
:
:
Már csak két forduló van hátra a férfi bajnokság alapszakaszából, amely után – az elmúlt évekhez hasonlóan – a középszakasszal folytatódnak a küzdelmek. A csapatok minden eredményt visznek magukkal a „második körbe”.
Az már biztos, hogy a címvédő Szolnoki Olaj KK, az Egis Körmend, a JP Auto-Jászberényi KSE és a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely is bejutott a top ötbe, vagyis a felsőházba. Egy hely azonban még kiadó.
Olaj vagy Körmend?
A sorrend még kérdéses, az első két helyre már csak a piros-feketék érhetnek oda. Dragan Alekszics együttese a hétvégén hazai pályán fogadja az újonc és sereghajtó Serco-TF-Budapestet, majd április 6-án utazik a megyei rivális Jászberényhez. Ha biztosra akarnak menni Vojvodáék, akkor mindkét találkozót hozniuk kell, egy esetleges holtverseny esetén egymás elleni eredményben ugyanis a vasiak állnának jobban.
A remek formában lévő – hat győzelem zsinórban – Rába-partiaknak jóval keményebb a sorsolása: szombaton örökrangadón fogadják a Zetét, majd Paksra utaznak.
A megfogyatkozó – Coleman mellett legutóbb Alekszandrov sem játszott, Cseh pedig megsérült – Jászberénynek az első két helyre már nincs esélye, mivel győzelmek számában az Olajt már nem tudja utolérni, a Körmenddel szemben pedig rosszabb az egymás elleni eredménye. Előzni tehát már nem tudnak a kék-fehérek, lejjebb viszont még csúszhatnak. Szombaton Kaposvárra látogatnak, majd ahogy azt már fentebb is írtuk, a bajnokot fogadják. Ha mindkét meccsüket hozzák, a harmadik helyről kezdik a középszakaszt, ha legalább egyet buknak, már a Falco kezébe kerül a sorsuk.
A Falco helyzete sem túl bonyolult, harmadik vagy negyedik lesz Gasper Okorn együttese. Váradiék sorsolása „nem vészes kategória”, hiszen vasárnap az utolsó előtti Szegedet fogadják az Aréna Savariában, majd a sereghajtóhoz utaznak. Ha a papírforma nem borul, és mindkettőt hozzák a sárga-feketék, akkor legalább egy berényi botlás esetén előznek, ugyanis egymás elleni eredményben jobban állnak, mint Rakicsék.
És akkor most jön a lényeg: az utolsó, kiadó helyre az ötödik DEAC-tól kezdve a tízedik Kecskemétig még hatan pályáznak.
A feltételek nem azonosak, hiszen az Alba nemzetközi szereplése miatt a fehérváriaknak és a Paksnak még három mérkőzése van hátra.
A legjobb formában – két győzelemmel a háta mögött – a DEAC és az Alba várja a hajrát, vélhetően a KTE-nek van a legkevesebb önbizalma, hiszen Wittmannék zsinórban hármat buktak.
Mivel a riválisok egymás ellen is játszanak, itt még rengeteg forgatókönyv van.
Egy biztos, ha a hajdúságiak nyernek Pécsen, akkor Csirke Ferenc együttesének és a Zetének is elszáll minden esélye az utolsó fordulóra. Ha Borisovék mindkettőt megnyerik, akkor nincs is miről beszélni…
A Kecskemét hiába játssza mindkét meccsét otthon, számára már csak akkor van sansz, ha mindkettőt megnyeri és a DEAC egyet sem hoz a hátralévő kettőből. Persze Forray Gábor fiainak még ebben az esetben is figyelniük kell a többi pályát…
Könnyen lehet, hogy a győztes befutó sorsáról minitabella dönt majd.
H | Csapat | M | Gy | V | Dp-Kp | rel.p. |
1. | Szolnoki Olaj KK | 24 | 19 | 5 | 2029-1820 | 0.896 |
2. | Egis Körmend | 24 | 18 | 6 | 2112-1895 | 0.875 |
3. | JP Auto-Jászberényi KSE | 24 | 16 | 8 | 1862-1816 | 0.833 |
4. | Falco-Vulcano Energia KC | 24 | 15 | 9 | 1931-1826 | 0.813 |
5. | DEAC | 24 | 13 | 11 | 2053-2086 | 0.771 |
6. | Pécsi VSK-VEOLIA | 24 | 12 | 12 | 1892-1853 | 0.750 |
7. | Zalakerámia ZTE KK | 24 | 12 | 12 | 2011-2017 | 0.750 |
8. | Alba Fehérvár | 23 | 11 | 12 | 1840-1792 | 0.739 |
9. | Atomerőmű SE | 23 | 11 | 12 | 1902-1865 | 0.739 |
10. | KTE-Duna Aszfalt | 24 | 11 | 13 | 1872-1889 | 0.729 |
A hátralévő meccsek:
DEAC: PVSK (i), Alba (i)
ZTE: Körmend (i), PVSK (o)
PVSK: DEAC (o), ZTE (i)
ASE: KTE (i), Alba (o), Körmend (o)
Alba: Sopron (o), ASE (i), DEAC (o)
KTE: ASE (o), Kaposvár (o)
[totalpoll id=”11648″]
fotó: DEAC Facebook oldala

Szerimtem az Alba fut be az 5.helyen.Van két hazai meccsük amit elméletileg hozzni fognak.A kérdés az Pakson mit játszanak.De lehet még olyan körbe verés a csapatok között,hogy többen is 13gy13v fognak állni.Akkor jöhet a mini tabella.De,hogy haza is beszéljek ide Kaposvárra,remélem mi is megnyerjük a hátra levő 2 mérkőzésünket és becsússzunk a 10be.
Én úgy számoltam, hogy a Deac minimum egy meccset meg fog nyerni, és ezzel valószínűleg ő jut be a felsőházba. Mögötte pontegyenlőség miatt vagy egy Pécs-ZTE-Alba, vagy egy ZTE-Alba-Paks minitabella várható, aminek már olyan nagy jelentősége nincs.
Egyébként pedig megjósolhatatlan, mert emberek mennek a pályára, napi formájuk lesz, valaki motiváltabb lesz, valaki kevésbé motivált… Szóval affene se tudja 🙂
Srácok, 12 meccs van még a PO-ig. Bármi lehet még.
Pontosabban 10 meccs, egy kissé elszámoltam.
Sztem az Alba csusszan be (ha pakson is nyer)…akkor pedig:
Berény-Alba
Falco-Deac
Körmend-Paks
olaj-zte
Bocsánat ha baromságot írok, de úgy számoltam, ha a Pécs behúzza mindkét meccsét (DEAC otthon és Zete idegenben) akkor a többi meccstől függetlenül a Pécs lesz a felsőházban. Ennek örülnék a legjobban. Egyébként szerintem is a Debrecen érdemelné meg a leginkább, mondom ezt annak ellenére, hogy nem csípem őket.
Jogos…a DEAC és a Pécs sorsa a saját kezükben!Aki hozza mind a kettőt, felsőház..
Az 5. hely több szempontból is elég értékes lehet és akár működhet surranópályaként is.
Lehet, hogy a színvonal nincs az egekben, de annyira kiegyenlített a bajnokság, hogy szerintem kis túlzással már a rájátszás első körében sem lesz lefutott párharc.
Csak eljátszadozom a gondolattal:
Szolnok-Paks, Körmend-ZTE(Pécs), Falco-Alba, Jászberény-Debrecen.
persze manigat van rajta,
alcím: Öldöklő csata várható
ki más lehetne megfelelőbb alany mint ez az állat?
A lenyeget sikerult felfedezned
Lehet eső, lehet hó, ha nem változik így marad…
Az egész évet figyelembe véve szerintem a Debrecen megérdemelné…
Forever MTE
Miért pont a dupla csuklótörő hentes képét kellett kitenni ?
Talán a DEAC és Alba a kettő legesélyesebb a felsőházra.
Kecskemét és Paks minimális, inkább csak matematikai esély. Ráadásul a következő fordulóban egymás ellen játszanak, a vesztes nagyot lép az alsóház felé.
A ki juthat a felsőházba kérdés mellett legalább olyan izgalmas, hogy ki jut az alsóházba.