Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Május végén jönnek a bejelentések a ZTE-nél

A kék-fehérek felépítettek egy jól működő rendszert.



:

:

Közel két hónapja állt le a kosárlabda élet a koronavírus-járvány miatt. Az MKOSZ felfüggesztette, majd lezártnak nyilvánította a 2019-2020-as szezont. A csapatok próbálnak a lehetőségek szerint fennmaradni és építkezni. A Zalakerámia ZTE KK-nál, ahogy a többieknél is bizonytalan a jövőkép, de a terv természetesen az, hogy minél ütőképesebb keret alakuljon a következő szezonra – írja a klub hivatalos honlapja, amelynek Stárics Kornél ügyvezető adott interjút, aki azt is elmondta, hogy mi történt az együttes háza táján a bajnokság lezárása óta:

– Gyorsan kellett reagálni, gyorsan kellett olyan döntéseket meghozni, amivel senki nem számolt a szezon elején. Muszáj volt, mivel napról napra változott a helyzet a koronavírus járvány miatti intézkedések miatt. A szezon végén lejáró szerződéssel rendelkező játékosok esetén idő előtt közös megegyezéssel megszüntettük szerződéseiket, ugyanezt tettük vezetőedzőnk esetében is. A jövőre szerződéssel rendelkező Szabó Zsolt esetében módosítottunk a szerződésén. Szerencsére mindenki korrektül állt a helyzethez, és mindkét fél számára elfogadható döntések születtek. Külföldi munkavállalóink tekintetében viszont a hazajutás sem volt egyszerű. Williams, Johnson és Bibbins könnyedén haza tudtak repülni, viszont Agafonovot az ukrán határig, Nazor edzőt pedig a horvát határig tudtuk csak szállítani.

Az ügyvezető kitért a jövőbeni tervekre is:

– A koronavírus okozta járvány negatív gazdasági hatása nem megbecsülhető. Bevételeink nagy részét a szponzori- reklámtámogatások, TAO bevételek, jegybevételek, valamint az önkormányzati támogatás teszi ki. Sajnos érezzük, hogy mindenkire negatív hatást gyakorol, egyenlőre várjuk, hogy mi fog történni.  A hazai vállalatok és vállalkozások célja jelenleg a saját életben maradásuk fenntartása, valamint a munkavállalóik megtartása. Aki ebben a helyzetben is a sport mellé áll azt „duplán” meg kell becsülni. Névadó szponzorunkkal a Zalakerámia Zrt.-vel idén jár le a 3 éves szerződésünk, melynek meghosszabbításával kapcsolatosan annyit megemlíthetek, hogy pozitív tárgyalások folynak, és bízunk benne, hogy nemsokára bejelenthetjük a hosszabbítást is.

Közel 5 év alatt sikerült felépíteni egy rendszert, ami működött. Nem voltak tartozásaink, egyetlen egy hónapban sem késtek a fizetések. Mondhatom, hogy nálunk nyugodtan, mindenki csak a saját munkájára koncentrálva tudott dolgozni. Az biztos, hogy a jövőben sok minden meg fog változni, de egyelőre még sok bizonytalan dolog van. TAO támogatásokat valószínűleg egyre nehezebb lesz összegyűjteni, szponzoroknak szintén mielőbb át kell vészelni ezt az időszakot, valamint a városra gyakorolt hatásokat sem ismerjük még pontosan. Ha ezeket a dolgokat tisztán látjuk, utána lehet konkrétan építeni a jövőt, a jövő csapatát. Reméljük ez mielőbb meg fog történni. Bizonytalan a bajnokság kezdete, bizonytalan az USA-ból való utazás megnyitása, nem tudni, hogy lehet-e néző előtt mérkőzést rendezni, nem beszélve az ezekkel együtt járó gazdasági hatásokról. Az mindenesetre biztos, hogy a következő év nem a hatalmas célokról, hanem a jövőhöz elengedhetetlen alapok újbóli kiépítéséről, felépítéséről fog szólni. Szeretnénk több fiatalt, több Zalához köthető fiatalt a csapatban látni. Az, hogy hány légióssal fogunk nekivágni a szezonnak, lehet, hogy csak a nyár vége fele tudjuk eldönteni anyagi helyzetünket ismerve. Jövőre Szabó Zsoltnak és Simó Bencének, az U20-as csapatunk kiválóságának van szerződése az idei csapatból. A fiatal magyar játékosokkal való tárgyalásokat szeretnénk május végéig lezárni, majd ezt követően bejelenteni őket.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

13 hozzászólás

13
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
7 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
8 Comment authors
Tomika1Tomika2parizelDowntownRedbid Recent comment authors
parizel
Olvasó

Stárics nem az a kapkodós fajta, de ha lesz elfogadható magyar kerete, akkor augusztusig ráér!
Edző meg légiós lesz szabadon, bőven.
Ők fognak könyörögni, hogy jöhessenek!

Tomika1
Vendég
Tomika1

Tisztelt Ügyvezető igazgató Úr!Ön azért menesztette Bencze Tamást, mert nem jöttek az eredmények! Most akkor kit fog meneszteni ha még rosszabb eredmények jönnek?5év munkássága alatt nem sikerült egyetlen egy Zalai játékost hazahozni a!Egy dologban egyetértettek a szurkolók:Ha Bencze Tamás hibás volt akkor Ön is,így le kellett volna mondania!

Tomika2
Vendég
Tomika2

Szia Miki! Szép neved van.

Tomika1
Vendég
Tomika1

A Tippelgetésen a Szombathelyiek gyalázásán a víruson kívül van véleményed is?Mert ez egy kosárlabda fórum!

SárgaPárna
Olvasó

Ez egy bohóc…
Súlytalan, senki…

Redbid
Olvasó

Nyugodj meg Napoleon, a te kifogástalan koronás személyiságed mellett mindenki eltörpül, de legalább bátor vagy.
Vagy inkább vakmerő, vagy inkább vak??

Egyébként a párna éppen melyik fele vagy, a szafaládé, vagy most nem ő a Soros?

SárgaPárna
Olvasó

Szafaládénak ma már senki nem hív, csak pár körmendi, de ugye az meg érthető….

Redbid
Olvasó

Aha

Downtown
Vendég
Downtown

egyik se. Ostoba ?

Redbid
Olvasó

Persze “vigyáz”, de aki túl okosnak gondolja magukat az könnyen elfelejti, hogy lehet egy még “okosabb” 🙂

Tóth István
Olvasó

Gratulálok az összes Magyar Kupa meccs győzelemhez!A nézők kapun kívül maradásához,a nulla kommunikációhoz, a döntésképtelenséghez és a középszerűséghez!

LaBe
Olvasó

Szóval cél a bent maradás. Egy zeniten túl lévő Szöszivel, meg magyar fiatalokkal, esetleg maradék légiósokkal komoly célnak tűnik! Ne legyen igazam! Hajrá ZTE!?

JACKSON
Vendég
JACKSON

Kornél!Azt mondod egy jól működő rendszer lett felépítve!Ez a jól működő rendszer 2 évben hozott valamelyest eredményt de csak egy darab bronzéremmel.A következő év nem a hatalmas tervekről szól?Ügyvezető igazgatói posztod alatt SOHA nem volt a tervek között hatalmas elvárás csak a 8ba jutás több kevesebb sikerrel… Akkor most?Nesze semmi fogd meg jól…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés