Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Már nem Bencze a ZTE edzője

Az elmúlt időszakban nem jöttek az eredmények, ezért döntött így a vezetőség.



:

:

A Zalakerámia ZTE KK csapata is edzőt váltott, erről a klub hivatalos közleményt adott ki:

Közlemény

A Zalakerámia ZTE KK vezetősége a mai napon ismét értékelte a csapat bajnoki szereplését.
Az elmúlt időszakban várt eredmények elmaradása miatt klubunk úgy döntött, hogy változást eszközöl a vezetőedzői poszton.
A mai nappal felmentettük a vezetőedzői teendők ellátása alól Bencze Tamást.
Nehéz döntés volt számunkra, hiszen Bencze Tamás játékosként és vezetőedzőként is sokat tett a ZTE KK-ért.
Bencze Tamás a 2015/2016-os szezon előtt az előző idényben utolsó előtti, 13. helyen végzett gárda irányítását vette át és vezette vissza már első évben a magyar bajokság felsőházába.
A következő szezont pedig sokáig nem feledik csapatunk szurkolói, bronzéremig jutott az együttessel, edzőként is beírta nevét a Klub történelmébe.
Az idei szezonban sajnos elmaradt a mindannyiunk által várt eredményes szereplés, ez tette szükségessé a váltást.
E döntéstől függetlenül Bencze Tamásra továbbra is ZTE családtagként tekintünk, és további edzői pályafutásához sok sikert kívánunk.
Az új vezetőedző kinevezéséig az együttes munkáját Heinrich Róbert irányítja.

52 hozzászólás

52
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
26 Comment threads
26 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
29 Comment authors
BódyGuccsilizapannaZegbaltazarMegmondo Recent comment authors
BódyGuccsi
Olvasó

Sajnálom a Tamást, de tényleg sok volt már neki ez az egész.Jó edző lehetne, de sokat kell még tanulnia! Lehet, ha lett volna mellette valaki, aki tényleg tud segíteni, akkor nem itt állunk. Bíztam benne, hogy az egész edzői stáb megy vele, de sajnos nem.Kedves tulajdonos remélem nyitott szemmel jár….Biztosan a legjobb megoldást választja!

lizapanna
Olvasó

Ez nagyjából borítékolható volt, éppen ezért tűnik még cinikusabbnak Ivkovics “nyilatkozata” a ZTE meccs után, szóval hogy is van ez? Éppen tőle a nagy “magyarkodás”, elég nevetséges..bár nekem nem vicces, sőt!

Zeg
Olvasó

Szép estét…
Esteleg tudja valaki Simont is viszi magával..????

KovàcsIstvàn
Olvasó

Adná az ég!! 😉

antikosar
Vendég
antikosar

Nem csak a Simont kéne vinnie magával ha nem az egész vezetőséget is!

Praenoricum
Olvasó

A Délnyugat Dunántúli munkaügyi központ tele lett munkanélküli magyar edzőkkel. Van, akit sajnáltam, de Bencze esetében indokoltnak érzem a váltást. Felsőházat túl merész célkitűzésnek tartom. Nem hiszem, hogy van rá esély. Nyolc meglehet, de ott is komoly helyezkedés lesz. Felkészül Ramirez.

Muszka7909
Olvasó

Vèèègre,ezt már règ meg kellett volna lèpni ès akkor most nem itt tartanánk,úgy gondolom a nyolc mèg meg lehet legalábbis bízom benne mert hát a remèny hal meg utoljára nemde??

baltazar
Olvasó

A lepényhal meg utoljára. 🙂

donnarumma
Olvasó

Már év elején borítékolható volt a “sok” edzőváltás…min.8 csapat igyekezett a 4 be, 11 a felsőházba…

Kobayasi
Olvasó

Remélem a következő edző, akit elzavarnak az a Ramirez lesz! Totál béna az ürge, de….. Nem fogják, mert a főnök megmondta, hogy nem cserél edzőt. Bezzeg ezerrel mutogatta a csarnokát az ankéton, hogy majd ott milyen fantasztikus lesz egyszerre a női kézi és a kosárlabda. Hogy ki találta ki ezt a baromságot??? A női kézi akkora KUKA, hogy kár is beszélni róla. de hát az ASSZONKA a “káprázatos” “edző”! A sok rúzs és a párfűm helyett, inkább a szakmával kéne foglalkoznia! Szóval amíg ez a faszi a góré, Kedves ellenfelek az Albától NEM KELL tartani. Kb 6-12 a jövőkép. Egy… Olvass tovább »

Basketball 7
Olvasó

Várható volt. Bár idény végére vártam. De még 1 év akkor is lett volna. Gondolom nem járt rosszul anyagilag. A frissítés kell, szakmailag biztosan de a játékosokon is sok fog múlni. Még mindig tartom hogy kisemberekkel jól állunk de center poszton lassúak, öregesek vagyunk. Egy Falco féle center vagy Drungilas kaliberű emberrel ütős csapat lehetnénk. Valaki említette Lazic – ot. Minden tiszteletem felé de ha valamit akarunk, Teo Cizmic kategóriában gondolkoznék a vezetőség helyében. Maximális védekezés, sokoldalú támadójáték, a kosárlabda megszállottja. Nekünk ilyen ember kell. Vele aláírnám a 2 évet!

zterulez
Olvasó

Kisati, H.R., S.K. maradnak a helyükön. A helyzet változatlan, Tomi elvitte a balhét. A lenti “vicchozzászólásomon” túl az a véleményem, hogy szakmailag elfáradt B.T. az utolsó 2 szezonra. Az ellenfelek kiismerték a támadási sémáit, a védekezést sosem tudta igazán összerakni talán a Pantelics csapatot kivéve. Az, amit Govens-Kinney korszakban játszatott a csapattal, korszakalkotó volt a magyar bajnokságban. Egy teljes alapszakasz kellett a teljes mezőnynek, hogy egyáltalán felfogják, hogy mi is történik a ZTE meccseken a pályán, a Falco fasorban sem volt hozzánk képest, és kb. mindenki mást is vertünk oda-vissza az élcsapatok közül. Akkoriban élmény volt meccsekre járni. Viszont a… Olvass tovább »

*Z*T*E*
Olvasó

én ott látom a problémát hogy magas poszton váltottunk az első két évben fizikális centereket igazoltunk Pantelic Drungilas Wright egyik sem a képzett kategória sokkal inkább fizikális. Aztán jött a csere Radic és Agafonov nagyon képzett játékos mind a kettő de ha ezt akarjuk ahhoz kell egy fizikális 4-es (vagy inkább 2 ) viszont Szabó már nem ez a kategória így pedig végig vertek minket a palánk alatt. Én személy szerint jobban szeretem a képzett játékosokat és nem a zsákolok visszateszem a pattanót és más semmi centereket de a kosárlabda egyre inkább a fizikum felé megy el minden poszton. Nálunk… Olvass tovább »

Basketball 7
Olvasó

Mind a ketten képzettek ez igaz. Csak Radic bírta a perceket is. Koránál fogva. A fizikum megvan Agafonovnál is de 5-6 perc gyorsabb játék után cserét mutat a pad felé mert nem kap levegőt. Ez korral jár. Csere ember érdemi 5 ös nincs. Na ezt kellene átgondolni a vezetésnek és a következő szezonban úgy igazolni.

Tomika2
Vendég
Tomika2

Ha az új edző felsőhába viszi ezt a nagyon komoly játékerővel rendelkező csapatot, akkor Bencze felett valóban eljárt az idő. Hamar ki fog derülni. Ehhez akár az is elég lehet, ha összerakja a védekezést.
A lépést meg kellett tenni ezzel már én is egyetértek. Egy ilyen szétesett Kaposvártól otthon 113 pontot kapva nem lehet kikapni következmények nélkül. Kíváncsi lennék, hogy miért nem lemondás lett belőle….? A kérdés költői.

Viszont ha most nem jönnek az eredmények Egerszegen és nem lesz minimum az 5-6. hely környéken a végén a ZTE, akkor…

nyolcmegnyolc
Olvasó

Nekem innen Szolnokról mindegy. Az igaz, hogy nem szerettem soha BT-t. Amit te írsz azt viszont nem értem. Az edző váltás, csak akkoe ér valamit, ha a ZTE az 5-6-ik helyre jön föl! Szerinted! A ZTE 11.!!!! Lement 15 meccs. Az új edzőnek van az alapszakaszban 11. Átvesz egy BT csapatot. Szerinted varázsütésre rendbe lehet hozni a dolgokat? Amit te szeretnél (most több a zakó, mint a győzelem) az, csak úgy működik, hogy innen a csapat legalább a két győzelemre jut egy vereség sormintát folytatja. És még ez is kevés lehet. Természetesen ezt úgy, hogy több az idegenbeli meccs, mint… Olvass tovább »

Tomika2
Vendég
Tomika2

Ezt azért irtam (némi iróniával), mert sokan (Bencze ellen régóta küzdő, magukat szurkolónak vallók közül) ezt a keretet 4-be predesztinálják, ami nyilván hülyeség. Ha igazuk lenne, akkor mivel az egyetlen hátráltató tényező megszűnt, innen már csak a felsőházba vezethet az út és hétvégétől az egész csapat megtanul kosarazni.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Ilyenről (4) szó sem volt.

donnarumma
Olvasó

Álmodsz komám..5. helytől fényévekre van ez a társaság

Mtefan11
Olvasó

Kosárshow insta

zetekosarak
Olvasó

Kellett a csere, itt minden fiatal játékos csak elkallódott, leépült. Szakmai felfrissülést remélek. Hajrá Zete!

Megmondo
Olvasó

Vagy épp elment…

lujo
Olvasó

Mindenképpen kellett ez a lépés, a csapatot már nem tudta kizökkenteni ebből az állapotból. Remélem az új edző új impulzust tud adni a csapatnak. Egy a fontos, a ZTE újra régi fényében tündököljön. Benczének pedig sok sikert a jövőben!

Jokic
Vendég
Jokic

Vicckovic nyilatkozata így még szebb ?

xxx
Olvasó

Koszonjuk Tamas, tovabbi sok sikert! Nyilvan a legtobb edzoi palyafutas vege ilyen kellemetlen, ez van.
En meg a Kinney-Govens fele szezonban kezdtem meccsre jarni es tenyleg szep emlekeim maradnak meg az elso evekrol!

pbask
Vendég
pbask

Valaki dobjon Tomikának egy pzs-t pls,az apja galléring ujját taknyosra fújta. 🙁

zterulez
Olvasó

Kár érte. Kiváló ügynök volt!

nyolcmegnyolc
Olvasó

Mivel BT a ZTE család tagja, ezért felveszi az összes pénzt, amit csak lehet. Egy fillért sem hogy a család többi tagjának. A családban, már csak így szokás.

pbask
Vendég
pbask

Ennyi

JACKSON
Vendég
JACKSON

Lehet kicsit túl késő, de sok sikert Lazics munkályához aki délután aláírt!Ahhoz viszont, hogy mégegyszer ilyen felelőtlen szerződéseket kössenek illetve legalább egy falu szinten legyen a csapat vezetésben és a Vének tanácsában is frissítés kell!Legyünk fellegvár, profi klub ahol a szurkoló az első ne a ruhatár és most vedd meg a jegyed mert máskor nem tudod és örülsz ha bérlettel is bejutsz…. HAJRÁ ZTE!!!

*Z*T*E*
Olvasó

Hosszabb távon Teo Cizmic-et el tudnám képzelni nálunk

LaBe
Olvasó

NAGYON kíváncsi leszek a folytatásra. Most majd kiderül, hogy tényleg Bencze miatt van-e a mélyrepülés.

pbask
Vendég
pbask

3 év mélyrepülést nem a cserélődő játékosokra kell fogni asszem.

LaBe
Olvasó

Az igazi mélyrepülés tavaly február óta tart.

pbask
Vendég
pbask

A világ nyolcadik csodája,hát mi történt??? Bye-Bye Baszkikám,végre ZTE is szerethető lesz remélem

KovàcsIstvàn
Olvasó

Végre!! Jól tettétek!! Lazic szabad,védekezés a mindene,nàlatok pedig ugye pont az nincs!! Egy próbàt megérne,ez a szezon ugy is kuka de hàtha….

gulyasszabolcs00
Olvasó

“Egy komolyabb edző még megmentheti talán a szezont. Nikola Lazic összedörzsölt tenyere vagyok. ?”
2020.01.12 10:34

Itt olvastad először. Ingyen volt. Szívesen.

pbask
Vendég
pbask

Na az jó hír lenne,megérdemli az öreg,nagyon kedvelem,végre kapna egy jó középcsapatot,kitudná hozni belőle a tutit.

piros710321
Olvasó

Szabi! Te hozzánk is ígértél annó valamit ( valakit). A mai napig nem lett belőle semmi.
Ezek után, hogy lehet elhinni ezt is 🙂

gulyasszabolcs00
Olvasó

Nem ígértem, csak súgtak, én pedig leírtam. Nem volt alaptalan, finoman fogalmazva sem. De ha a száraz tényeket nézzük, akkor valóban bebuktam azt az infómat, elismerem. A mérlegem azért így is bőven pozitív.
Ellenben Lazic-csal kapcsolatban a létező legesleghitelesebb infóm van. ?

Hidegzuhany
Olvasó

Szegény Lazic lánya… ???majd írd meg Szabi hogy milyen az egerszegi kérója a Mesternek!

piros710321
Olvasó

Elhiszem Szabi! És a Lazic-csal kapcsolatos leghitelesebb infót is 🙂 !
Én örültem volna, ha a másik hírben is igazad lett volna! A súgod ott sztem nem rendelkezett konkrét infóval!
Most a ZTE-nek fogsz szurkolni?

gulyasszabolcs00
Olvasó

Berény szurkoló maradok. És szorítok azért, hogy Lazic sikeres és végérvényesen is mindenki által elismert szakember legyen.

25-én megbeszélhetjük ezt, beugrok a Paks elleni meccsetekre. ?

nyolcmegnyolc
Olvasó

Szabi!
Van értelme elindulni szerdán. A vendégjegyek elfogytak. Estleg az üres helyek (berényi ) feltölthetők?

gulyasszabolcs00
Olvasó

Tavaly csordultig voltak a hazai szektorok is, mégis befurakodtatok valahogy a büfé alá vagy 20-an… Ebből kiindulva : gyertek!

nyolcmegnyolc
Olvasó

Most is csordultig lesznek?

gulyasszabolcs00
Olvasó

Szerintem nem.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Köszönöm

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

@nyolcmegnyolc, mi 60 jegyet kaptunk, 100+-an mentünk. Mindenkit beengedtek. Igaz, a vendég melletti szektorban volt hova leültetni a többletet.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Köszönöm

Milos
Olvasó

Lazic

antikosar
Vendég
antikosar

Na végre! Vége a bohockodásnak.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés