Bajnokság
Maszk nélkül lehet majd szurkolni a kosármeccseken
A szabályok akkor lépnek életbe, amikor a koronavírus ellen beoltottak száma eléri a négymilliót.

:
:
Véglegesítette a kormány azokat az új szabályokat tartalmazó rendeleteket, amelyek azután lépnek érvénybe, hogy a koronavírus ellen beoltottak száma eléri a négymilliót – írja az MTI.
Az új szabályok szerint a kijárási tilalom kezdete este 11 óráról éjfélre módosul.
A védettek és a felügyeletük alatt álló kiskorúak este 11 óráig a sportrendezvényeket is látogathatják. A védetteknek és a felügyeletük alatt álló kiskorúaknak nem kell maszkot viselniük a sport- és kulturális rendezvényeken.
A koronavírus elleni védettség igazolása a védettségi igazolvány bemutatásával történik, a védettség tényének ellenőrzése pedig a helyiség üzemeltetőjének, a szolgáltatás nyújtójának a feladata. Amennyiben az üzemeltető, szolgáltató ennek nem tesz eleget, 100 ezer és 1 millió forint közötti bírsággal, vagy akár egyéves bezárással is sújtható – ismertették.
Közölték: mivel a járvány továbbra is jelen van, a fokozatos újraindítás mellett is fenn kell tartani bizonyos biztonsági intézkedéseket. Így egyes helyszíneken a védettséget nem szerzett dolgozóknak továbbra is maszkot kell hordaniuk, valamint fennmaradnak a magán- és családi rendezvényekkel kapcsolatban novemberben elrendelt korlátozások.
A közterületen, a tömegközlekedési eszközökön, boltokban – azokon a helyeken, ahol nem csak beoltott vagy a fertőzésen átesettek tartózkodhatnak – továbbra is kötelező a maszkhasználat, továbbá kerülendő a csoportosulás és a gyülekezés – írták, kiemelve: ez a még be nem oltott állampolgárok védelmét szolgálja.
Fotó: Vágvölgyi Bálint/ugytudjuk.hu

Most azért az oltàsokkal bele kell húzni,
hogy szombatra meglegyen a 4 millió…
Pont ezt számoltam. Max szombat reggelre, de az is necces
A szombat reggel még jó lehet,
mert ugye a rendelet már
a Magyar Közlönyben megjelent, arra nem kell várni, elég a belügyminiszternek kihirdetnie.
Kérdés hogy ha reggel bejelentik akkor az este kivitelezhető e. Biztositás stb.
Oké….
De miért a sárgákat muatja a a “semmiképp sem elfogult No1 honlap” 🙂 🙂
Olyan jó kis Mókus örs- fíling… mi ezzel a baj ? 😉
Mert ezt találták az archívumban. Az oldalnak már régóta semmi köze Szombathelyhez. Nem tudom ki vagy, de lehet, hogy éppen a te városodban csinálják.
No azt megnézem amikor 1-2000 nézőt koponyánként leellenőriznek védettségi kártyailag( + ugye valami személyi vagy lakcímkártya)
Amikor a legtöbb néző szeret 15-20 perccel a kezdés előtt érkezni a meccsre…
Plusz a bezuhanó vendégszurkolók,mondjuk mire lecsekkolják 200 szolnoki vagy körmendi azonosítóját( hacsak eleve nem a vendég klub intézi tikettel együtt,bár ez hagyna kívánnivalót maga után biztonságilag)
A körmendi szurkolókat idén már nem kell ellenőrizni. 🙂
Egyébként nem hinném, hogy probléma lenne ezzel a beléptetéssel. Úgy ahogy a jegyet, bérletet leellenőrzik, minimális többletidővel a vakcinakártyát is lecsekkolhatják. Az a szurkoló, aki meg 5 perccel a kezdés előtt akar bemenni, mert ezt szokta meg, az vessen magára, ha nem látja az első negyed felét.
MAFC drukkernek:
Ennek az a logikája, hogy a kiskorú csak a védettségi kártyával rendelkező szülők felügyelete mellett mehet, tehát mivel a szülők védettek, ezért ha a kiskorú mégis megfertőződik,
nem viszi haza a fertőzést.
Ez nem az én logikám, ez a kormány logikája.
Haza lehet, hogy nem viszi, de bárki másnak átadhatja.
Csak a szüleivel mehet? Ráadásul mindkettővel? És mi van akkor, ha az egyik szülőt egyáltalán nem érdekli pl. a meccs vagy a koncert? Azon kívül csomó kiskorú nem a saját szüleivel, hanem más felnőttel jár ide-oda. Ha ez így van, teljesen életszerűtlen szabályozás.
A miniszterelnökről eddig is tudtuk… nade most már bizonyos, hogy ez az ország teljesen bekattant… eldobta a kulcsot!
Minden felelőtlen honfitársamnak a legjobbakat kívánom, de komolyan ! Ne haljon meg egyikük sem, és a családtagjaik, rokonaik, barátaik is maradjanak mind egészségesek !!! Azért, ha maradt bennük ebben az idióta helyzetben is egy cseppnyi együttérzés, meg normalitás, kérem, gondolják át mind, hogy mit kockáztatnak, kiket veszélyeztetnek és miért cserébe’ !
Thx!
Értelmezzük csak: Akiknek védettségi igazolása lesz azok mind bemehetnek és már maszkot sem kell viselni….A védettség szakemberk szerint is csak a második oltással és ott is még azután kb. 2 hét….Ez meg lesz mindenkinél aki bejut a tömegbe? Ébredjetek felelőtlenek ( a járvány itt van még a levegőben)…most mindeki O.V. feje után megy?! Mindenkinek HOSSZÚTÁVÚ EGÉSZSÉGET KIVÁNOK!
Kiskorú csak védett felügyelete mellett mehet? Ennek mi a logikája? Vírusmentes időben is csomószor mentünk felnőtt nélkül MAFC-meccsre barátokkal, tesókkal, soha nem volt semmi probléma a beengedésnél, tudtommal a pályarendszabályban sincs ilyen kikötés.
Igazából nincs nagy jelentőssége, legfeljebb majd keresünk a bejáratnál egy gondviselőt magunknak; csak furcsa.
Mi meg majd mehetünk ősszel(persze ha nem lesz addig itt a 4. vagy 5. hullám éppen..)bravó polgálmester úr..bravó..
Benitez, mint mindennek, ennek is van logikája:
maszk nélkül lehet szurkolni azért,
mert a szurkolók úgyis lehúznák az állukra.
Emlékezz vissza, amikor mèg lehetett maszkban meccsre járni, például kézilabda mérkőzésekre,
a maszk a szurkerek állán fityegett céltalanul…jelezve az átlag magyar emberek “felelős” hozzáállását ehhez az egész járványügyi helyzethez.
A lehúzott maszk pedig a szabályok alóli kibújást mutatja, a kormány nem tud érvényt szerezni a határozatainak, ami politikai támadásra ad okot…ezért nem kötelező a maszk, ennyi a sztori.
Egyébként pedig ha valaki kellően tájékozott és átlátja az összefüggéseket, az tehet olyan kijelentést, ami a kevésbé tájékozottnak csak egy tippnek tűnik…
Ez bátor így.
Az igazolványt sokszor az első oltás után kiküldik, a 2.előtt. Oké, hogy már az első oltás is ad bizonyos védettséget, de nem a teljeset.
Ha érintene a dolog, és nem lenne meg a 2.oltásom még, lehet kihagynám a meccset, vagy maszkban, vagy elkülönülten lennék…
2 oltással már bátrabb lennék, de ugye azután is kell plusz 2 hét a teljes védettséghez.
Nem egyszerű. Akik mennek, azok gondoljanak szűkebb/tágabb környezetükre is.
…és vigyazzanak magukra, mindegy melyik csapathoz tartoznak. Kellenek a szurkolótáborok, nézők, mindenki a következő szezonra is!
Egyetértek. Nekem egy oltásom van, nagyon szeretek meccsekre járni – bár az én városomban nincs csapat -, de még nem megyek. Plusz a “felügyelet melletti kiskorúak” tünetmentesen hordozzák a vírust, én őket még nem engedném be. A párom iskolájában a második és a harmadik hullám között a tanári kar 70 %-a lett vírusos, közte a párom is. Nyilvánvalóan a gyerekek vitték be az iskolába, anélkül, hogy tudtak volna róla. És ők most szabadon mehetnek meccsekre. Szóval legyenek felelősek a szülők, szerintem ne vigyenek ki gyerekeket, saját és mások érdekében. És igen – vigyázzon mindenki magára. Gondolom a B közép összeáll,… Olvass tovább »
Nagy bátorság azért nem kell hozzá. Jön a nyár és a jó idő ezért eltűnnek a megbetegedések. Az emberek, főleg az idősek télen halnak meg. Hogy mi fog történni majd ősszel? Azt mindenki sakkozza ki magának, nem lesz nehéz.
Igen, de a bajnokság csak május közepéig tart. Oké, hogy meleg van akkor is, de az még nem az igazi nyár.
Bátorságot arra értettem, hogy bátrak azok, akik ezt így engedélyezik. Meg azok is, akik pl 1oltas után, igazolvány birtokában mennek…
A “bátor” helyett nyugodt szívvel használhatsz más kifejezést is!
Nagy betüs BOCSÁNAT ha most lesz akit megsértek….de BIRKÁK országa vagyunk ha most engedünk ennek a hirtelen felajánlott ereszd el a hajamnak,és todulunk egymás után gyülekezni csoportosúlni! Még ezt az évet szerényebben kellett volna kezelni! Nálam ez ami hírtelen megadatott az itt nem az óvatos és fokozatos nyitást mutatja!
Foglaljuk össze. A meccsen tömegben nem kell a maszk, de az utcán pl egyedül sétálva igen…. Végülis logikus??? Amúgy nyugi legyen mindenkinek mert mostantól aktuálisak tömegével a 2.oltások. Alig jut vakcina és lehetőség első oltásra. Az elmúlt 2 napban összesen 26 ezer… Szoval ez még nem napok kérdése. Mondjuk engem nem fog érinteni mert hiába a majdnem 30 év Falco szeretet, a súlyosan veszélyeztetett családtagjaim miatt inkább kihagyom. Tegyen mki saját belátása szerint, vigyázzunk magunkra és egymásra!!!
Cél a nyájimmunitás erősítése, megszereztetése!?
Oltásssal, vagy anélkül.
Presszio. Cel, hogy minel nagyobb legyen az oltottak aranya.
Konkretan mar fingani sem lehet oltasi igazolas nelkul.
Megkérdeztem, fingani lehet!
Ki is próbáltam és nem volt retorzió
Nos igen, akinek pedig még ezután sem jön meg a “kedve”, az kb. az így járt kategória??
bízzunk abban, hogy ősszel, ha már újra mi is érdekeltek leszünk, arra nem lesz új hullám.
Amúgy egy esetleges hullám esetén, én beengedném a nem-oltottakat is, egy feltétellel: maszk. Mert ugye az oltott is tud fertőzni… Vagy mindenkire maszk. De teljesen nem zárnék le mindent. Elvileg arra azért lesz egy átoltottság+átfertőzöttség, ők az eü-t nem terhelik már le…
De bízzunk a legjobbakban! ?
ó, ió, ció …………mutáció
Szabad mozgáshoz való jog VS egészséghez való jog.
Sztem kettes. Szted ?
Ismét egyetértek veled. Ettől nem leszel “kisebb” szurkoló, sőt!
Csatlakozom!
Tartom a szavam, és elismerem ezt most kivételesen jól megtippelte Rouge a korábbiakban! Nézők lesznek a döntőben!(már az elődöntőben is!)
A kulcsszó a tipp..amihez nem kell sok ész..a 10 ből 1 meg nem jó arány
De a kenyeret még tuti ezerrel süti ??? (bocsi Rouge ezt nem hagyhattam ki)