Connect with us
Hirdetés

Magyar válogatott

“Ha valaki jobban tudja csinálni mint én, leszek a segédje”

A kapitány szerint selejtezőkkel is kijutunk a 2021-es Eb-re.



:

:

HIRDETÉS

A férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, Sztojan Ivkovics úgy gondolja, büszkék lehetünk a vb-selejtezők utánA válogatott az utolsó csoportkörben csoportja negyedik helyén végzett Litvánia, Olaszország és Lengyelország mögött, de megelőzve Horvátországot és Hollandiát. Az első három csapat jutott ki a kínai vb-re. 

Amikor átvette a csapatot csak családtagok jártak meccsre

– Odáig jutottunk nyolc év alatt, hogy vannak a csapatok, akik a ranglistán mögöttünk állnak, vagy velünk egy szinten, őket mind megvertük, bárhol játszottunk. Illetve sikerült nyerni nálunk magasabban jegyzett csapatok ellen. A csapat legnagyobb ereje az egység – mondta.

– A szövetség és a válogatott legnagyobb sikere, hogy a kosárlabda él Magyarországon, az emberek beszélnek az eredményekről és hogy például én jól cseréltem-e, a jegyek 10-14 nappal a meccsek előtt elfogynak. Emlékszem, mikor átvettem a válogatottat, a családtagok, pár szurkoló volt ott, és imádkoztunk, hogy jöjjenek el az utánpótláscsapatok, hogy legyen valaki a csarnokban – nyilatkozta Ivkovics, aki szerint a szövetségben minden rendben van, és ez a válogatott teljesítményén is megjátszik.

– Sikerült megszólítani az embereket, és egyre több gyerek kosarazik.

Nemsokára kiderül, hogy mennyire alázatos az új generáció

– Amikor elmentünk az Eb-re, nagyon sok kritikát kaptunk, miért nem visszük a fiatal generációt. Nem vittem, mert az volt az elvem, hogy a fiataloknak ne adjuk az ajándékot, mert nekik meg kell tudni harcolni saját erőből a pozícióért. Most a fiatalok mindent megtettek azért, hogy ismét a legjobb 16-ban vagyunk Európában. Azt gondolom, gratulálni kell nekik. És mondhatjuk, hogy a kvázi generációváltás sikeresen ment. Most van egy új generáció, akiket én már láttam, de annyira nem mindenki ismerik még őket. A kérdés az lesz, hogy mennyire lesznek alázatosak – mondta a kapitány. – Tudjuk az elveket, úgy lehet válogatott valaki, ha nem hazudott, ha tiszta, és a fiatalok csak az utánpótlásválogatottakon keresztül tudnak válogatottak lenni. Nemsokára kiderül, mennyire alázatos az új generáció, és hogy lehet-e ezt a rendszert működtetni, vagy valami más lesz.

“Ha valaki jobban tudja, én leszek neki a segédje”

Sztojan Ivkovics a 2021-es Eb-ig gondolkodik a válogatottban. Bár sok a kérdőjel, de úgy véli, ha nem történik valami nagy meglepetés, ő lesz a kapitány, akár selejtezőkön kell oda jutni, akár megkapja Magyarország az egyik csoport rendezési jogát.

– Ha van selejtező, és azon továbbjutunk, Eb-résztvevők leszünk, akkor azt megcsinálom, és boldog leszek, ha nem sikerül teljesíteni ezt az elvárást, elbúcsúzom, és nem leszek boldog. A fő problémám az, hogy nem látom, hogy tudnánk annál jobbak lenni, mint a legjobb 16-ba kerülni. Nem látom az előrelépést innen, ezért lesz egy beszélgetés, ha esetleg valaki tudja garantálni, hogy még jobban tudja csinálni, akkor nyilvánvalóan – mivel a válogatott egy szent dolog – meg kell engedni, hogy csinálja, ha jobban tudja. Ha valaki jobban tudja, én leszek neki a segédje, és csinálja meg. De odáig még nem jutottunk el, mert 1992 óta abban élek, hogy mindenki mondja-mondja, de azzal az emberrel még nem találkoztam, aki akkor, amikor meg kell mondani, hogyan kell jobban csinálni, akkor megmondja – nyilatkozta Ivkovics a Sport TV Mai helyzet című műsorában, aki a kapitányi poszt mellett a kaposvári csapat tanácsadója is.

– Úgy gondolom, ha nem lesz valami nagy meglepetés, tovább megyünk az úton, amelyik lehet, hogy nem a legszebb, lehet, hogy nem a legjobb, mert lehet szebb kosárlabdát játszani, vagy bármit, de úgy vélem, ez a tisztességes. Az emberek is azt látták a játékosokon, hogy gladiátorok, kimennek a pályára és harcolnak, és ez kell az embereknek.

 

15 hozzászólás

15
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
7 Comment threads
8 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
11 Comment authors
PetiWSrebornpurpleKalok KevinKareem Abdul-Jabbar Recent comment authors
purple
Vendég
purple

Képezzetek már ki épkézláb magyar edzőket, akik elrángatják a 6 éves gyereket az xbox elől és megtanítják kosárlabdázni. Amíg csak ilyen megélhetési tesitanárok kezében van a gyerekek sorsa, addig a Vatikánt se fogjuk megverni, ha teljes csapattal áll ki..

WSreborn
Olvasó

Ha csak tesitanárok lennének, némelyiknek 8 osztálya vagy max keró szakmunkása van és épp hogy nem béget olyan hülye, de azért edzősködnek az utánpótlásban. EZ A BAJ, A SOK HÜLYE

Kalok Kevin
Olvasó

6:40-7:00 Lórántra gondolt…

Kareem Abdul-Jabbar
Olvasó

Stole, nemoj da se preseravaš … ne marháskodj Sztole
Voltak röhejes pillanatok is.
A lengyeleknél magabiztosan vezettünk, nyerésre álltunk.
De, mi történt? Eszeveszett cserélgetésbe kezdtél.
“Szétrotáltad” a meccset, vereséget szenvedtünk.
Becserélted például Keller Ákost, pár másodperc múlva lecserélted.
Ez volt a “Sztole mágia” a javából :))

pbask
Olvasó

Én jobb edző lennék,Stol te maradhatsz másodedző megengedem.
Egyeztetéshez címem animesfeliratok@gmail.com

Csapajev
Olvasó

Azért van Ivkovicsban egy jó nagy adag egó… :))

“Szerénység…Ne tömjénezze magát, szerénység” (Bacsó Péter: A Tanú)
https://www.youtube.com/watch?v=AVZ-BOfC5fI

Gecse J. Márió
Olvasó

Ivkovics a legjobb edző kerek e világon, ez nem is lehet vita tárgya! Abba ne hagyd, Sztojan, nélküled már rég meghalt volna a magyar kosártársadalom! Mi lenne velünk nélküled? Bele sem merek gondolni… Ha szerencsénk van, még évekig nem fedezik fel külföldön a géniuszunkban rejlő hatalmas zsenialitást, s dicső győzelmekre vezetheti válogatottunkat, a maximumot kihozva a gyenge magyar játékosállományból!

derryl
Olvasó

Az a rész nagyon tetszik, mióta ő az edző, azóta vannak nézők a válogatott meccseken. Lejjebb, az lehet válogatott, aki nem hazudik stb. Ahogy a zsidó mondaná:”oj oj oj oj”!

SárgaPárna
Olvasó

Miért voltak nézők? A Rátgébernél bazdmeg, meg előtte 300-an ücsörögtünk az Arénában…

derryl
Olvasó

Az Arénában, “bazdmeg”! Szolnokon full házzal. Egyébként meg kurvára nem érdekel ez az egész Stojan saga!

Peti
Olvasó
Gecse J. Márió
Olvasó

Azt nem a skinheadek mondják? 🙂

sztogram
Olvasó

Azért ezzel nem biztos, hogy mindenki egyetért Szolnokon!

Nekem pl. hiányzik Sztojan Szolnokja, hiszen akkoriban az Olaj Galatasaray, PAOK, Zaragoza és komoly olasz, stb… csapatok ellen játszott, élmény volt nézni őket.

Felesleges a nézőszámról beszélni akkor, amikor a csapat utolsó két nemzetközi meccsén, a Pristina ellen 250, a Würzburg ellen pedig 400 néző volt a Tiszaligetben.

Persze egyeseknek lehet, hogy fontosabb fikázni a Falcót, Albát, vagy a Körmendet, de szerintem van egy sokkal nagyobb réteg, amely inkább szereti a jó kosárlabdát nézni.

derryl
Olvasó

Szolnoknak meg nem hiányzik Ivkovics Stojanja.

Peti
Olvasó

Muhaha. 400 néző Ivkovics utolsó szolnoki meccsen voltak.

HIRDETÉS


Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook