Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

“Még a vasárnapi ebédnél is sokszor a kosárlabda a téma”

Gurszky Gézáné Ildikóra méltán büszkék Oroszlányban.



:

:

Interjút készített az MVM-OSE Lions honlapja, Gurszky Gézáné Ildikóval, aki több ízben is hozzájárult a klub utánpótlás-bázisának fejlesztéséhez és képzéséhez: az Ovikosár foglalkozások vezetője, az U12-es Simbák csapat másodedzője, a „Dobd a kosárba!” program felkészítő edzője.

A legizgalmasabb részeket szemléztük:

1992-ben végeztem a TF-en középfokú edzői szakot, azóta foglalkozom gyerekekkel, ma már az ő gyerekeiket edzem. 2010-ben kezdtem az egyesületnél a nagy lányokkal dolgozni. 2014 februárjától az országban először egyesületünknél indítottuk az Ovikosaras foglalkozásokat. Mai napig nagy örömmel megyünk (férjem segít) szombat reggelenként a kicsik közé. Imádom a lelkesedésüket, a csillogást a szemükben, a mosolyt az arcukon.

….

A motivációt az elért eredmények adják és az, hogy látom (mert folyamatosan szemmel tartom, figyelem) a „régi gyerekeim”, a ”kis kosarasaim” életét, munkáját, sikereit, kudarcait. Büszke vagyok rájuk, akár játékos, akár asztalszemélyzetben közreműködő, akár játékvezető, akár edző lett belőlük. Remélem kicsit én is befolyásoltam őket, hogy ezen az úton járnak és a kosárlabda sportban tevékenykednek.

….

Még a vasárnapi ebédnél is sokszor a kosárlabda a téma, ha 5 emberből 3 edző ül le egy asztalhoz.

….

Igyekszem naprakész lenni a munkámban, természetesen látom a változásokat. Mivel folyamatosan a szakmában dolgozom, ezért alkalmazkodom a sportág gyors fejlődéséhez. Olvasom a szakirodalmat, gyűjtöm a gyakorlatokat, amivel színesíthetem a tanítványaim képzését. Figyelem az élvonalban dolgozó kollégák munkáját, eljárok a szakmai továbbképzésekre.

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Bobby666 Recent comment authors
Bobby666
Olvasó

Hajrá Gurszky-ék, Hajrá Ose, Hajrá Magyar Kosárlabda!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés