Connect with us
Hirdetés

Női bajnokság

Maradnak a fiatalok a Csatánál

Lelik, Horváth Bernadett és Horváth Fruzsina, Angyal, Mányoky, Radócz, Solymosi, valamint Boros is aláírt, igaz az nem derült ki, hogy mennyi időre.

  •   



:

:

Tursics Krisztián vezetőedző fejében már elkezdett körvonalazódni a következő szezon csapata, melyben fontos szerep jut majd a fiatal magyar játékosoknak. Az NKE-FCSM Csata vezetőség ennek szellemében még a válogatott edzőtáborok előtt megkezdte a tárgyalásokat több játékossal, melyek sikerrel zárultak. A megbeszélések eredményeként, Lelik Réka, Horváth Bernadett, Angyal Barbara, Mányoky Réka, Radócz Fanni, Solymosi Noémi, Horváth Fruzsina és Boros Júlia aláírta szerződését a következő évre/évekre – adta hírül a klub honlapja.

Tursics Krisztián örül annak, hogy ilyen hamar meg tudtak állapodni a jövő embereivel.

– A következő év/évek alapjait sikerült hamar lerakjuk, hiszen a saját nevelésű játékosainkkal sikerült megállapodjunk. A hosszú távú terveinkben úgy számolunk, hogy egyértelműen ezekre a játékosokra fogunk építeni, melléjük keressük azokat a lehetőségeket, azt a néhány külföldi játékost, akik emelni tudnak még a csapat színvonalán, illetve a fiatalok fejlődését segítik.

  •   
Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés