Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Még hét edzőmeccset játszik az Alba, az utolsót szurkolók előtt

Feszített tempó a székesfehérváriaknál.

  •   



:

:

Négy edzőmeccsen van túl az Alba fehérvár. Másfél hete, a lengyel túrán, Torunban a bajnok Ostrówtól öt, a Wroclawektől hét ponttal kaptak ki, majd a múlt hét közepén fogadták a KTE csapatát. Végig vezetve, magabiztosan nyertek a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét ellen 92-73-re (23-19, 31-22, 19-19, 19-13).

Kedden este Horvátországban mérkőztek meg a Cibona Zagrebbel, szoros meccsen veszítettek 88-80-ra.

Ma pedig véglegessé vált a csapat nyári, felkészülési programja. Szombaton és vasárnap a szlovén Krka Novo Mestót fogadják. Jövő héten a szlovéniai Roglán játszanak a német élvonalbeli Oldenburggal szeptember 3-án, szeptember 4-én pedig hazai pályán az MBK Komárnóval.

Szeptember 9-én csütörtökön és 10-én pénteken Nyíregyházán, a Sitku Ernő Emléktornán vesznek részt. A kétnapos tornán a házigazda Hübner Nyíregyháza BS mellett a DEAC, a Budapesti Honvéd és az Alba méri össze a tudását. Az első napon a DEAC csapatával játszanak 16 órai kezdettel, majd az ünnepélyes megnyitó után a Budapesti Honvéd a Nyíregyházával találkozik, akiket nyártól az a Pethő Ákos irányít, aki három éven át eredményesen dolgozott a fehérvári utánpótlásban, valamint felnőtt együttes stábjában. A csütörtöki vesztesek pénteken, szeptember 10-én 16 órakor, a győztesek 19 órakor mérkőznek meg egymással, az eredményhirdetésre 20.45-kor kerül sor.

Szeptember 15-én hazai pályán zárják a felkészülési mérkőzéseik sorozatát, az osztrák Oberwart Gunners elleni találkozóra várják szurkolókat is.

Az új szezonra érvényes bérleteket szeptember 13-án kezdik értékesíteni az Alba Regia Sportcsarnokban.

  •   
2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Beniben Recent comment authors
Beniben
Olvasó

Szegény szurkolók, már most le vannak degradálva! “az utolsó szurkolók előtt”

Beniben
Olvasó

Javítva! Köszi…

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés