Kosárlabda
Már nem Andjelko Mandics a DEAC vezetőedzője
Házon belül oldotta meg a pótlását a csapat.

:
:
Andjelko Mandics vezetőedző a mai napon benyújtotta lemondását, melyet a klub vezetése elfogadott. A szerb-magyar szakember 2020-ban érkezett Debrecenbe, kezdetben a B-csoportban szereplő U23-as csapatot irányította, mellette pedig Kovács Adrián, Milenko Topics és David Dedek munkáját is segítette az első csapatnál. Az NB I-es gárdánál 2023 januárjában kapta meg a lehetőséget, mindkét eddigi szezonjában rájátszásba vezette a DEAC-ot, ahol első idényében a 6., másodikban pedig a 8. helyen zárt a csapattal. Bő két éve tartó megbízatása a szombathelyi Milos Konakov után a második leghosszabb vezetőedzői időszak volt az élvonalban. A vezetőedzői feladatokat eddigi segédje, Pethő Ákos veszi át a szezon végéig.
-Nem örültünk Andjelko Mandics döntésének, hiszen hosszútávra terveztünk vele, de ugyanakkor megértjük és tiszteletben tartjuk az elhatározását. Az elmúlt időszakban gödörbe került a csapat, ő pedig úgy ítélte meg, hogy ahhoz, hogy el tudjuk érni az év elején kitűzött célokat, mindenképp változtatásra, új impulzusokra van szükség. Nem csak egy remek edzőt, de egy nagyon jó embert is megismertünk a személyében, bízom benne, hogy a jövőben lesz még szerepe a debreceni kosárlabdában. Pótlását házon belül szerettük volna megoldani, Pethő Ákos rendelkezik a kellő tapasztalattal és tudással, ismeri a csapatot, nem kérdés, hogy megérdemli a bizalmat. -mondta a kialakult helyzet kapcsán Becsky István szakosztályvezető.

Csak halkan jegyzem meg, hogy a debreceni akadémia az egyik legjobb a mezőnyben, egy csomó fiatalt neveltek. Őket nem tudta/akarta beépíteni Mandics. Flasár, Kovács Ákos, Hőgye, Ságodi több percet kapna másutt. A szűk rotáció volt az egyik oka a DEAC kipurcanásának.
Mondjuk négyből három játékosnak köze nincs kb az akadémiához, akiket felsoroltál.
Fel a fejjel, Duca! Szerintem a DEAC-ot a középszerűségből még Obradovic sem tudná kirángatni. Pénz van, de átütő siker sosem. Sok sikert a továbbiakban!
Való igaz,valami nem kerek ott Debrecenben.Valóban,pénz az van,de már a szezon elején jeleztem,hogy nem Mandiccsal kellene nekivágni.Egy sor kiváló játékosuk van,Drenovacot nem kell bemutatni,de Mócsán,Pongó Máté,Wiliamson,Osztojics sem ma kezdte.Ha már ennyit áldoztak játékosok leigazolására (leginkább innen Szolnokról),akkor nem értem miért nem tudnak odavinni egy sztáredzőt.Mandics nem az a kategória.
Igaz, amit írsz. A kezdő erős. Viszont ez csak össz-vissz 6 ember.
Csapágyasra vannak járatva. Ha vki sérült (sokáig Mócsán pl.), nincs formában (a 2 amerikai hullámzik) a padról kb. senki nem tudja hozni amit kell mert vagy túl fiatal, nem játszik, nincs ritmusban, stb
Csak meg kell nézni a játékperceket (kivéve falco ellen, mert ott eleve csak a ‘kicsiket’ játszatta, valahol érthető módon)
Mandics nem egy Phil Jackson, de 2-3 minőségibb játékossal előrébb lennénk.
Hajrá DEAC!
De jó fej vagy.
2-3 minőségi játékossal több edző és csapat előrébb lenne.
Értő olvasás: egyes, ülj le.
Ne duzzogj már.
De 😀