Connect with us
Hirdetés

Magyar Kupa

Már csak egy hely kiadó a Magyar Kupában – TABELLA

Három együttes pályázik rá.



:

:

Szünet következik a férfi élvonalban, február végétől folytatódnak a küzdelmek. A járvány miatt elmaradt őszi mérkőzésekből is jut még a tavaszi hajrára, s ekkor dől el az is, hogy mely együttesek lesznek ott a Magyar Kupa mezőnyében.

Az MKOSZ nemrég bejelentette, hogy nem változtat a kvalifikációs szabályokon, így a bajnokság első köre, azaz első 13 fordulója utáni állás alapján jelöli ki a nyolccsapatos MK-mezőnyt – értelemszerűen a legjobb nyolc csatázhat a serlegért. Az első 13 körből még kilenc találkozó van hátra, de egy csapat híján teljes a kupa mezőnye.

Akik biztosan ott lesznek és akik biztosan nem

Az első körben még veretlen Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, a Szolnoki Olajbányász, az Alba Fehérvár, a Naturtex-SZTE-Szedeák, az Egis Körmend, az Atomerőmű SE és a DEAC már nem csúszhat ki a nyolcból, és az is eldőlt, hogy sem a Jászberényi KSE, sem az elmúlt hetekben nagy formajavulást mutató Kaposvári KK nem érheti utol a legjobb nyolc mezőnyét a 13. fordulóval bezárólag.

A Falco és az Alba helye már biztos. Fotó: hunbasket.hu

Legalább öt győzelem kell a kvalifikációhoz, amit az OSE Lions és a Zalakerámia ZTE KK is teljesíthet még, ha minden, első körből elmaradt meccsét megnyeri, de – mint azt az MKOSZ-től megtudtuk –, holtverseny esetén az egymás elleni eredmény számít. Mind az OSE, mind a ZTE esetében öt győzelem a maximum, amit elérhetnek, így legfeljebb utolérhetik a már 5-5 győzelemmel álló Pécsi VSK-VEOLIA, Sopron KC, Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét triót. Viszont sem a ZTE, sem pedig az OSE egyik lehetséges holtverseny esetén sem végezne az élen az egymás elleni eredményekből kialakított minitabellán, így biztosan lemaradnak a legjobb nyolcról.

A bajnokság állása (csak az első 13 fordulóban lejátszott meccsek):

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 9 9 0 18 827 709 1,000
2. Szolnoki Olajbányász 11 10 1 21 968 789 0,955
3. Alba Fehérvár 12 9 3 21 1019 957 0,875
4. Naturtex-SZTE-Szedeák 13 9 4 22 1125 1040 0,846
5. Egis Körmend 11 7 4 18 878 863 0,818
6. Atomerőmű SE 13 8 5 21 1065 992 0,808
7. DEAC 13 7 6 20 1103 1025 0,769
8. Pécsi VSK-VEOLIA 12 5 7 17 1024 1043 0,708
9. Sopron KC 12 5 7 17 992 1009 0,708
10. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 12 5 7 17 989 1005 0,708
11. OSE Lions 12 4 8 16 1030 1019 0,667
12. Zalakerámia ZTE KK 10 2 8 12 777 893 0,600
13. Kaposvári KK 12 2 10 14 882 1000 0,583
14. Jászberényi KSE 12 0 12 12 879 1214 0,500

A PVSK indul a legnagyobb eséllyel

A Pécs, Sopron, KTE hármasból viszont még bárki odaérhet a nyolcadik helyre. Közülük a Pécs áll a legjobban: ha megnyeri a február 24-i, ZTE elleni meccsét, akkor el is dönti az utolsó kupahely sorsát. A pécsiek ugyanis mind a Sopront (83-77), mind a KTE-t (102-85) legyőzték, így még páros, vagy háromcsapatos holtverseny esetén is megelőzik két riválisukat. Ha kikapnak, de a két közvetlen rivális is vereséget szenved, akkor is a pécsiek „nyerik” a minitabellát – még úgy is, ha az OSE, ZTE duó egyike, vagy mindkét csapat beéri az ötgyőzelmes együtteseket.

A Sopronnak és a Kecskemétnek csak győzelem esetén van esélye, akkor is csak akkor, ha a PVSK kikap a ZTE-től. Ha a pécsi vereség mellett mindkét együttes behúzza elmaradt találkozóját, akkor kettejük között a január 27-i 82-81-es soproni siker rangsorol, vagyis az SKC jut be a kupába.

Így értelemszerűen a KTE-nek egy variáció marad: a PVSK februári 24-i veresége után, március 9-én odahaza legyőzi a Falcót, és bízik benne, hogy ezzel felpiszkálja annyira a Szombathelyt, hogy az egy héttel később megveri a Sopront.

Az első 13 forduló le nem játszott meccsei (kiemelve a kupaindulást befolyásoló találkozók):

Pécsi VSK-VEOLIA – Zalakerámia ZTE KK 2021. február 24. 18:00 (1. forduló)
Egis Körmend – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 2021. március 2. 18:00 (10. forduló)
Jászberényi KSE – Zalakerámia ZTE KK 2021. március 2. 18:00 (10. forduló)
Alba Fehérvár – Szolnoki Olajbányász 2021. március 3. 18:00 (1. forduló)
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 2021. március 9. 17:00 (8. forduló)
Egis Körmend – Zalakerámia ZTE KK 2021. március 10. 18:00 (8. forduló)
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Sopron KC 2021. március 17. 18:00 (3. forduló)
Kaposvári KK – OSE Lions 2021. március 20. 18:00 (3. forduló)
Szolnoki Olajbányász – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 2021. március 20. 18:00 (4. forduló)

A lehetséges holtversenyek jelenlegi minitabellái

PVSK, SKC, KTE

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Pécsi VSK-VEOLIA 2 2 0 4 185 162 1,000
2. Sopron KC 2 1 1 3 159 164 0,750
3. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 2 0 2 2 166 184 0,500

PVSK, SKC, KTE, OSE

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Pécsi VSK-VEOLIA 3 3 0 6 273 233 1,000
2. OSE Lions 3 2 1 5 231 232 0,833
3. Sopron KC 3 1 2 4 229 242 0,667
4. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 3 0 3 3 240 266 0,500

PVSK, SKC, KTE, ZTE

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Pécsi VSK-VEOLIA 2 2 0 4 185 162 1,000
2. Sopron KC 3 2 1 5 252 242 0,833
3. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 3 1 2 4 260 267 0,667
4. Zalakerámia ZTE KK 2 0 2 2 161 187 0,500

PVSK, SKC, KTE, OSE, ZTE

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Pécsi VSK-VEOLIA 3 3 0 6 273 233 1,000
2. OSE Lions 4 2 2 6 322 325 0,750
3. Sopron KC 4 2 2 6 322 320 0,750
4. Zalakerámia ZTE KK 3 1 2 4 254 278 0,667
5. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 4 1 3 5 334 349 0,625

Kiemelt kép: hunbasket.hu

14 hozzászólás

14
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
8 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
10 Comment authors
bányászOroszlanyi BanyaszHubie BrownMAFCdrukkerSkcforever Recent comment authors
Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Amúgy ez megint milyen ökörség az mkáosz részéről, hogy holtverseny esetén az egymás elleni eredmény dönt? Szezon közben a kosárarány adja a rangsorolási alapot, csak az alapszakasz végén – amikor már mindenki megmérkőzött mindenkivel oda-vissza – dönt az egymás elleni.

MAFCdrukker
Olvasó

Én ennek most értem a logikáját, hogy lement (azaz le fog menni) egy teljes kör, ha úgy vesszük, a kupa alapszakasza, tehát valahol egy befejezett egységről van szó. Ugyanakkor abban is van valami, hogy a kuparésztvevőket elvileg a bajnoki tabella alapján jelölik ki, ami pedig e ponton eltér a kupa tényleges szabályától. Illetve nyilván előnyben van, aki otthon játszotta le az aktuális ellenféllel szemben a meccsét, bár grammra a kosárkülönbséges megoldás sem igazságos, mert egyes csapatok 6, mások 7 hazai meccset játszottak – nem mintha ez olyan sokat számítana, de “betű szerint” így van.

bányász
Vendég
bányász

És annak milyen logikáját látod, hogy nem az utolsó 4 játszik a kiesésért, hanem az utolsó 6 és hogy állítólag tervezik a pontok elvételét?

MAFCdrukker
Olvasó

Ez egy jól összerakott esélylatolgatós cikk volt, szerintem lehetne még több ilyen (pár hét múlva a playoffba jutáról, esetleg a B alapszakaszhajrájáról).

Skcforever
Olvasó

-Apa, mi az a Magyar Kupa?
-Nem tudom fiam, mi SKC szurkolók vagyunk!

Ahogy nézem, idén se szakad meg a kupamentes sorozatunk..

Hubie Brown
Olvasó

Mióta tart?

Skcforever
Olvasó

Ha minden igaz, akkor a 2016os kupán voltunk utoljára.

tortajanos
Olvasó

A bajnokság alakulása:
https://kepkuldes.com/image/1pkbC2

Hubie Brown
Olvasó

Szuper!

hopehely
Olvasó

MKOSZ megcsinálhatja a sorsolást, a 8. helyére utólag behelyettesíthető csapattal.
Sopronban vagy Győrben rendezném, nekik már van tapasztalatuk buborék témában!

Dallas
Olvasó

Amióta megszünt a “licit” Magyar Kupa szerintem az ország, pontosobban Bp-t elhelyezkedése miatt a föváros a nagyábból legelérhetöbb mindenkinek a távólság szempontjából,tartsák ott,a Sopron azért a fél mezönynek messze van,igaz most nincsenek nézők,ergó….most tényleg mind1 xD

KiütöttükmintCziglerabúvárt
Olvasó

Arról esetleg valami infó, hogy hol és mikor lesz a kupa?

gulyasszabolcs00
Olvasó

Ha nem lesznek nézők: Fehérváron, az MKOSZ csarnokában.

Ha lehetnek nézők: Budapesten.

Hubie Brown
Olvasó

Az alapszakasz után, kb. április elején.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés