Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Már nem Drahos Gábor a Miskolc edzője

A klub vezetése szerint a jelenlegi körülmények más lehetőségeket biztosítanak és egyúttal új szakmai célok kitűzését indokolják.



:

:

A MEAFC vezetése arra az elhatározásra jutott, hogy a felnőtt férfi kosárlabda csapata szakmai stábján változtat, új vezetőedzővel vág neki a 2020/2021-es szezonnak. A döntés hátterében az áll, hogy a klub vezetése szerint a jelenlegi körülmények más lehetőségeket biztosítanak és egyúttal új szakmai célok kitűzését indokolják, amely a szakmai irányításban is változtatást tesznek szükségessé.

A 2012-ben újjászerveződött MEAFC férfi kosárlabda rövid időn belül látványos eredményeket ért el mind a felnőtt csapat, mind az utánpótlás-nevelés kapcsán. A felnőtt csapat hamarosan feljutott az NB I/B-be, majd pedig annak felsőházába. Érdemes kiemelni a MEFOB sikereket is, a Miskolci Egyetem csapata éveken keresztül állandó résztvevője volt a négyes döntőnek, ahol két bronzérem mellett a 2017/2018-as szezonban bajnokságot nyert, így kijutott a Portugáliában rendezett Európai Egyetemi Játékokra. Ezekben a sikerekben Drahos Gábornak elévülhetetlen érdemei vannak, ám most a tréner és a klub útjai (részben) elválnak.

A döntéssel kapcsolatban Drahos Gábor a következőképp nyilatkozott a csapat honlapjának:

“Hat évvel ezelőtt Kaposvárról, az NB I/A csoportjának negyedik helyezett csapatától igazoltam haza Miskolcra. Újjáépülő nevelőegyesületem akkor még csupán az NB 2-ben szövögette a nagy terveket, ám a MEAFC rohamléptekkel fejlődött, és szép lassan több mint stabil NB I/B-s csapattá vált. Négy éven át a pályán belülről mezben, két éven keresztül pedig a pályán kívülről ingben igyekeztem tudásom, hozzáállásom, a játékhoz való alázatom legjavát átadni csapataimnak, képletesen pedig a Körcsarnoknak. Annak a helynek, ahol gyerekként édesapám edzésein figyeltem a legendás MEAFC-játékosokat, ahol 17 évesen 1 perc 41 másodpercre beállhattam az NB I-ben a Fehérvár ellen, ahol játékosként sokkal később, de újra megtöltöttük a lelátót és ahol vezetőedzőként is bemutatkozhattam. Büszke vagyok fiatal csapataim küzdeni tudására és helytállására a roppant mód megerősödött ellenfelekkel szemben, ahol dacára minden vésznek igyekeztek intenzíven harcolni a végsőkig. Örömmel tölt el, hogy a két évem alatt 11 saját nevelésű középiskolás mutatkozhatott be az NB I/B piros csoportjában, és hogy az Egyetemi Bajnokság két bronzérme mellett egy bajnoki címet jelentő zászló is a magasból hirdeti a miskolci kosárlabda sikerét. Ám őszintén a legbüszkébb mégis arra vagyok, hogy én lehettem az első vezetőedző, aki a Szaniszló Sanyi bácsiról elnevezett hazai rendezésű nemzetközi felkészülési tornán a MEAFC csapatát csatába vezethette. A jelenlegi szezon a vírushelyzet miatt speciálisan zárult, sokakkal egyetemben remélem, hogy mielőbb megoldódik minden ezzel kapcsolatos sportági és egészségügyi probléma. Ugyan vezetőedzői munkám most véget ér, mégis bizakodva nézek a jövőbe.”

fotó: meafc.hu

HIRDETÉS
6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
5 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
Fanmade5ldd Recent comment authors
ldd
Olvasó

Egy roppant szimpatikus ember, magabiztos, de nem nagyképű nyilatkozata.
Biztos vagyok benne, hogy lesz aki foglalkoztaja, nincs benne rizikó…

Azért az mindíg fáj, amikor az otthonodban nem kellesz…
A TAO világában, a diósgyőri focisták árnyékában…így leszopatni…

Legfrissebb

Hírek

Facebook