Connect with us
Hirdetés

Magyar Kupa

A ZTE és az Oroszlány játszotta az első vidéki döntőt

Harmincegy évvel ezelőtt, Székesfehérváron találkoztak. Akkor Bencze Tamás még játszott.



:

:

Már csak két nap, és útjára indul a labda a 62. férfi kosárlabda Magyar Kupa döntőn. A mezőnyt idén csupa vidéki együttes, a Szolnok, a Körmend, a Jászberény, a Falco, a ZTE, a DEAC, a PVSK és az ASE alkotja Győrben.

Tegnap már beszámoltunk róla, hogy mikor született meg az első vidéki kupagyőzelem hazánkban, 1969-ben, ötven évvel ezelőtt a SMAFC ért fel a csúcsra.

Felkutattuk azt is a sport almanachban, mikor „golyózták ki” teljesen a vidéki csapatok a fővárosiakat a kupában: 1988-ig (a 31. kiírásig) kellett várni az első olyan döntőre, ahova nem jutott be budapesti csapat.

A kupagyőztes csapat (fotó: ztekosar.hu)

Harmincegy évvel ezelőtt, március 16-én a Zalaegerszegi TE és az Oroszlányi Bányász találkozott egymással Székesfehérváron, a kék-fehérek 80-78-ra nyertek, megszerezve első aranyukat a sorozatban (az oroszlányiaknak is fennállásuk legnagyobb sikerét jelentette az ezüst).

Ez éppen tíz évvel azután történt, hogy – szintén Székesfehérváron – a ZTE feljutott az NB I-be.

Ez volt egyébként egész Zala megye első kupaaranya. Dobi Antalék két hónappal később a bajnokságban is felértek a csúcsra, tehát dupláztak, ami korábban egyetlen vidéki csapatnak sem sikerült.

A ZTE első kupagyőztes csapatának tagjai: Szűcs József, Góczán Gábor, Bodrogi Csaba, Farkas László, Bencze Ákos, Dobi Antal, Kovács Attila, Bencze Tamás, Gáll Tamás, Földesi Attila, Bérczes István.
Edző: Gellér Sándor.

[totalpoll id=”6475″]

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
Borbély LajospatyomkinMásikVégétFújdMegLuffanatblueball Recent comment authors
Borbély Lajos
Olvasó

Egy kis nosztalgiával:
-nem voltak kopaszok a játékosok
-mesze nem volt ennyi idegenlégiós -itt 0.
-messze nem volt ennyire látványos a játék
-s az akkori élcsapatok egymás elleni mérkőzésein több volt talán a néző (kivétel a bp.-i mérkőzéseken)
-megkockáztatom: sokkal jobban kötődtek a szurkolók a saját csapatukhoz, pl. ebben a csapatban hat TISZTÁN saját nevelésű játékos volt…mert akkor még volt értelme utánpótlást nevelni.
Bizony más idők voltak.

patyomkin
Olvasó

Megy a pokerparty…a falusi, a sotet, es a bucka jatszanak, persze neha masokat is engednek az asztalhoz ulni. Megy a beetetes,egy-egy jatekot neha nyerhetnek a sugarasok, az asszonykorus karmestere is, vagy a tobbi szerencses. Egyedul a mindig nyaladzo I.Csulaszlot nem engedik soha nyerni, szerencsetlen minden leosztasnal azt hiszi, na most hazaviszem a sarga varosomba a nagy dijat…aztan semmi, mindig csak a krokodilkonnyek.A sok ehes szaj mar koveteli a sikert, de a mi lacikank annyira luzer, hogy meg a sajat fia is baszogatja allandoan…apa, mi az a…??? :))) Termeszetesen ez egy fikcio, a valosaggal valo barmilyen egyezes csak a veletlen muve… Olvass tovább »

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Az igazi döntő, igazi hangulat, igazi kosárlabda még ez volt, lelkecskéim! Bencze Tamást imádtam JÁTÉKOSKÉNT. Mennyi oroszlányi drukker volt, lelkecskéim… Szép idők voltak.

Luffanat
Olvasó

És mennyi haja volt mindenkinek! 🙂

blueball
Olvasó

Oroszlány híján jöhet a Körmend a döntőben. 🙂
Amúgy remélem komolyan vesszük idén a kupát és játszunk éremért.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

KAC-KAC, KUKAC!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés