- HIRDETÉS -spot_imgspot_img

Magyar Kupa: Négy szurkolót őrizetbe vettek, kezdeményezték a letartoztatásukat

Közleményt adott ki Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A bb1.hu több forrásból is úgy értesült, hogy a Magyar Kupa elődöntőit követően egy kaposvári szórakozó helyen verekedés tört ki, a helyszínre nagy erőkkel vonult ki a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság és több embert is őrizetbe vettek. A hírt időközben a rendőrség is megerősítette a bb1.hu-nak, alábbiakban közöljük az általuk küldött közleményt.

„Március 8-án 22 óra 57 perckor bejelentés érkezett, hogy szurkolók verekedtek össze egy kaposvári szórakozóhelyen, ahol egy sértett 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Kollégáim perceken belül a helyszínre érkeztek, majd rövidesen négy személyt fogtak el és állítottak elő a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A férfiakat – őrizetbe vételük mellett – csoportosan elkövetett garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd kezdeményezték letartóztatásukat.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a kaposvári rendőrkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. március 7-én 0 órától 2025. március 10-én 24 óráig Kaposvár illetékességi területére. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség a városban megrendezésre kerülő kosárlabda Magyar Kupa során továbbra is nagy erőkkel van jelen a közbiztonság fenntartása, a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása érdekében.”

 

Tisztelettel:

Orbán Zoltán r. alezredes
szóvivő

A bb1.hu információi szerint körmendi szurkolók támadtak szombathelyi szurkolókra, valamennyi őrizetbe vett szurkoló a piros-feketék táborából került ki.


101 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Részemről megtaláltam a kompromisszumot, amiben a legtöbben egyet fognak érteni velem!
    Az nem kérdés, hogy ez a Falcó nem véletlenül emelkedik ki a bajnokságból, jobb legetőségek =egyszerűen jobb csapat, hozzánk kèpest pláne.
    Viszont nem kérdés, hogy körmendi szurkolótábor visz mindent!
    Vagyis nálam 1-1 🙂

  2. Semmit nem tudok a konkrét történésekről, de azért azt ne felejtsük el, ha Ultrákról van szó, ott a tisztelet elsősorban sohasem adott csapat eredményei miatt van, hanem bizony ha megharcolnak érte!

    A 85-90 körül kialakult egy hierarchia kisebb nagyobb csetepaték alapján, (és alakultak belőle aztán akár elismerő barátságok) ami valahol tartja magát azóta is.
    A Falco ebben kakukktojás, mert akkor meg nem volt, nem vettek részt ilyenben, de tudtommal volt már kezdeményezés egy kis „baráti vállveregetésre” csak nem szoktak megjelenni.
    A mostani kupadöntővel kapcsolatban is lehetett itt is olvasni, hogy lehet lesz valami …

    Természetesen nem értek egyet vele, de hát mennyi minden történik amúgy körülöttünk amivel nem értünk egyet és mégis van.

  3. Index fórumra a nekem üzengetőnek:

    Nem, nem fogadom el az erőszakot.

    Semmi formáját sem.

    ….és akkor sincs semmi hangotok. Se táborotok, se semmi.

    Nem az erőszakkal kell foglalkozni.
    Megtörtént, megkapják a büntetést, akik megérdemlik.

    Inkább nézzetek körül a saját házatok táján is. Csend és színház.

    Pedig BÉCÉÉLL….és kinőttétek a bajnokságot.
    A csapat lehet, sőt…. de ti? Áhh…

    • „hazafi”, a tisztességet, elkötelezettséget, szurkolói magatartást nem az határozza meg, hogy ki, melyik csapatnak szurkol, sőt még a származás sem.
      Körmend nagyközségként is ott volt az NB1-ben, és ott van 50 éve, és jó, ha megnézed a „falu” szerepét a Falco létrehozásában, és fejlődésében is, egy-két évvel később.

      Ettől függetlenül erőszaknak nincs helye a szurkolók között.

      Gondold végig, ha az embereket úgy különböztetnénk meg, hogy milyen településformáról származnak. Biztosan felismered annak a gondolkodásnak a jelzőit, jellemzőit, és korlátait is.

      Hajrá Körmend! Csak az MTE!

  4. gondolom a bb1 nek ehhez semmi köze persze de azért hadja az ilyen sp párna meg abc faxom kitudja kiket ideirogatni engedni töbszöri felszólitás után sem tiltani közösség elleni izgatás bünpártolás mond nektek valamit bb1 sajnálom ,hogy ez megtörtént de volt előzménye köszönhető a fotelhuszároknak

      • Valoszinu ez nem egy disco volt. Egyebkent ha en elmegyek valahova par napra kirandulni vagy nyaralni es beulok egy italt meginni akkor a gyerekeim is velem tartanak. Nem fektetem le oket a szallason. Ha igaz, hogy 40-en tamadtak be oket akkor legalabb teljesitettek az altaluk eloirtakat a kaposvari ejszakaba.
        Es ha tenyleg gyerekek is voltak akkor az a legallja remelem nem ezzel fognak haknizni tobb even keresztul mint az egerszegiek egy talalt zaszloval.

  5. Biztos ok nélkül a semmiből előtörve történt az eset .. nevetséges, hogy tudatlanul mindenki ítélkezik és ócsárol. Csak akik ott voltak azok tudhatják mi és hogyan történt . Kétlem , hogy a szende, jámbor, mindig ártatlan Falcosokat ok nélkül verték el. Nem kell sajnálni őket sem, ha kötözködésről meg balhéról van szó. Arról nem tehet senki sem, hogy ők húzták a rövidet.. vicc.
    Szurkolni a csapatot hajtani . Ez kell nem a balhé.

      • „Ezzel együtt semmilyen erőszaknak nincs helye véleményem szerint a különböző csapatoknak szurkolók között.” Ezt írtam.
        A rendőrségi intézkedés megalapozottságát nem vitatom, biztosan indokolt volt a kényszerintézkedés, a bántalmazottak felé teljes együttérzésem és szolidaritásom.

        Nem az események megtörténtét vitatom, csupán azt, hogy a 40-12 „ezt hallottam”, ez nem egy tényszerű narratíva.

        Nem a számarányok a fontosak, senkinek nem kell erőszakot alkalmazni a másikkal szemben.

        A létünket nem az határozza meg, hogy melyik csapatnak szurkolunk, bármennyire is ezt gondoljuk,bizonyos beszűkült helyzetekben.
        (A többi a szövegértéstől függ,meg a saját gondolatoktól, 33goldmedals).

        Csak az MTE! Hajrá Körmend!

  6. Csak az MTE!
    Bántalmazásra senki sincs feljogosítva!
    A körmendi szurkolóktól a tegnapi atmoszférát, a tízezres kisváros szurkolói nagyságát, fanatizmusát és elszántságát több mint hatvan éve, ebből 50 éve az NB1-ben még a kattintásra hajtó, SP-s portál sem tudja elvenni, elvitatni.
    (A körmendieket mármint a teljes szurkolótábort tudatosan hergelő, „hajbokoló”úriember és úrhölgy jól végezte dolgát, és a hosszas kimerítő provokálás után, a rendezők kíséretében elégedetten távoztak, aki ott volt látta).
    A Falco tábor szurkoljon Szombathelynek, a körmendiek pedig űzni,hajtani fogják a KDMTE, akik szurkolóstul együtt nálam már kupagyőztesek!

    Hajrá Körmend! Csak az MTE!

    • Abban szinte biztos voltam, ha ötvennel kikaptok ezt a kupát akkor is ti nyeritek.
      A „német diplomata” serleg boltban vett, 130 forintos kamu aranyérmeket akaszt a játékosok nyakába, feleresztetek pár lufit, isztok valami szar bort és ennyi…
      Mi felhúzzuk az újabb sikerre emlékeztető zászlót a gyönyörű csarnokunkban és készül a Bajnokok Ligája meccsünkre.
      Nem cserélnék veletek, még akkor sem, ha ország-világ elismerését (muhahahahahahahahahaaaaa) kivívtátok tegnap…

    • MTE!

      Bántalmazásra senki sincs feljogosítva!

      A DEAC elleni meccs lefújása utáni félórában, mivel az ünneplő körmendi tábor bőszítése számukra eredményes volt – a rendezők kíséretében elégedetten távoztak az ott maradt ellenszurkolók, akik nem debreceniek voltak, aki ott volt látta. Nincs közük az esethez, az esti történésekhez, a Körmend tábor ünnepléséhez sem, mégis a rendezők számára is érthetetlenül ott voltak, csak azért, hogy provokáljanak, minél nagyobb ellenérzést váltsanak ki, tényleg ez is egy szurkolói attitűd, magatartás.Nem sokban különbözik BB1-es SP-től.
      A vélemény szabad, Körmend kosárlabdaváros, a szurkolói varázslatos estét hozták létre tegnap a játékosokkal együtt, az pedig, hogy BB1-es SP, hogy frusztrálódik az róla szól.

      Hajrá Körmend!Csak az MTE! Hajrá magyar kosárlabda!

  7. Kis alamizsna morzsa….

    Tegnap se volt hangotok, ma se lesz, tegnap kis édesen tapsikoltatok a deac-os pontoknak, a kordon mögül mutogattatok… aztán este szembejött a valóság? Talán az arcoskodást meg kellett volna spórolni?

    Országos szinten bőgtetek le, „kinőttük a bajnokságot” bécéell csapat, csak szurkolóik nincsenek…most lehet élesíteni a nickgyár neveket, és sopánkodni, hogy jajjjjmitörtént…

    Senkik vagytok.

    Jöhetnek a minuszok, ügyeljetek hogy minden nicknéven be legyetek jelentkezve! Haahhaaha…

  8. Na kiszabadultak a vadállatok a ketrecből, vagy csak alacsony volt a kerítés?
    Remélem letöltendő börtönt kapnak a hulladékok.
    Aztán a bírósági tárgyaláson ezek szarjankók, olyanok mint nyuszik. Szó szerint ott bőgnek, hogy „nem is én voltam”, „nem csináltam semmit”, „úgy megbántam”, de 1 értelmes mondatot sem tudnak elmondani.
    Mondjuk ugye a gyártósoron lehet büntetett előélettel dolgozni.
    Remélem gyorsított eljárásban ítélik el őket, és akkor még a Húsvéti locsolásra beérnek a dutyiba.

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK