Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Matthias Zollner: Ezt a fizikális állapotot egy évig kellene gyakorolni, hogy pariban legyünk velük

Edzői értékelések.



:

:

Zalakerámia ZTE KK – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 71-96 (13-22, 21-24, 19-27, 18-23)

Matthias Zollner : Az első, hogy gratulálok az ellenfélnek, a második, ahogy kollégám is említette, ez a csodálatos hangulat, ami övezte ezt a találkozót is. Hihetetlen volt és ezért szeretjük a kosárlabdát. Ami a meccset illeti, büszke vagyok a csapatra, mert minden játékosom beleadott mindent. A Falco egy nagyon jó csapat, minden poszton versengés van náluk. A végén a fiatalokat is pályára küldték, és láthattuk a különbséget ebben is. Ezt a fizikális állapotot egy évig kellene gyakorolni, hogy pariban legyünk velük. Most teljes erővel már a pénteki találkozóra készülünk. Az utolsó esélyünk lesz, hogy folytassuk a párharcot, mindent beleadunk, ami még a tankunkban van.


Milos Konakov : Ahogy az első mérkőzés után is mondtam, egy teljesen más mérkőzés vár ránk a második találkozón, és ez így is lett. Vezettünk, elment huszonöt perc, de nem ez volt a fontos, hanem az, hogy a végéig tartsuk ezt a ritmust. Nagyon elégedett vagyok, hiszen az volt a célunk, hogy nyerjünk és ezt teljesítettük. Ez most a playoff, 2-0-ra vezetünk, pénteken pedig újra nyerni akarunk. A hangulat nagyon jó volt, mindkét tábor segítette a csapatát, szurkolóink nagy támogatást adtak nekünk.

NHSZ-Szolnoki Olajbányász – Arconic-Alba Fehérvár 93-80 (26-17, 27-20, 19-19, 21-24)

Oliver Vidin : Mindkét csapatot megilleti a dicséret! Nagyon jó meccset játszottunk egy remek csapattal. Ezzel együtt is egy csak egy mérkőzés, nem több! Csakúgy két győzelemre vagyunk a döntőtől, mint az Alba. Nehéz magyarázatot találni arra, miért nem tudtunk ezzel az energiával pályára lépni legutóbb Fehérváron az egész meccsen. Ma csupán pár percre vesztettük el a fókuszt, az Alba abban a pillanatban kihasználta és lerohant minket. Hoztak egy 8-0-ás vagy 10-0-ás futást a végjátékban. Végig koncentráltan kell játszanunk ellenük és fel kell készülnünk a következő találkozóra, hogy ebben is jobban tudjunk teljesíteni.

Alejandro Zubillaga : Mindenekelőtt, gratulálok Szolnokra! Mindig jó ide jönni játszani! Köszönjük minden szurkolónknak, hogy elkísértek minket és bíztattak bennünket, még akkor is, ha ma gyengébben játszottunk. Ez nagyon fontos számunkra! Ami a játékot illeti, az első félidőben az Olaj fölénk nőtt fizikálisan. Tudtuk, hogy ez vár ránk, de sajnos nem sikerült felvenni velük a versenyt. Nem játszottunk jól, nem járattuk elég gyorsan a labdát. A második félidőben közel voltunk, feljöttünk négy pontra is, de nem tudtunk fordítani. Javulnunk kell a büntetőkben és a lepattanókban is. Tizenöttel nyerték a lepattanózást, ez egy rájátszás meccsen nagyon sok. Ez már a négy legjobb csapat küzdelme, érmekért. Ennek igen is keménynek kell lenni. Megyünk hazai pályára, és igyekszünk tanulni a ma esti hibáinkból, játékosok és az edzői stáb is. Küzdeni kell a második hazai győzelemért Fehérváron!

Fotó: Bálizs Zsuzsa

84 hozzászólás

84
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
80 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
16 Comment authors
zsotip.boriszParus majorheraklithcsakazete Recent comment authors
zsoti
Olvasó

,,1 évig kellene gyakorolni,,-idézet!na azért ne próbálja magyarázni a bizonyitványt.az alapszakaszban majdnem 20 ponttal hazaküldtük őket.akkor nem volt fizikális csata???!!!egyszerüen kijött a fáradtság a csapaton .ennyi.hajrá ZTE!

Csakajót
Olvasó

majdnem 20 pont? Nem megy a matek látom zsottika. Egy olyan meccsen amikor a Falco a mezt küldte fel pályára? Most nézd meg: 40 pontos szopás, meg 25 pontos hazai szopás. Amikor komolyan vesszük. Jó takarózást a fáradtsággal.

KD
Olvasó

Az itt hozzászólok a fizikalitást a konditeremben keresik csak, de ez tévút,az alatt a megfelelő intenzitású egyéni és csapatvédekezést, valamint támadásban a poziciós játékban annak kihasználását értem elsősorban. Mert attól, hogy a konditeremben felszedsz magadra pár kiló izmot, még nem fogsz jól védekezni és támadni, ahhoz rendszerben is tudni kell gondolkodni. Valaki itt említette a Szolnokot Vidinnel, hát azt hiszem elég eklatáns példa, ha figyelembe vesszük előtte a facebook huszár edzőjüket. A nemzetközi szereplés pedig nem 6 meccs, mert több évről beszélünk, és nem csak a játékosok, hanem az edzők szintjén is. Úgy kell kiválasztani a légiósokat is, hogy fizikálisan… Olvass tovább »

Born2Ball
Olvasó

Talán ha nem lekicsinyítő hangnemben, felkérdezve gúnyosan az ellenfél edzőt, hanem normálisan mondanán, hogy mennyit számíthat a nemzetközi tapasztalat, akkor nem kötnének beléd.

KD
Olvasó

Ki kell ábrándítanom Zollnert, a fizikalitást nem edzésen, de még nem is csak a magyar bajnokságban lehet megtanulni. A nemzetközi meccseken viszont igen és az ott szerzett tapasztalatot tudod hasznosítani a bajnokságban. A BL-meccseken látott tempó, intenzitás elraktározódik a fejekben, azt csak elő kell húzni.

Xero
Olvasó

Hát a bajnokságban is meg lehetne, ha nem csak mi lennénk fizikálisak..
Szerintem tegnap már az Alba is ízlelgette..

Born2Ball
Olvasó

Persze, hogy csak ti vagytok fizikálisak.
Ha van egy tehetséges, nem rossz fizikumu magyar játékos már repültök is rá, mint a legyek.
A többi csapat meg válogat abból ami marad.

Xero
Olvasó

😀 😀 Komolyan? mi a nem rossz fizikum?? Nem attól lesz egy játékos fizikális, mert x kiló dagadó izom van rajta.. Pl. Perl Zoli akkor most nem fizikális? Vagy azért lesz fizikális mert magas? Komolyan? csak nálunk vannak magas emberek? 😀

Born2Ball
Olvasó

Maradjunk annyiban, hogy ti egy játékost sem építetek csak veszitek őket készen.
Akivel foglalkozni kéne azt meg általában elbasszátok, mint Kovácsot vagy Tanoht ugyebár:D

Xero
Olvasó

Hát persze… 😛 Kovács a Monacoból (nem más magyar csapattól) jött hozzánk és ötödik évét kezdi meg jövőre nálunk.. 🙂
De egyébként meg, ha kész – már amúgyis – fizikális játékosokat veszünk, akkor ugye már előttünk is azok voltak a saját csapatukban.. Tehát akkor végülis elég sok csapatnál ott a bölcsek köve.. 😛

Born2Ball
Olvasó

Más csapatnál valóban jobban dolgoznak, de nincs elég pénzük ott tartani őket.
Rá lennétek szorulva a saját utánpótlásotokra, aminek teljesen hátat fordítottatok, akkor a bajnokság egyik legrosszabb csapata lennétek.

Marillion
Olvasó

Born2Ball….miért jó nektek àllandóan rugózni? Én nem értem…Ha nem a Falco lenne ebben a helyzetben évröl évre akkor is ezt csinàlnàtok az éppen aktuàlis klubbal?

Born2Ball
Olvasó

Nekem a Falcoval, mint klubbal semmi problémám nincs. Sokkal jobban zavar az a szurkolói gőg, ami jellemzi őket. Le van nézve minden csapat általatok – tisztelet a kivételnek – holott értékelnétek ami most megadatik és nem úgy csinálnátok, mint aki itthon megreformálta a kosárlabdát. Örüljetek neki, hogy ti nektek sikerült elfoglalni a “hatalmi” pozíciót és realizálni azt, hogy az a szerencsétek, hogy gazdaságilag úgy működnek a hazai sportok ahogy, mert addig van lehetőség kiemelni csapatokat a mezőnyből. Elismerem a szakmai munkát, amit képviselnek a klub körül (például Laki Ádám vagy Tóth Dávid munkája megsüvegelendő), ezt a nem arrogáns emberekkel, mint… Olvass tovább »

Csakajót
Olvasó

Born2.. Jaj, de baromságot írsz. Látni, nincs fogalmad ki épít kit. Perl Zozo, Váradi Beni? Ki nevelte?
A Tanoh meg a Kovács Beni, azért meg messze nem húzóember. Láthatnád ha néznéd is a meccseket, vagy ha értenéd.

Born2Ball
Olvasó

Perl és Váradi jó takaró, azóta meg hány játékost basztatok el?
Perl és Váradi óta generációkból nem sikerült kiemelni 1, ismételm EGY embert sem.
Az meg, hogy Tanoh és Kovács nem húzóember annyit mond el, hogy vesztek bizonyított tehetségeket és még őket is leépítitek:D
Ügyesek vagytok nagyon

Csakajót
Olvasó

Perl, Váradi, Durázi, Bognár, Simon.
Jó ki takaró.
Mutass ilyet másnál.
Várom.
Kovács 23 éves, 5 éve van a Falconál. Szóval simán ő is.
És tudjuk, hogy ügyesek vagyunk nagyon.
Köszönjük.

Born2Ball
Olvasó

Ja Kovács saját nevelés, mert öt éve nálatok van?
Akkor ilyen alapon Durázit mért említed annak? Vagy Bognárt? Vagy Simont?
Legalább annyi ideje nincsenek a Falco kötelékében, sőt nem is a Falcoban lettek meghatározó játékosok.
Ha Kovács szerinted szombathelyi nevelés, akkor fenti három ember semmiképp sem az 😀

Marillion
Olvasó

Egyenlöre az emlitett 2 jàtékos nincs leépìtve…ha pàlyàra kerülnek nem észrevehetetlenek…jönnek a fontos megmozdulàsok és vele a pontjaik is!

Born2Ball
Olvasó

Tanoh és Kovács is masszívan vissza estek az előző szezonhoz képest.
Tanoh kérdése kevésbé érdekes számomra, új klubban, ilyen telített poszton ez nem lep meg.
Én Kovácsot sajnálom egyedül, aki a tavalyi szintlépés után nagyon el lett temetve.
Ha jövőre sikerül nagyobb terhet helyezni rájuk, annak én csak örülök.

Marillion
Olvasó

…”A többi csapat elöl”…Pedig a tradició + a fanatizmus meg egyéb jellemzök el szoktàk szipkàzni a jàtékosokat egy olyan kis klub elöl mint a Falco amely hol van ugye pl.egy Mte-Zte-Szolnok tengelytöl! Hàt ez van…ezt is megértük!Ui. Szponzorok…tehetösek…stb…adjatok màr lóvét a tradicióra is meg a fanatizmusra is légyszives!

Born2Ball
Olvasó

Ki kell ábrándítsalak, fizikalitást nem a nemzetközi meccseken, hanem a konditeremben lehet szerezni. Ezt nem kell tanulni basszus, még csak tehetség sem kell hozzá. Egy dolognak kell nemzetközi szinten lenni, egy edzői stábnak (plusz klubvezetésnek), és a fizikai résszel nem lesz probléma. Csak ezt meg is kell tudni fizetni. Meg nem árt mellé, ha tud a csapatod venni 8-10 bizonyított játékos, akik amúgy sem állnak rosszul ezen a téren. Falco sem lenne nagy király, ha nem lenne 5-6 válogatottjuk minden évben. Jelenleg utánpótlas játekos Szombathelyen még át sem öltözhet, hogy kispadra üljön, mert annyi játékost vettek… Így könnyű osztani az… Olvass tovább »

Xero
Olvasó

Nem telik máshol konditeremre? 😀 Vagy mi? Nem igazán értem azon kívül, hogy “összevásárolt zsoldos sereg” mi a mondandód? Meg lehet nézni a Szolnok tegnapi meccsét, ugyanúgy fizikális játékot mutattak.. Vagy ők is csak összevásárolt zsoldos sereg, mert ezt csak azok tudnak?
Ez semmi máson nem múlik, csak egy jó edzőn, aki összerakja a védekezést, meg olyan játékosokon, akik hajlandók beletenni a munkát a védő oldalon is és felvenni a kesztyűt, futni és ütközni, a szó jó értelmében “birkózni”. Mindig csak mindenre kifogáskeresés van. Pedig ezt sokkal könnyebb megvalósítani, mint konstans extrán támadni.

Born2Ball
Olvasó

Te igen okos, pont azt hangsúlyoztam, hogy nem a nemzetközi “szereplésetek” -ami inkább leszereplés évről évre- a fizikai fölényetek oka, ahogy a fenti géniusz állította. Hanem a pénzügyi fölény, amivel a mezőny fölé emelkedtek. Az a kondi ami az arénában van amúgy sem alkalmas magas szintű munkára, szóval kicsi az esély, hogy emiatt jó fizikálisan a csapatod. Sokkal inkább az a lényeg, hogy mivel csak kész játékost vesztek, így semmi dolgotok velük fizikálisan, mivel már más felépítette őket arra a szintre ami szükséges az elsőosztályhoz. Ami mondjuk még nem is érdekelne, főleg, ha nemzetközibe sikeresek lennétek. De mikor ide jöttök… Olvass tovább »

heraklith
Olvasó

Érthető, hogy a kevésbé intelligens falkó szurkolók küzdenek a tények ellen, hiszen ha elfogadnák, akkor be kellene látniuk, hogy nincs sportérteke a győzelmeiknek.

Csakajót
Olvasó

A tények herehugy csak téged zavarnak. Mert nincs is mivel felfognod. Látom a tegnapi szopás is kikészített.
Azt sem tudod ki, hol, mit játszik.
Mondtam már, annyi sport van még, próbálkozz máshol, nagyobb hülye máshol sem leszel.
Ez is tény.
Fogadd el.

Marillion
Olvasó

heraklith…Teljesen mindegy min rugóztok itt orba szàjba…minden klub elött adva van a lehetöség pénz utàn koslatni a minnél jobb szereplés megteremtéséhez! Szombathely MVJ a kosàrlabdàra ad…a vàros lakossàga meg nem làzadozik! Ti meg akiknek semmi köze a falcohoz meg Szombathelyhez làzadoztok ezen àllandóan! Nem úncsi màr?

Xero
Olvasó

Úristen.. Bocs, most esett le, hogy troll vagy.. 😀 Eddig kajak azt hittem, hogy ez csak valami nagyon beteg frusztráció… De ez azon már túl megy.. 😀 Igazából az arénában lévő kondi egy kalap szar (bár ugye nekünk végtelen pénzünk van, szóval a feltételek amúgy sokkal jobbak (?)) “semmi dolgotok velük fizikálisan”.. Nyilván. Bár még egy óvodás is tudja, hogy a kondit veszíti el az ember a leghamarabb, akár pár hét alatt. 🙂 Nem tudom milyen az egyenlő versenyhelyzet. De ha pl. arra gondolsz, hogy mindenki a saját nevelésű magyarjait használhatná, akkor szerintem egy Perl, Durázi, Simon, Bognár magyar sorral,… Olvass tovább »

Born2Ball
Olvasó

Durázi, Simon és Bognár a legkevésbé miattatok lett jó játékos.
Ha rajtatok múlik nb1/b-ben játszanak, mint Dancsecs és társai.
A fizikális részhez oké, szinten kell tartanotok őket, de 0-ról nem nagyon építtetek fel senkit:)

Xero
Olvasó

Szóval akit mi nevelünk, de később elmegy máshova, az nyilván más miatt lesz jó játékos. De akit más nevel és fiatalon hozzánk kerül, az meg csak a nevelőegyesülete miatt lehet jó.. Aha.. oké 😀

Born2Ball
Olvasó

Utóbbit én nem állítottam.
Előbbit sem egészen úgy, ahogy te mondtad.
Azért azt csak elismered, hogy Durázi és Bognár nem a Falco miatt lett olyan játékos amilyen.
Simon meg erősen közepes, semmiképp nem kiemelkedő, ráadásul iszonyat sérülékeny.
Szerintem a Falconál rengeteg tehetséges utánpótlás játékos volt/ van, de sokkal egyszerűbb nekik bizonyított játékosokat venni, mint őket beépíteni.
Ezért el is küldik őket, majd máshol jól teljesítenek és utána hivatkoznak magukra, pedig ha rajtuk múlik soha nem lesznek felnőtt játékosok.

Xero
Olvasó

Én nem ismertem el semmit, egyszerűen az írásod teljes logikátlanságára mutattam rá. Semmi több.. Kovács és Tanoh semmivel sem volt készebb játékos, mint Simon, Bognár vagy Durázi.

Born2Ball
Olvasó

Ha szerinted Kovács már Falco nevelés, akkor Durázi, Bognár és Simon már nem az.
Ez a te logikád.
Amit én mondtam Kovácsról és Tanohról az pedig pont az, hogy velük pont foglalkozni kéne, de hát valahogy masszív a visszaesés mindkét játékosnál.

Xero
Olvasó

Kovács ezek szerint akkor tavaly jó volt, hogy ennyire visszaesett? Most akkor mégis tudtunk építeni belőle egy jó játékost és csak idén rontottuk el? Ebben a szezonban valóban kevesebb lehetőséghez jutott, de itt a rájátszásban már szépen kapja a perceket.
Tanohnak nyilván más számai vannak, hiszen teljesen más szerepkörbe került. De pl. az itt folyamatosan taglalt védekezésben ég és föld, nagyon szépen fejlődött. Egyébként is, neki jövőre lesz a vízválasztó éve, most már tudja Milos hogy mennyire tud építeni rá és hogy tervezzen a posztján.

Marillion
Olvasó

Anno a Duràzi…Simon…Bognàr…koràntsem volt még kész jàtékos arra a szintre hogy azt le tudtàk volna azonnal tenni jàtékban mint amit Vàradi Beni vagy Perl Zozó ezt làtva magukban is inkàbb tovàbb àlltak! Most màr annyira kiforrott jàtékosok lettek hogyha bàrmelyikük fejében megfordulna hogy haza igazolnànak a Falco tàrt karokkal kinàlna nekik szerzödést!

Parus major
Olvasó

“Sokkal inkább az a lényeg, hogy mivel csak kész játékost vesztek, így semmi dolgotok velük fizikálisan, mivel már más felépítette őket arra a szintre ami szükséges az elsőosztályhoz.”
Azt hiszem bárki aki sportolt bármit életében akár profi akár amatőr szinten sírva röhög ezen a kijelentésen. Kapcsolj villanyt, hátha megvilágosodsz. Egyébként épp az edzőtök legendás nyilatkozata volt még Alba-edzőként a Falcoval kapcsolatban, hogy a “pénz nem csinál csapatot”.

Born2Ball
Olvasó

Nem vagyok alabás, ti pedig akkor is csak kész játékost vesztek valódi fejlesztés és nevelés helyett, ha a hátadon forogva fogsz vergődni.
Mert a pénz nem csinál csapatot, de a felborított versenyhelyzet annál inkább.
Ti vagytok a Fradi kosárlabda kiadásban:D

Marillion
Olvasó

Born2Ball…akkor hajrà mindkettönek!

Csakajót
Olvasó

Huu. Born te agyhalott, egyre mélyebbre süllyedsz. Leszereplés?
Te fogalmatlan, ostoba, nézd meg a BL csapatokat, meg hogy mit játszottunk velük.
Beálltál a hányinger hangulatkeltő barmok közé. Ugyanazt a hazugságot szajkózod, de attól még nem lesz igaz.
Csak magadat járatod le. Bár igaz az alapján, amit írsz, akkora hülye vagy, hogy fel sem fogod.

Born2Ball
Olvasó

Mondjuk kinek mi a siker ugyebár:D
Ha már a legelső akadályt sem bírjátok megugrani, akkor arra mit kell mondani? Xdd

csakazete
Olvasó

Szerintetek ha holnap fizetési sapka lenne bevezetve, a Falco egyben maradna?

Xero
Olvasó

Most komolyan… ha holnaptól valóban fizetési sapka lenne, akkor miért akarnának máshova menni? 😀 Még több pénzt se tudna senki ajánlani..

heraklith
Olvasó

Kérlek, mond hogy nem komoly a kérdés. Egy világ dől bennem össze, ha tényleg ennyire buta vagy.
Azokért a játékosokért, akikért a falkó most egyenként 60-100 milliót fizet évente, nem egy hanem 5-6 csapat fizetne ugyanennyit.
Képzeld azt, hogy csak annyit költhetne a falkó mint amennyit a második legnagyobb költségvetéssel rendelkező csapat és nem lenne ott a keretben a példa kedvéért Perl, Benke, Tiby és Tanohdez. Helyettük Verrasztó, meg a többi gyerek játszana.

Xero
Olvasó

😀 És engem nevezel butának? 😀 Ha maximalizálnák a költségvetést.. Mondjuk.. nem tudom.. 300 millió forintban.. Akkor mindenki ekkora összeget tudna csak elosztani.. Ugye ez a matematika sajátja.. Mindenki. Az összes csapat. Magyarul csak a szakma meg a nemzetközi lenne ami el tudja billenteni a döntést.. 🙂 Ha mindenhol ugyanakkora a keret és nekünk csak Verasztóra meg a fiatalokra telik.. Akkor másnak hogy telne Perlre, Benkére, meg Tibyra? Akivel ugye meg akarnák verni a fiataljainkat.. 😀

heraklith
Olvasó

Basszus, ez hátborzongató. Az nagyon kemény, ha még ezt sem érted.
Küldj egy e-mail címet vannak jó üzleti ajánlataim 😀

Xero
Olvasó

Na mesélj.. komolyan kíváncsi vagyok.. Szerintem itt többen szeretnék megérteni, hogy mire gondoltál.. 🙂 Fejtsd ki kérlek!

Marillion
Olvasó

A felsorolt jàtékosoknak is feltehetnéd ezt a maradsz nem maradsz kérdést ha az lenne amin ràgózol! Csak nehogy pofàra esésed lenne ha nem azt hallanàd vissza amit most àllìtassz!

Marillion
Olvasó

Persze hogy egyben…hiszen akkor màshol sem fizetnének többet!

Mendez
Olvasó

Ez a világ minden pénze mindaddig megmosolyogtató tőletek, ameddig egyetlen csapat hozta nyilvánosságra a költségvetését.
Majd ha lesz összehasonlítási alap akkor fröcsöghettek, addig annyit ér a szavatok, mint a harmatos lepkefing.

Born2Ball
Olvasó

Nemzetközi szereplés, messze a legértékesebb játékoskeret, amit nem kineveltetek, hanem összevásároltatok….
Hát elég gyanús, hogy nem a Zte vagy a Honvéd a legpénzesebb.
Persze nincs nyilvánosságra hozva a költségvetés, de ez elég gyenge magyarázat nem?
Minden tény arra mutat, hogy dől a pénz, ami nem a legnagyobb baj.
Az a baj, hogy ezt olyan arrogánsan kezelitek, amennyire csak lehet.

Xero
Olvasó

Nem, a Zte biztos nem.. 😀 Azért úgy cserélgetik a játékosokat, meg az edzőt mint más az alsógatyát.. De az biztos nem kerül semmibe.. Meg azért egy Tóthot is sikerült hazavinni. (Mi 3,5 éve cseréltünk utoljára bárkit év közben.. Na az tényleg nem került semmibe..) Ez a legnagyobb baj veletek, hogy minden kudarcot azzal magyaráztok, hogy “jajj, mert ott több a pénz”.. Pedig több helyen is, ha alázatosabb szakmai munkát fel tudnának mutatni a “jó magyar családi biznisz okosba'” helyett, akkor rohadtul nem ott tartanának ahol.. Érdekes Szolnokon jött egy új edző és máris megtalálták a helyes utat.. De biztos… Olvass tovább »

Born2Ball
Olvasó

Tehát öt légiós, a legtöbb újraigazolva. Plusz öt-hat válogatott évről-évre az olcsóbb, mint lecserélni a tucatlégiósokat?
Persze az utóbbi is botrányos hozzáállás, de az teljesen másik téma.

Csakajót
Olvasó

Kérlek írd Born a Falco 5 légiósát. Legtöbb újraigazolva? Azokat is. Pl. Ugye Barac, Pot. Akik “felsőpolcosak”. 😀 Aki szerint pl. Barac az, azt kívánom jövőre az ő csapatában legyen. Mert én ilyen rendes, jószívű vagyok.
És ki a 6 magyar válogatott?
Írd, hajrá!

Born2Ball
Olvasó

Konkrét a tavalyi légiós sor nem lett újraigazolva?
Egy csere volt oké, a horvát válogatott Jordanoval kellett beérni, ami hatalmas visszalépés.
Pongó, Filipovity, Keller, Benke, Tanoh, Somogyi, Perl, Váradi nem válogatottak?

Xero
Olvasó

De válogatottak, de sose voltak Szombathelyen egyszerre.. Én is fel tudok sorolni 10 válogatottat, aki játszott Szolnokon, de attól még nincs jelenleg 10 válogatott játékosuk.. 🙂 A legtöbb egy szezonban 6 válogatott játékos volt 21/22-ben, akik mellé 2 (és fél) légiós volt..
A légiósaink nagy részét meg mindenki szidja minden fórumon, mint a bokrot.. Most akkor mégis irigyelni valók?

Csakajót
Olvasó

De meg Kálmán Laci, Pankár Tibi is válogatott volt,és Falcos. Nem tudtam, hogy a történelmet végigvesszük. A tavalyi légiósokról is megint baromságot írtál. De csak nyomjad.

Marillion
Olvasó

Arrogànsak ti vagytok itt nem kevesen akiknek esküszöm beteges falco fóbiàja van! Csak megkérdezem szarabb a megélhetésetek a mindennapokban mert itt van ez a Falco kosàrlabda klub…ui.csak egy ellenpélda: Elöttünk az Olaj hozta a külön szintet a többi csapattól…mégsem zavart inkàbb örültem neki hogy milyen csapatokat hoztak el Magyarorszàgra! Te akkor velük memnyit foglalkoztàl ugye az nem zavart hogy csak a hajràra tértek vissza a bajnoksàgba. Nekünk meg pàrhuzamosan ment mig ki nem estünk a nemzetköziböl.

Born2Ball
Olvasó

Masszív önkormányzati, tehát állami támogatásban részesülnek, amit az adóinkból fordítanak a csapatra, így igen is szegényebbek vagyunk.
Pedig aztán Szombathelyen is lenne mire költeni azt a pénzt, legyen szó iskolák, óvodák felújítástól, a közlekedés fejlesztésén át a kórház felújításáig bármiről.
Sok minden van ami több ember érdekét szolgálná és magasabb prioritású.
De ez persze országunk jellegzetessége és nem a Falcoé.
Én részemről nem is nagyon adnék állami támogatást egy csapatnak se, működnjön független gazdasági szereplőként, mint minden más európai topcsapat.

Xero
Olvasó

Na.. elérkeztünk ide is..a demagógia csúcsára. 😀 Ennyi erővel nem kell semmire pénzt adni.. Se sportra, se színházra, se uszodára, se jégpályára, se filharmonikusokra, se semmire (hiszen ezek se élnének meg soha a piacról) és élhetünk egy szépen betonozott faluban.. (Vagy mehetne piaci alapon, de ez nehezen megvalósítható egy olyan helyen, ahol egyes csapatok szurkolói világraszóló hisztit vágnak a 4.700,-Ft-os belépőn..) Hozzáteszem Szombathelyen rengeteget költenek útfelújításra, parkolóépítésre, lett új közösségi közlekedés szolgáltató új buszokkal és nemrég adtak át egy bölcsődét. De ezt nyilván az látja csak, aki ott lakik..)
De úgy érzem eltértünk a tárgytól, úgyhogy jóéjt!

p.borisz
Olvasó

Úristen,te is ezzel jössz?Ez mindennek az alja…

Csakajót
Olvasó

Más csapat meg vesz 5 extra légióst. Az mivel jobb?

törrögszultán
Olvasó

Noooo, nk-i meccsen fizikalitást szerezni??? 6-8 meccsen? Ha addíg nem szereztél erőt ott nem fog rád ragadni, ez nem kosz.
Az alap probléma az UP korban kezdődik, mert a hazai edzők/klubok nem fordítanak nagyobb figyelmet erre a területre..
Sok nki (hazai rendezésű) UP torna után nyilatkoztak úgy az edzők-szinte évek óta- hogy a magyar csapatok le vannak maradva fizikálisan.

2lee14
Olvasó

ZTE tábor inkább az ellenfelet támogatta a szép szavaikkal 🙂

Csakajót
Olvasó

Így igaz.
Én is írtam tegnap.
Zollner valszeg semmit nem ért magyarul, így hiheti hogy a “cigányozás, buzizás, kurvaanyázás, bazdmegozás” folyamatos mocskolódás, amit a “szurkolói” művelnek, az szerinte szurkolás. Saját csapatukkal negyed annyit nem foglalkoznak.

lujo
Olvasó

Ugyanaz jött tőletek is, gyökér. Csak azt nyilván nem veszed észre mert természetes neked…

Csakajót
Olvasó

Te meg a hasonszőrű társaid a gyökér. Ez nálatok a szint. Grat.
A meccs el sem kezdődött, de már csak ezek mentek. Tőlünk addig semmi,és meccs közben is csak töredéke annak a mocsoknak, ami a pofátokból ömlött.
Igaz, nektek csak ez maradt. 😀
Ha meg süket is vagy, az a te bajod.

lujo
Olvasó

Húúú, a szent szombathely. Valahogy ti mindig mindenek felett akartok állni. Ez vmi helyi aberráció lehet.
Sebaj, majd a Savaria Nemzeti Színház Schaeffler arénában nyomjátok csak a Kordát megszégyenítő Reptér, azaz falco dalt. Ez való nektek

2lee14
Olvasó

Jöhetsz te is énekelni ha gondolod.

Xero
Olvasó

Hát ne haragudj.. Amit tegnap a Zte-tábor leművel, afölött annyira nem nehéz állni..
Egyébként mondhat bárki bármit, de nálunk hála istennek nem ez a módi..

Marillion
Olvasó

Most meg mi a bajod a Kord slàgerrel Falcora hangolva…példàul itt van a gyerünk kattanj be itthon van a Fradicsürhe nóta…úgye nem kell mondanom hogy az is egy elöadótól lett àtvéve! És Fradira hangolva is slàger a lelàtón! Hagyjuk màr ezt az kötekedek a kìnomban stìlust!

2lee14
Olvasó

Senki nem mondta hogy a másik oldalról nem jött. Csak az arányok, az a nem mindegy.

albc
Olvasó

A sötét zalai felvágott, meg az irigy undorító szombathelyiek szájkaratéja. 🙂

Marillion
Olvasó

Személyeskedést élöben! Gondolom ahogy Szombathelyre sem mersz lejönni úgy Zalaegerszegre sem! Jelzem mindkét vàrosban van cigàny ami nàlad azt jelenti ezért nem jössz! Fehérvàron is vannak böven…onnan akkor miért nem akarsz elköltözni?!

albc
Olvasó

A valóság mióta személyeskedés mari? A cigányt SE érted.

Marillion
Olvasó

Egy tanàr hogy lehet ilyen hülye? Miért a cigànyt mint embert hogy lehet màsként érteni? Ök is egy népcsoport és ott is vannak ahol te vagy!

albc
Olvasó

Az a hülye, aki mondja azaz te. A cigány, az egy stílus is, mint a csapatod.

p.borisz
Olvasó

Mint az oviban…Cigány stílus?Maximum a köznyelvben létezik,de ilyen a világon nincs.Tanár ilyet le nem írna,csak egy skizofrén beteg elme….

albc
Olvasó

Hogyne lenne. Maga a filkesz szurkolok rá a példa.

p.borisz
Olvasó

Tanár…aha.Látod,csak kibújik belöled a bipoláris…Gyere,mondd el személyesen…De gyáva vagy,mi itt téged sosem látunk.Álnév mögött, lopott profilképpel nagy a szád.Tudom,jössz a szokásos betegelméjű kifogásaiddal,miért nem tartod méltónak,hogy megtisztelj bennünket.Nem is érdekel a kifogásod,mindenki tudja,hogy egy gyáva,szófosó,beszari,gyenge troll vagy 🙂

albc
Olvasó

Mondtam már. Fehérváron bármikor lehet tala, ha te is vállalod a neved, és címed, mint én.

p.borisz
Olvasó

Melyik címet?Mert mit ad Isten, sikerült két különbözőt is megadni….Szóval ennyire vagy hiteles… 😉

albc
Olvasó

Csak egyet adtam meg. A másikat a filcos spanjaid találták ki.

Born2Ball
Olvasó

Érdekes kis műsor az biztos.
Oktatják egymást, hogy milyen a jó magaviselet, közben meg…
Egyik oldalt az egyik legalpáribb tábor, ahol a saját játékosaikat is leköpik, ha épp nem úgy alakulnak a dolgok.
Másik oldalt meg olyan magasan ülnek a lovon, hogy le sem látnak róla, aztán megszólnak mindenkit.
Elegáns mindkettő, nehéz választani melyik szimpatikusabb. 🙂

Hoppácska
Olvasó

Ünnepnapon is megy a “kullugás”*…

*Az idézőjel megértése nem elvárás. 😀

albc
Olvasó

Kullogás te olvasás, és írástudatlanka.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés