Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

“Mandics csak jókat mondott az országról és Szegedről is”

Brian Asbury kihívást látott a szegediek ajánlatában.



:

:

Immáron a teljes csapat közösen gyakorol az újszegedi sportcsarnokban: a kerethez csatlakozott az amerikai center, Brian Asbury is.

– Hosszú volt, de szerencsére minden rendben ment – mondta utazásáról az új légiós a klub honlapjának. – Kevés információval rendelkeztem Magyarországról, mielőtt megérkeztem, de Andjelko Mandics csak jókat mondott az országról és Szegedről is – tette hozzá Brian Asbury.

A 32 éves kosaras tizedik évét kezdheti meg Európában, legutóbb a finn bajnoki ezüstérmes Kuvot Kouvolánál pattogatott, a finn bajnokság legponterősebb centere volt az előző idényben.

– Azért döntöttem a Szedeák mellett, mert egy jó kihívást láttam ebben a lehetőségben. Szeretnék segíteni a klubnak a célok elérésében, tetszettek az edző által felvázolt dolgok, ennek megvalósításában pedig bízom benne, hogy a játékommal hatékonyan tudok segíteni. Egyelőre ismerkedek a srácokkal és a környezettel – mondta Brian Asbury, aki egyedül érkezett Szegedre, kislánya éppen elutazása előtt kezdte meg az iskolai tanulmányokat odahaza.

A héten már két edzőmérkőzés is szerepel a programban Szegeden: pénteken a Debrecen, másnap a román bajnok Nagyvárad vendégei lesznek Kerpel-Froniusék.

Fotó: Török János / Délmagyarország

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés