Az orvosi vizsgálatok után a szakmai stáb úgy döntött, hogy Walter Cabral Bueriberivel nem folytatják a közös munkát.
Ivkovic Stojan szakmai igazgató avatott be minket a döntés hátterébe: – Az elmúlt héten zárultak le a vizsgálatok Walter Cabralnál. Az orvosi stáb által felvázolt kockázatokat figyelembe véve úgy döntöttünk, hogy a játékossal nem folytatjuk a közös munkát. A kialakult helyzet természetesen újratervezést igényel. Pótlásán már dolgozunk. Tárgyalásokat folytatunk egy kiszemelt kosárlabdázóval, aki Finnországból érkezhet csapatunkhoz.



Felteszem a kérdést. Jelen pillanatban hány légiósa van a Kecskemétnek?:)
Dautovic
legutóbb a Maestro azt mondta 3 van. Akkor a matek: 3-1=1. 🙂
Mert akkor meg Karahodzicsot is légiósnak számolta, de ugye o mar magyar. Fenn lehet ezen akadni, de szerintem felesleges. Szerintem mire kell, addigra meglesznek a légiósok
Mi veled ellentétben voltunk az első edzőmeccsen, ott kiderült, hogy egy nappal korábban, 15-én érkezett az országba. A múlt hét alatt kiderült sajnos, hogy nem lesz alkalmas arra a terhelésre, amit neki szántak korábbi sérülés miatt. Tudtommal minden szerződésben van záradék, hogy ilyen esetekben bontható a szerződés, érthető módon… Nagy mágus vagy te Eddiee csak eddig még nem sikerült bizonyítanod… Semmi baj, csak így tovább, járasd le magad még jobban!
Nagy tudású barátom, hadd tisztázzunk pár dolgot: minden profi szerződés előtt orvosi vizsgálat történik. Ha egy játékos kétes egészségállapotban érkezik, először próbajátékot kap – nem írnak alá azonnal szerződést. Itt viszont a szerződést már bejelentették, tehát a profi menetrend szerint zajlott minden.
Érthető módon, ha az orvosi kideríti, hogy a játékos nem alkalmas a terhelésre, a szerződés bontható. Szóval érdemes lenne előbb tájékozódni, mielőtt következtetéseket vonsz le.
Lassan kezdesz apádra hasonlítani a ködösítésben…
Egy profi kosaras vagy egy százmilliós labdarúgó orvosi vizsgálata egy délelőtt alatt lezajlik, az eredmény pedig délután már kézben van. Ne viccelj már – profi sportban így működik: gyors, precíz, átlátható. Semmi hókuszpókusz.
Szerintem épp időben léptek a héten meg már jön a másik remélhetőleg nincs itt elkésve semmi. Volt ilyen lesz is még ilyen a történelemben.
Köd az van a te fejedben. Mindig a rosszindulat vezérel csak sajnálni tudlak.
Augusztus 8-án aláírt a játékos, és mindössze 15 nap kellett, hogy megérkezzen az orvosi szakvélemény: nem alkalmas játékra. Normál esetben ezeket a vizsgálatokat a szerződés előtt szokták elvégezni, de nálunk fordítva működik a világ.
A jó hír: legalább megspóroltunk egy hónapnyi légiós bért, így az irányítót is beleértve. Ráadásul tökéletes kifogást ad a szezon kezdetére – „cserélni kellett a játékost” – már most megvan az előre beépített magyarázat. Nekünk volt leghamarabb a szurkolói ankét és terv, de még a bajnokság kezdete előtt egy hónappal sincs kész a keretünk. Tipikus Maestro! Duma…