menni.

Falcao
Olvasó

Vki leírhatná a részleteket!
Remélem nem csicskult be az új vezetőségünk,mert akkor nagyon mérges és csalódott leszek…
-mi is megkapjuk az egész alapvonalat Körmenden?
-ők gondolom az egész hátsó,felső részt kisírták maguknak Szhelyen…
-remélem nem lett olcsóbb a jegyük Szhelyen,mint bármelyik hazai szurkolónak?!
Mi lett nekünk a “deal”-lel jobb..?

Green Eagle
Olvasó

A hátsó rész egyébként mindig üres lenne. A Falco Körmend hangulata azzal teljes, ha itt vannak ők is. Az meg luxus, hogy üres szektorokkal játszunk le meccseket,amikor meg is tölthetnénk, azêrt pár milla bejön belőle.

Falcao
Olvasó

Lehet néha más meccsen van üres hely (egyébként az iskolaprogram miatt nem az és azok a jegyek is meg vannak így véve),de Körmend meccsre azok is elfogynának!
Gondolom akkor megint több jegyet sírtak ki,mint amennyi járna nekik?!
Mi megkapjuk Körmenden az alapvonal mögötti részt?Csak hogy jó legyen a hangulat…?!
Kiscsarnokba mikor jöttek itt megkapták az egész alapvonalat már akkor…nekünk sikerült ezt elérni 20 év után?Ha igen volt értelme a tárgyalásoknak,ha nem akkor megint csak ők járnak jól…!

pirosf
Olvasó

Alapvonal másik fele bérletes rész.

Falcao
Olvasó

Igen igen tudjuk….nálunk is az volt a kiscsarnokban…mégis mehettem át a szemközti részre vhova,amikor megérkeztetek a teljes alapvonal mögötti részre..:S

wiley
Olvasó

Nálunk meg iskolai szektor a alapvonal másik széle.

Marillion
Olvasó

Szombathelyen anno a kiscsarnokban ha nem az mte vagy a zte elleni meccs volt akkor az eredményjelző felőli palánk mögött Falco szurkolók voltak, és mindig tele volt! Tehát ha akkor onnan menni kellett a hazai szurkolóknak akkor a Körmendi csarnok ilyetén hasonlósága okán jogosan kérhetné a Falco is hogy akkor ott ugyanezt megtegye a Körmend is! Aztán mehetne a nincs hangotok szájkarate!

Perladi
Olvasó

Dehogyis az egész úgy lett ahogy a Körmendiek akarták, kisirtak maguknak , ugyanaz a kínálat nekik is mint másnak ha nem tetszik idén se kell jönni, aztán megint cserbenhagyjátok a Csapatotokat

Perladi
Olvasó

Miről beszélsz??minden meccsen ülnek ott emberek. Az hogy ti mi szeretnétek az nem azt jelenti hogy nektek az jár is.

Kovacs
Olvasó

Üres a kassza! Kell a lóvé.

Vulkangeci
Olvasó

Minek nektek az egész alapvonal? Mikor otthon is hamarabb hazamentek, és a legtöbb divat nálatok van.

Perladi
Olvasó

Frusztrált irigy. Remélem beledöglesz az irigységbe

Vulkangeci
Olvasó

Dehogy vagyok irigy a sárga gecikre. Ország alja.

Perladi
Olvasó

De azért minden cikkünk alatt ott vagy. Gondolom ki is rántod rá otthon

Vulkangeci
Olvasó

Tudatni kell a kisebbséggel hol a helye.

Perladi
Olvasó

Annak örülne az egész világ ha te mondjuk gázkamrában lennél , ott a helyed

Vulkangeci
Olvasó

Híres vagyok ezek szerint. 🙂

Marillion
Olvasó

Az egyik csapat szurkolói sárga gecik a másik meg Falusi….mindkét oldalba alázol! Neked az kéne hogy szendvicsbe kerüljél a két szurkolói csoport között aztán akkor mekkora lenne az arcod dirr innen durr meg onnan te genyó!

Vulkangeci
Olvasó

A filconak nincs szurkolói csoportja. A falusiak meg tudják hol a helyük.

pirosf
Olvasó

Tehát 6000.
Mivel nálunk annyi egy kiemelt meccsre a beugró.

Xero
Olvasó

😀 akkor végképp nem értem, hogy mi baj volt a szombathelyi 5000,-ft-os vendégjeggyel..

Kovari Andras
Olvasó

szerintem a legnagyobb gond az volt, hogy online ertekesites volt igy a csoportoknak nem mindegyik tagjanak jutott volna jegy. Regebben ugye a csoportok megkaptak a kert jegyet a tobbit meg megvehettek a sima mezei szurkolok.

pirosf
Olvasó

Idei ár.

Legfrissebb

Hírek

Facebook