Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Második helyen zárta a nívós zágrábi tornát a Rátgéber Akadémia U14-es fiú csapata

Rácz Gábort a torna All Star csapatába is beválasztották.



:

:

Évek óta részt vesz már a Rátgéber Akadémia csapata a zágrábi rangos nemzetközi tornán, de most sikerült csak először döntőznie. A fiúk végül a második helyen végeztek, Rácz Gábor pedig bekerült az All Star ötösbe.

Élménydús, emlékezetes, nem mellesleg pedig nagyon sikeres volt az akadémia U14-es fiú csapata számára a két ünnep között Zágrábban megrendezett nemzetközi torna. A mezőny az előző évekhez hasonlóan ezúttal is nagyon erős volt, a 24 csapat között ott volt például a Cibona Zagreb és az Olimpija Ljubljana is.

A csapat a csoportmeccsek során a KK Larus Zagrebet, majd a KK Dubravát is nagy különbséggel verte, majd a negyeddöntőben a Zadar sem jelentett akadályt. Az elődöntőben a Bosco Zagreb ellen már szoros meccset játszottak, de azt is megnyerték, így bejutottak a fináléba. A tornagyőzelmet végül nem sikerült megszerezniük, mert az Olimpija Ljubljana jobbnak bizonyult náluk, de a fiúk így is nagyon büszkék lehetnek a teljesítményükre – írja a ratgeberakademia.hu.

Bolyos Róbert vezetőedző:

– Gratulálok a csapatomnak a szép eredményhez! Nagyon színvonalas tornán vettünk részt. A keresztjáték során lejátszott három mérkőzésünkből nagyon sokat tudtunk tanulni. Három képzett, erős ellenféllel találkoztunk, akik nagyon agresszív, gyors kosárlabdát játszottak. Mind a Zadar, mind a Bosco elleni meccsünkön fegyelmezetten, de agresszívan védekeztünk, ezzel többször ki tudtuk javítani a támadásban elkövetett hibáinkat. A döntőben egy rendkívül képzett és fizikális ellenféllel találkoztunk. A szoros első félidőt követően a harmadik negyed közepén már látszott a csapaton a fáradtság, nem koncentráltunk eléggé sem támadásban sem védekezésben. Ezzel együtt nagyon büszke vagyok a srácokra, látszik rajtuk a folyamatos fejlődés. Minél több ilyen mérkőzésre van szükségünk annak érdekében, hogy mind egyénileg, mind csapatszinten tanuljunk, és kijavítsuk az esetleges hibáinkat!

Eredmények: NKA Pécs–KK Larus Zagreb 37-16, NKA Pécs–KK Dubrava 63-10, NKA Pécs–KK Zadar 39-22, NKA Pécs–Bosco Zagreb 41-38. A döntőben: NKA Pécs–Olimpija Ljubljana 35-50.

A torna All Star csapatába beválasztották Rácz Gábort.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés