Bajnokság
Magyarországon jól ismert légióst igazolt az Egis Körmend
A görög és a francia élvonalban is megfordult korábban.

:
:
Az Egis Körmend vezetősége megállapodott Wesley Gordonnal – tájékoztat a klub Facebook oldala.
A 206 centiméter magas, a napokban 27. születésnapját ünneplő center a Colorado Buffaloes színeiben töltötte egyetemi éveit, majd 2017-ben áttette székhelyét Európába. Első állomása az osztrák Fürstenfeld volt, ahol kiváló teljesítményére Sopronban is felfigyeltek, így a 2018/2019-es évadot már a Hűség városában töltötte. Meghatározó szerepkört töltött be az NB I-ben is, az év végén listavezető volt a játékosok között a lepattanók és a blokkolások tekintetében. Sopronban mérkőzésenként 15.9 pontot, 10.3 lepattanót és 2.1 blokkot jegyzett. Pályafutását ezt követően Görögországban folytatta a Rethymno Cretan Kings együttesénél, majd egy rövid franciaországi kitérőt követően a legutóbbi szezont is a görög élvonalban szerepelt az Ermis Agias-nál.
Antonisz Konsztantinidesz gondolatai a játékosról: – Az elmúlt három évet alapul véve jól állt csapatunk a center pozíciót illetően, elég csak Mario Delasra, vagy Travis Taylorra gondolni. Ennek köszönhetően magasra tették a lécet ezek a játékosok. Sajnos pénzügyi korlátaink miatt – bár szerettük volna – de nem tudtuk megtartani Taylort, ugyanakkor célunk volt, hogy olyan centert találjunk, aki felépítésben és tudásban is kiemelkedő a honi mezőnyben. Így esett a választásunk Wesley Gordonra, aki az elmúlt két évben a legmagasabb szinten játszott Európában, hiszen a görög és a francia élvonalban pattogtatott. Ráadásul nem ismeretlen számára a magyar bajnokság sem, hiszen Sopronban kiemelkedő teljesítménnyel rukkolt ki. A kosaras tudásának, tapasztalatának és felépítésének köszönhetően remekül tudja támogatni csapatát, védekezésben valamint támadásban egyaránt. Biztos vagyok benne, hogy minőségbeli különbséget jelent az érkezése a palánk alatti teljesítményünkben.

Taylornál DEAC-ot hallani most.
Egyenlőre jobban néz ki ez a légiós keret náluk mint korábban…fel kell kötni a gatyát itt Szombathelyen….ha partiban akarunk lenni!
Egyelőre*
Mi a BL-re készülünk, ne aggódj, olyan csapatot csinál Milos és Gasper(igen a Gasper nagyon komoly háttérmunkát végez napi szinten mint ezt megtudtam)amelyiknek adott lesz, hogy tovább tudjon menni az első csoportkörből, ée ehhez a háttér is biztosítva van! Ajánalom majd figyelmedbe a HZ emléktorna felhozatalát, amint nyilvános lesz, talán ilyen színvonalú kupa még nem is volt, mostanában meg pláne nem volt a kis hazánkban! Nagy örömömre nem az eddigi szisztémát választotta a vezetőség idén a felkészülésre! A többi játékos név és infó július vége felé , addig se aggódj, Clark és Barac sem fog csalódást okozni! Ja és a… Olvass tovább »
Na persze Orbán, neked biztosan minden nap beszámol a klub a friss fejleményekről.
Dehogy minden nap, de most pont ráhibáztál!? Dobj egy üzit, és hitelesítem is neked!:)
még sok időtök van igazolni ?
Marillion! Te eléggé szkeptikus vagy a csapatoddal szemben…. Miért?? Most futja az arany korszakát a Falco és fanyalogsz?? 🙂 🙂
Nem hinném, hogy gyenge lesz a légiós keret, csak gondolom most július végéig megvárják Szombathelyen Váradi, vagy Benke esetleges külföldi igazolását és majd akkor lesz döntés a további légiósokról. Megvan most a pénz, paripa, fegyver Szombathelyen és a BL miatt biztos lesz bőven erősítés még.
Körmenden meg el akarják kerülni a tavalyi nem igazán sikerült légiósválasztást, ezért most jobban odafigyelnek.
Jó igazolásnak tűnik. A soproni szezonjára emlékszem, az komoly volt.
Gratulálok remek fogás!!! De az, hogy Taylor drágább mint Gordon az számomra megdöbbentő…..
Egy kis érdekesség, hogy a mi Elnök Urunkkal játszott egy csapatban legutóbb.
Nagyjából azonos játékidő mellett Washington 11.7 pont 5 lepattanó, Gordon pedig 6.5 pont 6 lepattanót átlagolt.
Más poszt: Gordon ötös játékos, Washington négyes. Lehet, hogy a taktika része volt, hogy a négyes játékosok jobban érvényesültek. Lehet, hogy Okorn nem tudta megfelelően használni. Lehet, hogy Szombathelyen nem volt meg számára a kémia, ami miatt önbizalmát vesztette. Szóval a számokon, statisztikán felül millió ok lehet, ha egy játékos egyik csapatnál nullát produkál, a másiknál meg szárnyal. Számomra például az idei Alba volt olyan csapat, ahol leépültek a korábbi csapatoknál jó teljesítményt nyújtó játékosok. Vojvoda is csak kinlódott, vagy akár Curry, aki meg sem közelítette a szombathelyi játékát, vagy épp a Körmendről Turner, aki egész jó volt korábban, az… Olvass tovább »
A Larisszában 9(!) amerikai volt. Szinte senki nem játszott többet 23-24 percnél. Gordon 21-et. Volt előtte egy vagy két amerikai center. Nekünk jó lesz.
Gordon szerintem sokkal jobb játékos, mint Taylor, nagyon jól járt vele a Körmend, bár tavaly is ezt mondtuk a Szolnokiaknak Warnerről?
Warner a bajnokság, sőt európai viszonylatban is jó játékos lenne ha lenne egy kis esze!De sajnos nincs!?
“Sajnos pénzügyi korlátaink miatt – bár szerettük volna – de nem tudtuk megtartani Taylort”
“Biztos vagyok benne, hogy minőségbeli különbséget jelent az érkezése a palánk alatti teljesítményünkben.”
Most a fordítás nem stimmel ami elképzelhető, vagy mégis jobb játékost akart a Kmd?
én úgy értelmezem, hogy a Taylor-nélküli palánk alatti teljesítményünkben jelent ez az igazolas minőségbeli javulást. Taylort lehetett hallani korábban is, hogy nem tudjuk megtartani..nélküle vékonyak lennénk…
Az Alpok Andika Kupa legjobb légiósa lesz ez a szlovén válogatott klasszis!!!
egyre gyengébb vagy lerohadtpárna ?
A sárga az irigység színe, ugye párna?
Falco cikkhez mikor szólsz hozzá? Ja persze majdnem elfelejtettem hogy te nem is vagy falco szúrkoló?! Vagy én nem vagyok az?! Ki ki döntse el aki akarja!
Fogyaték…Uncsi duma…
Utánpótlás program elmaradt…
Azzal már nem tudsz jönni,bajnokok lettek..
De az a fájdalmas,h kapsz +lájkokat…
És a falco igazolásokhoz mit szolsz? Szerinted centerben jók lesztek vagy sem?
Párni még nem választál!?
Ezek tudatádban arra leszek kíváncs, hogy Taylor akkor hol fog kikötni majd!
Én korábban úgy hallottam, hogy Szolnok, de akkor az betli volt.
en is hallottam ilyesmit,de még a bajnokság alatt…
Jászberény?
A Körmend a volt soproni centereket nézte ki magának ?. Viccet félre téve nagyon nem nyúltatok mellé, erős és jó igazolás. Nem fog csalódást okozni.
igaz ? Taylorban sem csalódtunk, remélem benne sem fogunk ?
Annak idején Darian Townes is Sopronból került Körmendre és ő is nagyon jó volt.
Óóó Darian.
Igazi világvándor lett belőle és bírja még, tavaly 37 évesen Libanonban nyomta,
A magyar évek előtt Lengyelország és Puerto Rico, aztán utána Dél-Korea 2 csapat, Kína 2 csapat, Dominika, Libanonban több csapat, Törökország és tavaly ugye megint Libanon.
Nem kispályázik az biztos.
világpolgár!?