Légiósok
Maronka Zsombor egyelőre a spanyol másodosztályban állna helyt, de a jövőre nézve több forgatókönyve is van
A fiatal játékos azt is elmondta, hogy hogyan néz ki egy átlagos hétköznapja.

:
:
Maronka Zsomborral készített interjút Tőrös Balázs “Bazska”. A beszélgetés során szó esett Spanyolországba való kijutásról, a fiatal játékos jövőbeli terveiről és betekintést kaphattunk a magasember hétköznapjaiba is. A teljes interjú Bazska csatornáján megtekinthető.
A lehetőségről…
– A Rátgéber Akadémián a pécsiekkel voltam Zágrábban egy tornán, ahol felfigyelt rám egy ügynökség, ez volt a You First Agency. Az ezt követő nyáron már több helyen is jártam Spanyolországban; Zaragozában, a Baskoniánál, azonban a Badalonánál nem voltam próbajátékon. Ami viszont érdekes volt, hogy az eredeti terv az volt, hogy a Baskoniához fogok igazolni, de nem volt náluk hely abban a pillanatban. Az ügynököm pedig ex-Badalona játékos, így tudja, hogy mi folyik ott, és az utánpótlásvezető csak bemelegítésen látott, nem is játszani, de azt mondta, hogy kellek nekik. Ajánlottak egy lehetőséget, ami egy hétéves szerződés volt, viszont mi csak egy egyéves szerződést írtunk alá, hogy lássuk mégis, hogyan néz ki ez az egész és csak az egyéves szerződés után hosszabbítottunk velük. Viszont érdekes volt, mert egy hétre rá hogy aláírtam a Badalonához, a Baskonia jelentkezett, hogy csináltak nekem helyet, szeretettel várnak, de megmondtuk nekik; hogy bocs, most már foglalt vagyok.
Arról, hogy ki szerette volna ezt a külföldre igazolást…
– Azt tudom mondani most, hogy a szüleim és én is akartuk ezt, nyilván volt ebben egy kis szülői segítség is, hiszen én a mai napig is azt mondom, hogy egy 13 éves gyerek egy ilyen döntést magától nem tud meghozni, és azóta is köszönöm szüleimnek, hogy segítettek ebben a döntésben. Az elején nagyon izgultam, de emlékszem, hogy miután kimentem, az első nap után – amikor a szülők már köszöntek el – mondtam nekik; köszönöm a jó tanácsokat, de már boldogulok egyedül.
Arról, hogy milyen nyelveken zajlik a kommunikáció…
– A mindennapjaimban négy különböző nyelvet beszélek, hiszen Badalona Katalóniában van, ezért az iskolában elsőként katalán nyelvet beszéltem, a klubban is, viszont a külföldi játékosokkal, akik portugálok vagy brazilok, velük spanyolul és a többiekkel angolul. Természetesen a családdal és a barátokkal magyarul, szóval átlagosan egy napon négy nyelvet használok.
Arról, hogyan néz ki egy hétköznapja…
– Eleinte reggel hétkor volt az ébresztő, hiszen reggel nyolckor az iskolában kellett már lennem, ott voltunk egészen kettőig, utána volt egy ebédszünet, amit sose fogok megérteni; egy szieszta, majd utána egy délutáni iskolába vissza kellett mennünk, ha jól emlékszem háromtól ötig, utána pedig a délutáni edzések következtek. Igazából csak egy csapatedzésen tudtam részt venni, hiszen az iskola a napom nagy részét elvette, viszont péntekenként nem volt délutáni tanítás, így azon a napon hármat edzettem; délután volt egyéni képzés, majd az idősebb korosztállyal és saját korosztályommal is. Mostanra ez már sokat változott, hiszen online oktatáson veszek részt, így tudok a reggeli, illetve a délutáni edzésen is részt venni. Van egy reggeli külön személyre szabott fizikai edzés, egy külön egyéni képzés, ami szintén személyre szabott, utána egy rövid pihenő és utazunk a jelenlegi csapatomhoz, ahol a csapatedzés folytatódik.
Arról, hogyan szerepeltetik egyszerre két csapatban…
– Egyszerűbb, mint amilyennek látszik, hiszen a klub játékosa vagyok, de ebben az évben; az első senior évben általában mi külföldi játékosok a Pratnál játszunk egy felkészítő évet; egyet vagy kettőt, igazából ez személyfüggő. Most a spanyol harmad ligában játszunk – ez az Ezüst Liga – és az Arany Ligába való feljutásért küzdünk (az interjú elkészítését követően meg is lett a feljutás a csapatnak – a szerk.). Az együttműködésnek a lényege az, hogy a Pratnál kapjuk a perceket; ami a lényege a játékos fejlődésének, hogy biztosítsák a perceinket, de ha bármikor sérülés van, vagy a jelenlegi vírushelyzet miatt kiesés van, akkor fel tudunk játszani a felnőtt csapathoz, ki tudjuk őket segíteni.
A jövőjéről…
– Többféle verzió is létezik. A mostani, ami a fejembe van, az az, hogy befejezzük az Ezüst Ligát és fel tudunk jutni az Arany Ligába, és ha jövőre az Arany Ligában is jól tudunk teljesíteni, akkor remélhetőleg a harmadik évben már az első csapatnál lehetek és hogy onnan hogyan tovább, azt ki tudja még, az már messzebb van. A másik verzió, amin sokat gondolkoztunk és megfordult a fejemben; a tengerentúlon az NBA-ben hátha egy csapat érdeklődik irántam, illetve a drafton is gondolkoztunk, hogy betegyem-e a nevemet, vagy sem, de ez még kicsit odébb van, most tényleg a szezon végére koncentrálok, aztán meglátjuk, hogy hogyan lesz, de benne van ez is a pakliban.
Fotó: hungarysport.hu

Szólj hozzá!