Bár az elődöntők egyik mérkőzése sem volt sima az eddigi négy közül, már akár jövő kedden kialakulhat a finálé párosítása.
A szerdán nagyot hajrázó, Polgárdy triplájával pályaelőnyüket mégis elveszítő Megyeri Tigrisek hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, már a 8. percben tízpontos előnybe kerültek (9-19). Óriási küzdelem dúlt a pályán, fokozatosan zárkózott az első félidőben a mezőnyből mindössze 27%-kal tüzelő MAFC. A 26. percben, 44-49-nél a lila-fehérek kispadja megkapta második technikai hibáját, majd Surmann Gábornak is megítéltek egyet, így a vezetőedző a kiállítás sorsára jutott. Ennek ellenére a vendégek pillanatai következtek, Dancsecs András vezérletével 50-61-nél ismét kétszámjegyű különbséget alakítottak ki a negyed végén. Az utolsó játékrészben rövid időn belül Katona, Polgárdy és Bazsó is betalált kintről, a 36. percben Pintér betörésével egyenlítettek a piros-feketék (69-69). A folytatásban hol egyik, hol másik csapat járt előrébb egy hajszállal, 29 másodperccel a vége előtt Herendic midnkét büntetőjét a helyére küldte, ezzel fordított, de a túloldalon Bordács Soma is megtette ugyanezt az ellene elkövetett taktikai fault után, az utolsó fóti akciót kivédekezték a fővárosiak, akik két egy labdás győzelemmel már csak egy lépésre vannak a döntőtől.
A kaposvári első összecsapáson 11 pontos vereséget szenvedő Vasas kezdte jobban a második mérkőzést, Farkas pontjaival 17-10-re vezetett az első negyed hajrájában, egy 8-0-s rohammal gyorsan fordítottak Paár Márkék, a folytatásban fej fej mellett haladtak a felek, Pleesz Ádám találatával a hazaiak álltak jobban a nagyszünetben (37-35). 8-0-lal indították a zöld mezesek a harmadik szakaszt, Trammell öt ponttal büntetett egy ellene elkövetett sportszerűtlen hibát, átvette az irányítást az első kiemelt. A 32. percben Makkos középtávolijával 65-64-nél visszavették a vezetést a piros-kékek, de Markovics duplája és Rosics büntetői után már nem volt több fordítás, három perccel a vége előtt még csak két pont volt a különbség, de a végjátékot a Dzunics-tanítványok bírták jobban, így kedden a párharc lezárásáért játszhatnak otthon.
NB I. B Piros csoport, elődöntő, 2. mérkőzés
Újbuda MAFC – Phoenix-MT Fót 76-75 (14-22, 19-17, 19-22, 24-14)
MAFC: Polgárdy 20/6, Pintér 2, Bazsó 7/3, Bordács 15 (+16 lepattanó), Pápai 11. Cs.: Kovács L. 8/3, Katona 7/3, Lóránt 5/3, Biber -.
Fót: Herendic 19/6, Richter 3/3, Dancsecs 16/9, Buzás 8/6, Juhos 14 (+11 lepattanó). Cs.: Gulyás 11/6, Lajsz 4, Békési -.
Lakits András: Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Ki kell mondani, hogy borzalmasan játszottunk, amiben én is felelős vagyok, szerintem sokat hibáztam ma és a felkészítésben is. A fiúk végig küzdöttek és odatették magukat, még ha nem is ment jól a játék, Bordács Somának pedig helyén volt a szíve a legfontosabb pillanatban, csattanós választ adott, és ez kifizetődött a végén, de a harmadik meccsen ennél biztosan több kell. Minden szempontból kaotikus meccs volt, 2-0, nagyon örülünk neki, de a munka még nincs befejezve, mindenképpen le akarjuk zárni párharcot kedden. Szeretnénk a mai győzelmet Dinonak ajánlani, biztos vagyok benne, hogy egy kicsit belőle is merített a csapat, örülök, hogy győztes meccsel tudtunk tisztelegni előtte.
Surmann Gábort kiállították, ezért nem nyilatkozhatott a mérkőzés után.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-0 a MAFC javára.
Vasas Akadémia – Kometa Kaposvári KK 77-86 (17-15, 20-20, 21-27, 19-24)
Vasas: Takács D. 5, Pleesz G. -, Fekete V. 10/3, Pleesz Á. 9, Olasz 7. Cs.: Farkas 23/9, Makkos 14/6, Homoki 7/3, Rosta 1, Kelemen 1, Bérces -.
Kaposvár: Trammell 21/3, Szőke 7/3, Markovics 13, Kis R. 7/3, Völgyi 4. Cs.: Paár 20/6, Rosics 7, Antalics 4, Bogdán B. 3, Puska -, Kocsis -, Mészáros -.
Stephen Arigbabu: Gratulálok a Kaposvárnak a mai győzelemhez. Magabiztosan játszottak, megérdemelten nyertek. Ami minket illet, összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével, hiszen mindenki küzdött, az eredménnyel azonban nem lehetek elégedett. Sajnos néhány kulcsfontosságú pillanatban hibáztunk, az ilyen szoros meccseken pedig ezek a momentumok döntenek. Most a következő, keddi meccsre koncentrálunk, Kaposváron játsszuk a harmadik találkozót, mi pedig mindent megteszünk a győzelemért, és a sorozatban maradásért.
Braniszlav Dzunics: A végjátékig kiélezett meccset játszottunk, amelyben nekünk sikerült végig vinni azt, amit elterveztünk. A második félidőben mind támadásban, mind pedig védekezésben össze tudtuk rakni a játékunkat, aminek az lett az eredménye, hogy az ellenfelünk csak futott az eredmény után. Összességében tehát egy nagyon szoros meccset sikerült a végjátékban megnyernünk.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-0 a Kaposvár javára.
Fotó: Girgász Benedek/hunbasket.hu



Azért az tény, hogy a MAFC-Fót meccsen Búzás kapott technikait (a közvetítésben 58:34) a tisztelt játékvezető felmutatja a 7-es számot, de azt a padnak írták be. Ez a hiba perdöntőnek, mérkőzés eldöntőnek bizonyult. Később ezért történt a kiállítás, így a mérkőzést nem a csapatok döntötték el, hanem a játékvezetők az asztallal együttműködésben. Sajnos, véleményem szerint nem először befolyásolják az eredményt, rombolják le azt amit mások kitartó munkával elérhetnének. Ez nagyon szomorú és az is, hogy ezt gyakorlatilag következmények nélkül tehetik.
A MAFC – Fót meccsen 2 technikait adni és kiállítani az edzőt azért, mert a sérült játékos levánszorog a pályáról a kispadra megmutatta, hogy a játékvezetők emberiességből és sportszerűségből mennyit érnek…
Katasztrofális volt a játékvezetés. Persze a végét igen elszúrta a Fót: a MAFC büntető utáni húsz másodperc alatt egy kigyómezőnyről (ahonnét jószerivel a gyürűt sem látni) eldobott, távoli dobásra futotta. Ez zöld csoportos hiba volt.
Dancsecs megoldott már nehezebb dobásokat is.
De ha lett volna edző a kispadon, akkor valószínűleg más játékot hív a Fót.
Marci 5 faultjából 3 kamu fújás volt, pont ahogy az utolsó negyedben büntetőkkel tartották meccsben a Vasast. Botrány volt a játékvezetés az ötödik lépéshibát fújták be először.
Nálunk Márkó felnőtt a vezér feladathoz, szerencsére mindig volt valaki aki a pontokért felelt.
A továbbiakban több koncentráció, kevesebb ki nem kényszerített eladott labda kell, higgadt játékkal. A gyors játék, nem eszetlen rohanás.
Vasas nagyon jól védekezik, nehéz ellenük játszani. Nekik is gratulálok! De azért ne repetázzunk, kedden zárjuk le!
Egyetértek. Igen, a játékosok többsége gyors, mozgékony, sokat mozogva keresik meg a helyzetet. Védekezésben ugyanez. A kaposvari mérközésen – a második félidőben – szinte nem volt tiszta dobóhelyzetünk. Nálunk sajnos vannak akik az ellenfél taszigálásat összetévesztik a lábon történő védekezéssel. Völgyi a statisztika szerint a faltok egy részét nem is a két centeren szedte össze (de azért hat perc alatt kipontozódni az nem semmi).
Nevetséges az a bírói tevékenység ami az MKOSZ égisze alatt megy. H.Cs.-hoz hasonló emberek a bírói síp közelébe nem mehetnének. Mikor pofára adja a technikait, és még nevet is hozzá. Ilyen embert nem szabadna a pályára engedni, mert csak még tovább rombolja a magyar kosárlabda (sajnos) amúgy sem túl acélos hírnevét… A Mafc pedig nyert. Lehet mondani, ha Dancsecs triplája a végén nem marad ki… de én elébe mennék. Mi lett volna, ha a Fót edzőjét nem állítják ki a harmadik negyed közepén? A Fót végig vezetett 6-8-10 pontokkal, az elejétől kezdve. Szóval ha H.Cs.-nek nincsenek ilyen elmeroggyant kirohanásai, akkor nem a Mafc lett volna az esélyesebb. De hát ez van. Ilyen a magyar kosárlabda, ahol nem a valós tudás számít…
Amit a bírók műveltek ezen a meccsen az katasztrófális volt. Sokadjára. Ide-oda. és tényleg vérnyomásemelő, amikor röhögcsélve, minden szarra technikait adnak, miközben azt sem tudják melyik bolygón vannak