- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

Magyarországon folytatja pályafutását Valerio-Bodon Vincent

Már a hétvégén pályára léphet.

A Budapesti Honvéd Sportegyesület mindenben megállapodott Valerio-Bodon Vincenttel, így a magyar válogatott kosárlabdázó a 2025–2026-os szezon végéig az Endo Plus Service-Honvéd csapatát erősíti.

A 2001-es születésű Valerio-Bodon Vincent visszatér a Honvédba, hiszen ebben az egyesületben kezdett el kosárlabdázni, és később itt is mutatkozott be a felnőttek között. 2019-ben az Atomerőmű SE-hez igazolt, majd két paksi szezont követően a DEAC-ot erősítette a 2021–2022-es idényben, legutóbb pedig a Sopron KC színeiben szerepelt Magyarországon.

Azóta a Boston Celtics játékosaként szerepelt az NBA 2023-as nyári ligájában, majd a Los Angeles Lakersnél kapott szerződést, ahonnan a G-ligában szereplő South Bay Lakershöz került. Később a Portland Trail Blazers fiókcsapatának, a G-ligás Rip City Remixnek volt a játékosa, majd az előző szezont az olasz élvonalbeli Pistoiánál fejezte be. Idén nyáron a spanyol élvonalbeli Valenciával készült, amellyel a Real Madridot legyőzve megnyerte a spanyol Szuperkupát (Vincent kerettag volt, de pályára nem lépett a mérkőzésen).

A több poszton is bevethető, 206 cm magas kosárlabdázó már a magyar válogatottban is bemutatkozott, idén augusztusban a nemzeti csapat mind a négy vb-előselejtezőjén pályára lépett.

Valerio-Bodon Vincent

A szerződés aláírása után az új játékos, valamint Gergely István, Fodor Márton és Zlatko Jovanovic nyilatkozott.

„Két hosszú, Amerikában töltött év áll mögöttem, és úgy érzem, szükségem van a lelki feltöltődésre, amihez jobb opciót, mint a nevelőegyesületem és az otthonom városa, nem tudnék választani. A Honvéd mindig is közel állt a szívemhez, és tudom, hogy nagyon jó hatással tud rám lenni az a professzionalizmus, amivel ez az egyesület rendelkezik. Az edzőről is sok pozitív dolgot hallottam, szakmailag és emberileg egyaránt, és ez szintén nagyon fontos számomra. Tudom, hogy itt ki fogják hozni belőlem a maximumot, és egy jobb játékost és embert fognak faragni belőlem – mondta Valerio-Bodon Vincent, aki az egyéni és a csapattal közös céljaira is kitért. – Magamtól azt várom, hogy mindent beleadjak, és hogy újra megtaláljam önmagam. Szeretném, hogy teljes mértékben élvezni tudjam ezt a sportot, előrelépjek, fejlődjek, és hogy jobb játékossá és emberré váljak. Szeretnék minél hamarabb beilleszkedni a csapatba, és csatlakozni ebbe a jó rendszerbe, amit felépítettek. Szeretném a lehető legjobban segíteni a Honvédot, hogy minél több mérkőzést tudjunk megnyerni. Mindenképp hozzá szeretnék tenni ahhoz, ami már fel van építve, és ahhoz, ami még épülőben van.”

„Nagyon boldog vagyok, hogy Vincent úgy döntött, nálunk folytatja pályafutását. Ez egy jó visszaigazolás, mert saját nevelésű játékosról van szó, aki magasabban jegyzett bajnokságokban is kosárlabdázott. Az, hogy úgy érzi, a pályafutása jelen szakaszában mi tudjuk a legjobban támogatni, külön megtiszteltetés számunkra. Isten hozott itthon, Vincent!”– fogalmazott Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke.

„Nem kell mondanom, mennyire örülök, hogy Vincenttel meg tudtunk egyezni. Amikor először felvetődött, hogy Magyarországon folytathatja a pályafutását, nem gondoltam volna, hogy minket választ, de a személyes találkozásunk után abszolút azt éreztem, hogy haza szeretne jönni, innentől pedig felgyorsultak az események. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz gondja a beilleszkedéssel, én azt várom tőle, hogy ahogy ő is fogalmazott, élvezze a játékot és találja meg újra önmagát. Ehhez mi minden segítséget meg fogunk adni!” – értékelte Vincent szerződtetését Fodor Márton, a Honvéd kosárlabdacsapatának szakmai vezetője.

„Nagyon örülök Vincent visszatérésének, ő a Honvéd gyermeke, ez az ő otthona. Örömteli, hogy minket választott, remélem, segíteni fog nekünk egy olyan szezonban, ami több mint megterhelő és kiszámíthatatlan, ahogy azt az első két forduló is megmutatta. Bízom benne, hogy a lehető legrövidebb időn belül beilleszkedik a rendszerünkbe, és nagy segítségünkre lesz a céljaink elérésében” – mondta új játékosunk érkezéséről csapatunk vezetőedzője, Zlatko Jovanovic.

Forrás: Endo Plus-Service Honvéd

Kövess minket Instagramon is: https://www.instagram.com/bb1.hu?igsh=aHl4b2d6YWc1cnV2&utm_source=qr

46 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Hat szerintem aki látta ezt a srácot játszani akar Sopronban akar Pakson nem ult fel ennek az NBA meg top Európának. Ez a srác 1-2 meccset leszamitva itthon se volt kiemelkedő!
    Perlhez es Váradihoz hasonlítani hát finoman szólva is krva eros túlzás!
    Egy biztos jo managere van!
    Kíváncsi leszek ra hogy mit csinál a hazai bajnoksagban…

  2. Ha már haza igazolt jól tette hogy a Honvédba nem mint hogy Paksot választotta volna! Régi környezet itt biztos jobban akar bizonyítani! Igaz így lesz olyan játékos aki már a kispad végére sem fog odaférni pedig másik csapatnál hasznos tagja lehetne a rotácionak!

  3. Mindíg szimpatikus srác volt számomra, és az is marad. Ez a Honvéd most bivaly erős lett. Nem biztos, hogy jót tesz egy ilyen igazolás. A válogatottban nem igazán találta a helyét, és a 0 perces Valencia sem jó omen lássuk be. Remélem rám cáfol.

  4. A Honvédnál megnyugodhat, megerősödhet, jó helyen lesz, lásd Tanoh Dez. Jó volt olvasni a nyilatkozatokat, őszinte az egész, jó hogy ilyenek is vannak, nem csak a zsák pénzek. Ezzel jól járt mindenki, csapat, játékos, szurkolók.

    • Ne áltassuk már magunkat hülyeségekkel!
      Ha tényleg szeretett volna legalább egy közepes szinten légióskodni, akkor képes kellett volna legyen erőt venni magán és megharcolni a helyzettel!
      Ez így egyértelműen egy nagy visszalépés számára, és a bejárt út amin túl van, NBA-től a Honvédig, ha mégegyszer nekiindulna, nagyon nem fog jól mutatni a karrierjében!

      Ha helyrerakja magát, akkor hazai viszonyok közt természetesen a Honvéd és a szurkolók is jól járnak!

  5. Könnyen lehet, hogy a Honvéd igen komoly tényező lesz az idén.
    Csodálkoznék, ha idén párperces játékosként többre vinné, neki még a magyar első osztály is soknak tűnik. Igen jó managere lehetett anno, hogy beetetett valakiket az USA-ban, hogy ez a gyerek oda való.
    Ezek ellenére azért szurkolok neki, hogy vigye valamire.

    Ha Meleg Gergő szintjét kicsit is megközelíti, az már nagy eredmény lesz.

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK