Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Máris nyertünk, elindult a bajnokság

Olvasónk állítja: Minden egyes győzelemnek sportértéke van!



:

:

Farkas László – aki szurkolóként aposztrofálja magát – juttatott el egy levelet a BB1.hu szerkesztőségéhez, amit most változtatás nélkül közlünk:

Itt van az ősz, itt van újra!

Míg egyik legnagyobb költőnk nem tudta, hogy mi okból is szereti az őszt annyira, mi kosárszerelmesek ezt pontosan tudjuk. Ha ősz, akkor október, ha október, akkor pedig elkezdődik a pontvadászat a honi bajnokságban.

Már nyertünk. Az eddigi fordulókban minden szurkoló nyert, függetlenül attól, hogy játszott, nem játszott, győzött vagy kikapott a csapata. Nyertünk, mert a nehézségek ellenére elindult a 2020/21-es szezon a magyar kosárlabdában.

Ilyen szezonra, mint ez a mostani, még nem volt példa a hazai sportéletben. A pandémia sajnos mindenféle szabályt, felkészülést, tervezést felülírt a csapatoknál. Edzések, edzőmeccsek tömkelege maradt el, még jobban megnehezítve az amúgy is nehéz helyzetben lévő egyesületek dolgát. Sőt, a kevés felkészülési mérkőzés miatt valószínűleg több lesz a sérülés is.

A szezonban is hasonló kaotikus állapotokra kell felkészülni. Rengeteg bajnokit halasztanak el és bizony nem lesz egyszerű őket majd hova beilleszteni az amúgy is sűrű menetrendbe. Nem mindig az erőviszonyoknak megfelelő csapat fog győzni, ez viszont a sok rossz mellett talán némi pozitívumot hoz ebbe a furcsa idénybe.

Minden egyes győzelemnek sportértéke van, hiszen amíg ma komplett csapattal tudtál kiállni egy tartalékos gárda ellen; lehet, hogy pár nap múlva már több kulcsembered hiányában kell lejátszanod a soron következő mérkőzést.

Ebben a bajnokságban most nem egyszerű felsorolni a bajnokesélyes csapatokat. Az a gárda, aki szponzori szerződést tud kötni majd Fortuna istennővel, az teszi a legnagyobb lépést a végső siker felé. Nagyon-nagy jelentősége lesz, hogy a rájátszásban milyen összeállításban tud majd pályára lépni egy csapat. Lehet, hogy éppen ez a kiszámíthatatlanság teszi izgalmassá az idei szezont. Azt is el tudom képzelni, hogy nem lesz kieső az idény végén.

Mi pedig kedves szurkolótársak, ne bosszankodjunk. Ne bosszankodjunk, ha elmarad kedvenc csapatunk mérkőzése, mert ilyen esetekből lesz bőven. Mindenki tudja milyen érzés az, amikor már hétfőtől várod a hétvégi meccset, de pénteken kiderül, hogy „kampó” az összecsapás, mert valamelyik gárda nem tud pályára lépni.
Ne bosszankodjunk, hogy csak maszkban lehet meccsre menni. Annak külön örülni kell, hogy egyáltalán még élőben láthatjuk kedvenc klubunkat. Európában nem sok ország szurkolói mondhatják el ezt magukról. Százszor inkább ordítsunk a maszk mögül a táborral, mint otthon egyedül a TV előtt.

Örüljünk, hogy elindult a bajnokság. Most nem a győzelmek száma lesz a legfontosabb: a lényeg, hogy a bajnokságnak végig kell mennie. Egy félbeszakadt szezon után még egy idény nélküli évet nem bír ki imádott sportágunk. A kosárlabdának életben kell maradnia, és ez így is lesz!

Kis hazánk összes szurkolójának vírusmentes szezont, és jó egészséget kívánok. Maszkokat fel, és a szabályok betartása mellett irány a lelátó, reméljük minél hosszabb ideig.

Hajrá magyar kosárlabda!

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
gyógyegérSárgaPárnaArtur DokiNagy Többségroyalka Recent comment authors
SárgaPárna
Olvasó

Ez olyan szép lett, akár én is írhattam volna…

Artur Doki
Olvasó

“Százszor inkább ordítsunk a maszk mögül a táborral, mint otthon egyedül a TV előtt.” “Maszkokat fel, és a szabályok betartása mellett irány a lelátó, reméljük minél hosszabb ideig.” Na ja. Paksi példa:Mondjuk azt,hogy kb átlagban 1000 ember járt meccsre a kórság előtt. Most beengednek 170-et…bocsánat:150et mert 20 a vendég A többi 850-nek meg marad a nagy semmi,fullcourt vagy a fasza mindigo Én az önkéntes száműzetést választottam,30 év meccsrejárás után…szerintem nincs olyan csarnok Hazánkban,ahol ne fordultam volna meg és az elmúlt 28 szezonban szerintem összesen nem offoltam 10nél több hazai meccset. De mindegy,ez az én döntésem…ki lehet bírni. Egyszerűen méltatlannak érzem… Olvass tovább »

Nagy Többség
Vendég
Nagy Többség

Remek írás!

royalka
Olvasó

Előre szólok, elfogult vagyok, lévén, hogy ezt egy zetés szurkolótárs írta, ami megjelent a mi oldalunkon, utána láttam, hogy kikerült a Falco, Sopron, Oroszlányhoz is. Az én értelmezésemben( lehet nem így van) ez kimondottan nekünk, szurkolóknak szóló írás. Összefogásra biztat klubhovatartozástól függetlenül. Tegyünk hozzá mi is annyit ehhez a nehéz szezonhoz, amennyit tudunk, vagyis menjünk ki a meccsekre, mutassuk meg, igenis van létjogosultsága a kosárlabdának is, nemcsak a focinak pl. Az oroszlányi kolléga jól látja, nem hülyeség az az egy mondat. Van olyan klub, hogyha most lefújnák a bajnokságot, bedőlne a költségvetés. Ne keressünk a kákán is csomót, szerintem a… Olvass tovább »

Rouge
Olvasó

“… Egy félbeszakadt szezon után még egy idény nélküli évet nem bír ki imádott sportágunk…”

Ez a hülyeség nem tudom honnan jött.

Magyarországon a kosárlabdának olyan népszerűsége és olyan szurkolótábora van,
hogy ha tíz évre jegelnék a sportágat
és utána felolvasztanák,
ugyanannyian járnánk meccsre vagy
szurkolnánk a közvetítést nézve
mint előtte. Sőt.

(A történet költségvetési oldala az màs kérdés,
de mivel jövőre mèg Orbánék lesznek hatalmon,
így a látványsportoknak emiatt sem kell különösebben aggódniuk.)

Mindenesetre a szezon végig megy,
emiatt senki se aggódjon.

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

A zárójeles rész azért fajsúlyosabb annál, hogy zárójelben legyen. Ha nincs bajnokság, nincs tv-s jogdíj, nincs SZZRT pénz, nincs szponzori támogatás. A magunk példáját hozva, idén jóval kisebb költségvetésünk van (tavaly sem volt egetrengető), nem véletlen hogy három rookie-val, és két nagyon fiatal saját nevelésű sráccal van feltöltve a 12-es keretünk. Pedig elindult a bajnokság. Ha ennyire sem menne a szezon, egy év múlva még ezt a kevés szponzort sem biztos, hogy be tudnánk húzni. Arról nem beszélve, hogy a központilag megvágott önkori büdzsé miatt, ellenzéki városként még a helyi támogatás is minimálon van, annak ellenére, hogy a városvezetés elkötelezett… Olvass tovább »

gyógyegér
Vendég
gyógyegér

Tényleg ennyire értetlen vagy,vagy csak szimplán hülye? A cikkben egyértelműen a kieső lóvé miatt van megemlítve, hogy mégegy évet nem biztos, hogy kibírna a sportág. Szó nincs arról, hogy a kosárlabda népszerűsége vagy az érdeklődés miatt lenne vége a sportágnak. Szerintem ez itt mindenkinek lejött aki elolvasta, kivéve téged.Én még itt nem láttam olyant, amire azt mondtad volna, hogy ez jó, ez rendben van.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés