Kosárlabda
Magyarok a pályán: A Falco és a Szeged 50% felett a hazai percek százalékos arányában
Az alapszakasz végén is megnéztük a számokat.

:
:
Az alapszakasz végéhez érve érdekes foglalkozni bizonyos statisztikákkal a férfi NB I. A csoportban. Érdekes adat lehet, hogy egyes csapatokban mennyi időt töltenek a pályán a magyar játékosok.
Első hallásra talán meglepő, hogy a legtöbb játékpercet százalékos arányban (61,2) a négy kiváló légióst foglalkoztató, a tabella első helyén álló Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapatánál kapják a magyarok. Ugyanakkor azonnal érdemes felsorolni, hogy kik tölthetnek sok időt a pályán, kik azok, akik felveszik a versenyt a külföldiekkel. Konkrétan a fél magyar válogatottról van szó, hiszen Perl Zoltán (meccsenként átlagban 24,1 perc), Keller Ákos (22,00), Benke Szilárd (22,00) és Pongó Marcell (20,8) alkotja azt a kvartettet, amelynek köszönhetően a hazai játékosok több játékpercet kapnak, mint a légiósok.
A dobogó második fokára a Szeged állhatott fel, ami nem meglepő, hiszen a szezon első felében három légióssal dolgozott a csapat – Woolridge, Locke, Lake -, később ehhez csatlakozott Bailey.
Két dolgot fontos leszögezni a tabella áttekintése előtt, egyrész Kemal Karahodzsics az idei szezonban szerepelt a magyar válogatottban – augusztusban -, illetve az MKOSZ is magyar nemzetiségűként jeleníti meg oldalán, én pedig ezt vettem alapul, illetve bár Krnjajski Boris szerb-magyar kettősállampolgárként van feltüntetve, őt is ide vettem. Tehát a feltüntetett statisztikában mindketten magyarként szerepelnek, de akit ez zavar, annak zárójelben feltüntettem azt is, hogy nélkülük mennyi lenne a százalék.
A másik, hogy a kosarstat.hu adatait használtam, ahol kerekítve találhatóak a játékpercek, így ugyan nagyon minimálisan, de eltérés lehet a százalékban, lényegileg ez nem változtatja a tabellát.
Magyar játékospercek százalékos arányban:
1. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 61,43%
2. SZTE-Szedeák – 50,9%
3. Duna Aszfalt DTKH Kecskemét – 49,5% (Karahodzsics nélkül 38,3%)
4. Budapesti Honvéd SE – 49,2%
5. NKA Universitas Pécs – 48,5%
6. NHSZ-Szolnoki Olajbányász – 46,4%
7. Egis Körmend – 43,3%
8. Kometa Kaposvári KK – 43% (Krnjajski nélkül 33%)
9. Zalakerámia ZTE KK – 42,14
10. Sopron KC – 38%
11. Atomerőmű SE – 36%
12. Arconic-Alba Fehérvár – 34,2%
13. MVM-OSE Lions – 31,7%
14. DEAC – 29,3 %
Ha a pontokat nézzük a dobogón nincs változás, értelemszerűen itt a dobott pontok száma nagyban befolyásolja a százalékokat. A legtöbb pontot az Alba szerezte az alapszakaszban, mögötte a Falco, a Szeged, a ZTE, az Oroszlány és a Pécs következett.
Ugyan ez a pontok tekintetében:
1. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – 61,1%
2. SZTE-Szedeák – 37,3%
3. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – 37,1% (24,4% Karahodzsics nélkül)
4. Egis Körmend – 36%
5. NHSZ-Szolnoki Olajbányász – 35%
6. Zalakerámia ZTE KK – 32,5%
7. NKA Universitas Pécs – 32,1%
8. Budapesti Honvéd SE – 32%
9. Kometa Kaposvári KK – 30,2% (23,8% Krnjajski nélkül)
10. Arconic-Alba Fehérvár 29,4%
11. Atomerőmű SE 23,7%
12. Sopron KC – 22,2%
13. DEAC – 21,2%
14. MVM-OSE Lions 15,1%

ja igaz, 1 ponttal dobott többet az Alba mint a FALCO, (mondjuk a FALCO kb. 18 meccsen amikor miénk volt az utolsó támadás, mindig megálltunk, ellenünk a “sporszerű” ellenfelek sosem. Vért izzadtak még egy kosárért, csúsztak-másztak…, szánalmasak.
A kosárarány meg FALCO + 474, alba + 252. Erről miről nem szól a cikk????
Ugy 222-vel jobb a FALCO-é mint az Albáé. A többi csapatot meg hagyjuk, Összes mínuszban van.
Jaj, csak most olvastam ezt a cikket…aztakurva, április 1-ei cikk ez, vagy annak készült, csak véletlenül 1 nappal előbb jött le?
a Falco 4 kiváló légióst foglalkoztat????
a cikkíró melyik csapatról ír?? A Falcoban van 1 (egy) kiváló légiós Tiby, 1 közepesnél jobb, aki kevés lehetőséget kap, ő Jordano, meg van 2 – Pot és Barac, akik az Nb1-es színvonalat nem ütik meg. Minden idők leggyengébb légiósai ők ketten, tetszik, nem tetszik.
Aki Potra azt írja, hogy kiváló játékos, az tiszta hülye. Az ellenfélnek kiváló, ha ő a pályán van- az biztos. Barac “munkássága” is messze átlag alatti.
Jézusom, ilyet írni!!!
A tabella első helyén áll a Falco… 🙂
Kinek mire volt pénze. Jövőre a felvásárlás fokozódni fog.
valszeg több helyről lerabolják az épkézláb magyarokat,és a hazahozatal is felgyorsul
Le fogják rabolni az nem kérdés. Az sem, hogy kik…
Mindenki előtt ott a lehetőség…
Így van. Mindenki vehet Ferrarit is. Nem is értem, hogy miért nem azzal jár az ország.
Nem tudom miért nem.
Szalay “hülyevénkurvák” Feri viszont elég közel a tűzhöz, esetleg kérdezd meg.
Nem az asszonyodra mondta, az geci ronda.
Tévedés.A szponzorok bevonása,koncepció a jövőre,brandépítés…na ezekkel lehet esetleg feljebb lépni.Arra pedig minden csapatvezetésnek van lehetősége.Az egy másik kérdés,mennyire sikerül ezt abszolválni.
Szponzorok :-))))
Jaja…tudom,ismeretlen felétek,mint a playoff… 🙂
Szponzorok, ez a nap poénja. Amit szponzorok adnak, abból a villanyt sem tudnátok kifizetni. Ellenben a város és polgárai nagyon komoly áldozatokat hoznak, azért hogy más csapatok játékosait leraboljátok.
Annyit költ a város erre, mint amennyit a tabellán benneteket követő 4 csapat összesen.
2-3 ezer ember szórakoztatására évente csak az önkormányzat fél milliárdot költ. A TAO pénzekről meg már ne is beszéljünk!
Sírj csak,a fórum bohócának joga van hozzá,hogy a baromságait ide hányja.
Az a bajod herehuggy, hogy fogalmad sincs arról, hogy Szombathelyen hogyan és miből van pénz a Falco költségvetésére.
Óriási tévedésben vagy elárulom, jelenleg a szombathelyi polgároknak egy fillérjébe nem kerül ez.
Amúgy meg hozzáteszem, akik itt meccsre járnak azok az emberek nem kevés pénzt tesznek bele itt a közösbe.
Aztán nyomhatod itt a fóbiádat reggeltől estig, egy ilyen magadfajta pitiáner kis senki véleménye annyit ér, mint a furulyaszó a Nagyalföldön…elszáll szép messze.
Valószínűleg neked a legjobb menszesz. Annyira egyszerű vagy, hogy nem is nagyon fogod fel, hogy mi zajlik körülötted és így – tudtodon kívűl – nagyon sok kellemetlen dologtól megkíméled magad, szemben a gondolkodó emberekkel. Komolyan irigyellek egy kicsit. A város polgárainak 470 millióba kerül idén a falkó. Tudom, hogy ezt nem érted, mert nem kell a minimálbérből elutalnod és jegyet is csak néha veszel, de az élet egy kicsit bonyolultabb annál, ahogy te azt látod. Nem is kell neked ezzel foglalkoznod, a te kis szinteden érezd jól magad amennyire tudod,tapsolj lelkesen azzal meg ne foglalkozz, hogy az ilyen fórumokon miről… Olvass tovább »
Figyu fogyatékos herehuggy,
Szombathelyiként pontosan tudom, veled, sötét zalaikènt ellentétben, hogy mi folyik a városunkban.
Hiába próbálsz itt bárminek feltüntetni engem, valójában fogalmad sincs ki vagyok, kínodban kitalálsz mindent, semmit sem tudsz az itteni dolgokról csak a betegségedből kifolyólag próbálod lealacsonyítani a Falco sikereit.
Próbálkozz csak nyugodtan, elárulom, hogy jövőre is ugyanennyi, sőt még több pénz fog a rendelkezésére állni a városnak ahhoz, hogy még sikeresebb legyen a Falco.
Készítsd fel magadat és a kezelőorvosaidat, mert nyáron komoly beavatkozásra lesz szükséged ahhoz, hogy ne kapjál teljes idegösszeomlást egy-két Falco bejelentés után itt a BB1-en.
te vagy tévedésben szerinted az önkörmányzatnak miből van rá pénze így igaz a te befizetett adóforintjaidbol meg bérleményekből amit mind szhelyi lakosok fizegik meg évi 500 – 700 miksát tesz bele az önki
Bezzeg ugye körmenden, ahol aztán nem a kosárlabda az egyetlen prioritás.
Amúgy sok sikert a palyout-ra.
Aztán válasszátok meg megint a pistát, ja baszki őt sajna már nem lehet.
Egismte múltkor nem ti hisztisztetek a magas jegyárak miatt egyébként?
Szóval az is baj, ha a szombathelyi önkormányzat támogat, meg az is ha piacról szeretnénk finanszírozni.
Helyedben én mondjuk inkább a playouton izgulnék.
na a szakértő ismét megszólalt…folytasd…..ne zavarjon, hogy 1 szó sem igaz, szokás szerint, de add ki magadból,,így is úgy is frusztált maradsz. A te általad is megírt mázlis zetéd az aki szórja pénzt, idétlen, dilettáns módon, eredmény meg semmi ott.
Persze, lehet irigykedni, addig jó nekünk
Nekem nincs rá lóvém. ???? De nem is bánom, mert se a horgász cucc se a snowboard cucc nem férne bele ????????????
meg még több dilettáns hülye itt az oldalon- ez nagy baj