Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

A magyar U20-as női válogatott kikapott a hollandoktól

Nem sikerült jól ez a mérkőzés.

Magyarország - Hollandia 65-74 (19-28, 15-18, 17-5, 14-23)

U20-as lány válogatottak felkészülési mérkőzése
Székesfehérvár, MKOSZ-csarnok

Magyarország: Kányási 2, Révész 2, Pusztai 11/3, Czukor 13/3, Jáhni 4. Csere: Tóth 19, Tenyér 1, Radócz 6, Kovács 6, Dúl -, Szeli 1, Király -

Hollandia legjobb dobói: : Hordijk 16/6, Fleuren 15/9, Lutje 9, Slagter 9/3.

HIRDETÉS

A magyar U20-as lány válogatott ma délután újabb edzőmérkőzést játszott Hollandia korosztályos csapatával – tegnap 87-77-re győztek a mieink.
Ellenfelünk jobban kezdett, Driessen és Lutje vezetésével folyamatosan előnyben kosarazott, de nem nagyon maradtunk le a hollandoktól, sokáig ott voltunk a nyakukban. Az utolsó bő egy percben viszont két hármast is kaptunk, Kuijt duplájával pedig 9 ponttal vezetett Hollandia (19-28). A második negyedben is lendületben maradtak a hollandok, akiket nem tudtunk megállítani az első félidőben, miközben a magyar csapat támadójátéka elmaradt a tegnapitól, a 18. percben már 19 pont volt a különbség (27-46). Büntetőkkel sikerült csökkenteni hátrányunkat, amely a félidőben 12 pontos volt (34-46) – írja az MKOSZ.
A fordulást követően hatalmasat változott a játék összképe. A hollandok 5 percig pontképtelenek voltak, míg Gáspár Dávid alakulata Czukor Dalma vezetésével 5 pontra csökkentette a különbséget (41-46). Öt gyors ponttal reagáltak a hollandok, de Tóth Orsolya is beindult, Radócz Fanni pedig kiegyenlített az utolsó negyed előtt (51-51). Kapcsolt Hollandia, egy 9-0-val kezdte a záró 10 percet (51-60), amely döntőnek bizonyult végül. A mieink nem tudtak már látótávolságon belülre kerülni, így a hollandok a második egymás elleni felkészülési mérkőzésen visszavágtak, 74-65-re győztek.
Kiemelt fotó: MKOSZ
Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
HIRDETÉS


Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook