Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

McDuffie jó helyre került az Albánál

Az újonc légiós úgy érzi, tökéletesen választott.



:

:

Holnap az eddig két nagy győzelmet begyűjtő Alba Fehérvár a szintén veretlen Pécshez látogat. A fehérváriak játékosa, Markis McDuffie nyilatkozott klubja hivatalos YouTube csatornájának.

– Nekem ez még csak az első évem Európában, de úgy érzem, hogy tökéletes választás volt az Alba, jó helyre kerültem. A tanulásról szól szinte minden napom. Folyamatosan ismerkedem a várossal, az országgal és az emberekkel. Szerintem nagyon jól döntöttem a nyáron, jól érzem magam. Sokan mondják, hogy az első európai év furcsa, hiszen a környezet mellett a játék is más a két kontinensen. Valóban van eltérés, de a kosárlabda mindenhol kosárlabda marad. A csapatunk nagyon jó összetételű, megtaláltuk a srácokkal a közös hangot és napról napra fejlődünk, építjük a saját játékunkat. Nagyon fontos volt, hogy a felkészülési időszak jól sikerült, összeállt a csapat és ennek köszönhetjük, hogy két győzelemmel rajtoltunk. Az edzőnk remekül összerakta ezt a gárdát, mi pedig a pályán egyértelműen összeértünk. Mindenki tudja a feladatát és csapatként, nem pedig egyénieskedve játszunk. Ezen az úton kell tovább mennünk, lépésről-lépésre. Fontos, hogy minden meccsen, így a most következő bajnokin is sikerre éhesen lépjünk pályára, a szurkolóink is ezt várják el tőlünk.

Fotó: albakosar.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés