:
:
Az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) is szünetel jelenleg, miután kiderült, hogy a Utah Jazz játékosa, Rudy Gobert megfertőződött a koronavírussal. Azóta kiderült, hogy csapattársa, Donovan Mitchell tesztje is pozitív lett, ma pedig a Detroit Pistons centeréről, Christian Woodról derült ki, hogy elkapta a vírust.
A tengerentúlon egyébként a kosarasok (is) rendkívül komolyan veszik a kialakult helyzetet, sorra érkeznek a felajánlások a csapatok körül részmunkaidőben, vagy órabérben dolgozó embereknek. Így tett már többek között Rudy Gobert, aki félmillió dollárt adományozott segélyként, de Jannisz Antetokunmpo (Milwaukee Bucks) és Blake Griffin (Detroit Pistons) is tett már felajánlást a 19 éves Zion Williamson cselekedetéhez hasonlóan. A kezdeményezést a Cleveland Cavaliers bajnok magasembere, Kevin Love indította el, aki szinte azonnal 100 ezer dollárt ajánlott a Cavs klubalkalmazottjainak a leállás idejére. Ezen felül a klubok is folyamatosan jelentik be, hogy nem hagyják cserben a dolgozóikat.
Fotó: usatoday.com

Mióta van NBA bb1-en?
Ja amióta halál és tragédia jellemzi.
Talán hoz egy-két kattintást ebben az ínséges időben! Igaz, a VB még erre is kevés volt!