:
:
1+1 évvel meghosszabbította horvát csapatkapitánya, Veljko Budimir lejáró szerződését a Pécsi VSK-VEOLIA – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.
– Részünkről nem volt kérdés, hogy Veljkot meg akarjuk tartani –mondta a klub ügyvezetője, Bán Gábor. – Vezetőedzőnk, Dragan Alekszics is ragaszkodott hozzá, így gyorsan meg tudtunk vele egyezni. El kell, hogy mondjam, nagyon korrekt volt a tárgyalás során Budimir, hiszen nem titok, hogy mivel a következő szezonra valamivel szerényebb költségvetésből tudunk majd gazdálkodni, neki sem tudtuk ugyanazokat a feltételeket garantálni, mint eddig. Veljko azonban megértő volt, és azért ne feledjük, hogy már hét szezont húzott le itt nálunk, tehát neki is szívügye a PVSK.
Bán Gábor azt is hozzátette, hogy mivel az új szezon PVSK-jában sok lesz a fiatal, tehetséges játékos, külön öröm a csapat számára, hogy egy igazi rutinos róka is a fedélzeten lesz.
– Az egy kis külön pikantériát adhat majd a dolognak, hogy az egyik jóbarátja, akivel a pályán is remekül megértette magát, Andrija Csirics ezentúl már az edzője lesz. De mivel mind a ketten élnek-halnak a kosárlabdáért, biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogják kezelni ezt az új helyzetet.
Fotó: pvsk-panthers.hu
Ez a legjobb hír, amit mostanában hallottam. Örülök nagyon.
Legalább egy jó hír nálunk is már!
Hajrá Pvsk!