Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Már nem Csirke Ferenc az NKA Universitas Pécs vezetőedzője

A szakember marad az Akadémia kötelékében, de helyét Bojan Salatic veszi át.



:

:

Az elmúlt két bajnoki fordulóban messze nem úgy alakult csapatunk teljesítménye, ahogy szerettük volna, várakozáson alul szerepeltünk. Ezt követően klubunk vezetősége és csapatunk vezetőedzője, Csirke Ferenc közös megegyezéssel úgy döntött, hogy ilyen formában nem folytatjuk a munkát – ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a pécsi szakember továbbra is marad a Nemzeti Kosárlabda Akadémia kötelékében, szakértelmére, munkájára, kosárlabda iránti szenvedélyére a továbbiakban is számítunk, a megbeszélések már zajlanak a további szerepvállalásával kapcsolatban! Nagyon sokat köszönhetünk neki, hiszen az előző szezonban, amikor felnőtt csapatunk újonc volt az élvonalban, menet közben átvette az együttest, a rájátszásba vezette, és végül a hatodik helyen zárt vele, a Magyar Kupában pedig ott voltunk a négyes döntőben – jelentette be közleményében az NKA.

A kialakult helyzetre házon belül talált megoldást a csapat, a folytatásban ugyanis az a Bojan Salatic vezeti majd az együttest, aki immár negyedik éve dolgozik a Nemzeti Kosárlabda Akadémián, sikeresen. Nagy tapasztalattal rendelkező szakemberről van szó, aki tíz évig a Partizan Beogradnál dolgozott, végigjárta a ranglétrát a szerb klubnál, amelynek az U19-es gárdájával bajnok lett. A szerb korosztályos válogatottak munkáját másodedzőként segítette, részt vett Európa- és világbajnokságokon: 2018-ban az U18-as csapattal Rigában megnyerték az Eb-t.

24 hozzászólás

24
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
14 Comment threads
10 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
18 Comment authors
KisAranyZombiArtur DokiRedbidReménytelen Recent comment authors
Csippa
Olvasó

Ezért írtam, hogy az elmúlt pár évben, Peacot meg had ne vegyem már ide, ők hol vannak most? Pakson abban a szezonban hányadikok lettek? Nincs bennem rosszindulat, leplezni sincs mit, a tények makacs dolgok…

Falcokc99
Olvasó

“Csirkének sikerült az elmúlt nem tudom, hány évben“ -> vagyis tényszerűen nem elmúlt pár évre kérdeztél rá, ha már a tényeket hozod fel. Peac jelenleg 3. a bajnokságban (11 győzelem 2 vereség) ez azt jelenti nálad, hogy említésre sem érdemesek? Pakson meg alapszakasz 9. helyezett lett vele a csapat, utána évben meg Krasoveccel 12.
Tényszerű ezek mellett, hogy a távozása után 2 évig piros csoportos, most épp a kiesésre leginkább esélyes Pvsk-val 2019-ben bronzérmet szerzett. Ezek alapján a lekicsinylő posztod szerintem rosszindulatból fakad.

Csippa
Olvasó

Ennek ellenére az elmúlt években minden ferficsapatnál kiálltak mögüle a játékosai a zuhany híradó szerint, de igazából nekem tökmindegy, neked sokkal jobban számít, hogy megvédd, mint, hogy én még egy kommentet megeresszek a témával kapcsolatban, ahogy nézem, mostanában úgysem lesz erre lehetőség vele kapcsolatban, úgyhogy még írd ki magadból, aminek szükségét érzed, hátha számít.. 😉

Falcokc99
Olvasó

Én nem kiírtam magamból a dolgokat, hanem neked segítettem, ahogy az előző hozzászólásodban kérted (“valaki segítsen”). Bár azóta sem köszönted meg az informatív segítségem, de ahogy korábban is írtam: szívesen 😉

KisArany
Olvasó

Zte-nél nem edző, hanem VEZETŐ kérdés van! Városvezetés ébresztő!

Zombi
Olvasó

Őket nem érdekli
, legalábbis még!….Feljebb kell menni! Eljön az az idő, amikor viszont már késő lesz….

Zombi
Olvasó

Érdekes ember! Tudásánál az arca sokkal nagyobb!

Reménytelen
Olvasó

Ha kupában nem varázsol, Zollnerre is ez kell, hogy várjon.

baltazar
Olvasó

Az NKA bebizonyította, hogy csodák már pedig vannak!

Náluk még egy csirke is tud repülni!

Cimbi
Olvasó

Csoda hogy eddig húzta!

WestChampi
Olvasó

Hát csipcsirip, Abellt meg kellett volna tartani..

Artur Doki
Olvasó

Durham garantált szerződéssel rendelkezik,Abell csak beugrós…
Mondjuk mindenki úgy gondolja hogy az NKA- nál glédában áll a zseton,ezek szerint ha nem akartak/ tudták megtartani egy ötödik légióst,akkor lehet hogy mégsem….

Rámen11-12
Olvasó

Forray Gábor, Simándi Árpád, Váradi Kornél maradt magyar edző az A-ban!
Hát nem sok!

Answer
Olvasó

Mind a 3 gyenge.

Csippa
Olvasó

Valaki segítsen. Csirkének sikerült az elmúlt nem tudom, hány évben végigvinnie bárhol egy teljes szezont?

Falcokc99
Olvasó

2012-2019 Pvsk, 2020-2022 Peac, 2022-2023 Paks. Tudatlanságodat rosszindulattal leplezed? Szívesen

Kováts Imre
Olvasó

Jó játékos (iránytó) volt, jó edzőnek tartom. Persze a két fájó vereségget csak belülről lehet megítélni.

Kováts Imre
Olvasó

Nem fáj ….?

Hagyadmár...
Olvasó

Ferikém írtam a hétvégén is Abellt hiba volt elküldeni. Sajnálom hogy távozol, nyáron a felkészülési meccs után pedig jól elbeszélgettünk.

Üdv Kaposvárról!

PécsiVesztes
Olvasó

Hát megtörtént. Ferinek minden jót, nem felejtjük az elmúlt 30? év közös emlékeit!

Pumukli
Olvasó

Az év edzője volt 2024-ben az MKOSZ-nél. Szintén pécsi akadémista volt az év utánpótlás játékosa. Ennyi volt? Vagy ezek a díjak ilyen értékűek?

scarb73
Olvasó

Salatic nagyon szép eredményeket ért el az utánpótlással de vajon mire megy a felnőtekkel?!
Ez egésszen más kávéház!

Cibona5
Olvasó

Szuper. Most akkor majd ezeknek a csodálatos délszláv játékosoknak, akik az elmúlt fordulókban totál betlit mutattak, majd ismét lesz kedvük játszani. Eddig tudtak játszani a Ferinél, most meg az edző a hülye.

Redbid
Olvasó

Csirkének az összes eddigi csapatánál ez volt a gondja!
Ha eredményes volt a csapat az az ő érdeme, ha eredménytelen akkor pedig a játékosai eszetlensége. Ezt pedig hosszútávon nem nagyon szokták tolerálni!
Amúgy pedig tényleg jó edző lehetne, ha bírna elvenni az egójából …
Szerintem!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés