Bajnokság
Még a magyar keretben is lehet változás Debrecenben
Kovács Adrián, a gárda vezetőedzője rendkívüli dologra készül a magyar kosárlabda történelmében.

:
:
Még a magyar keretben is lehet változás Debrecenben, árulta el a BB1.hu-nak Kovács Adrián, a gárda vezetőedzője. Mint ismert, a csapathoz már aláírt korábban Molnár Márton, illetve Molnár Dániel is, valamint a klub hosszabbított Stefan Moody-val és Djordje Drenovaccal a légiósok közül. Ezen felül élő szerződéssel rendelkezik Tóth Ádám, Polyák László, Bognár Kristóf, Somogyi Ádám, Tóth Bence és Gáspár Mátyás is.
A szakember elmondta, már elkezdték a tréningeket.
– Szünetről már nem beszélnék, hiszen 2-3 hete már elkezdtük az egyéni edzéseket. Szépen, kis csoportokban dolgozunk azokkal a játékosokkal, akik itt vannak Debrecenben. Próbáljuk azokat a hiányosságokat pótolni, amik a kosarasok egyéni palettájából hiányoznak, vagy azokat a dolgokat erősíteni, amelyekről úgy gondoljuk, hogy alapfegyverük. Erről szól igazából ez a periódus, a srácok nagyon sokat dolgoznak az állóképességükön, illetve az erőnléti edzőkkel folyamatos munka folyik. Vannak, akik kiegészítő sportágakat is alkalmaznak, többen bokszolnak például. Színesen telik ez az időszak, próbálja mindenki a lehető legtöbb energiát beletenni az edzésekbe. Úgy gondolom, hogy hasznosan telik ez az idő, tudunk építkezni.
Mint már korábban is említette, a DEAC-nál most a piac feltérképezése zajlik.
– Most egy kicsit a játékosmozgás megállt nálunk, de a munka továbbra is aktív, folyamatosan nézzük a beérkező játékosokat, feltérképezzük őket, beszélünk a volt edzőkkel azoknak a kosarasoknak az esetében, akik érdekesek lehetnek a számunkra. Rengeteg mérkőzést nézünk, figyeljük a piacot. Zajlik a szezonnak ez a része, aminek ugyanúgy megvannak a szépségei.
Kovács Adrián azt is elárulta, hogy még a magyar keretben is lehetnek változások.
Szerintem még a magyar keretben is lehet változás. Az aktív rotációban jelenleg kilenc játékosunk van, úgy gondolom, hogy még mindenképp várható ott is mozgás. Igazából most még a feltérképezés van, illetve tanulmányozzuk, hogy milyen posztra van igazán szüksége a keretnek, kik azok a fiatalok, akik a legjobban ki tudják egészíteni a rendszerünket, úgy, hogy az számukra, és a csapat számára is hasznos legyen.
A 26 éves vezetőedző a klub körüli munka mellett komoly energiát fektet rendhagyó sorozatára is, a Time Out Talksra. Ezúttal egy maratoni adásra készül, június 14-én és 15-én összesen 24 órányi előadással jelentkezik, 23 edző kollégájával karöltve. A kezdeményezésben magyar és külföldi utánpótlás- valamint felnőtt szakemberek is részt vesznek, izgalmasabbnál izgalmasabb témákat feszegetve.
Az előadásokat ezúton is Zoom-on keresztül lehet követni, illetve Facebookon a Csapatmunka – edzői szoba zárt csoportban, de aki lemarad, utólag is megnézheti őket Kovács Adrián, “Coach Kovács” nevezetű Facebook oldalán.

Mindenképpen megsüvegelendő hogy szakmáját tekintve ennyire lelkes, aktív és felkészült.
Szép szezonok elé nézünk, ha megtudja valósítani a tananyagot a gyakorlatban, hisz minden háttér adott hozzá.
Bízom benne!
Hajrá DEAC!