Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Magyar érkezőt jelentett be a Falco

Bognár Kristóf visszatér Szombathelyre.



:

:

Az 1994-es születésű játékos gimnáziumi éveit is már Szombathelyen töltötte, és végig járta utánpótlás csapatainkat, majd a 2012/13-as szezonban debütált az NBI/A-ban, és a felnőtt csapatunknál még 5 szezont töltött. Ez idő alatt összesen 141 mérkőzésen lépett pályára, és a 2016/17-es szezonban tagja volt a bajnoki ezüstérmet szerző csapatnak.

A Debrecenben eltöltött 3,5 szezon után Szegedre igazolt, ahol egy bajnoki bronzérmet, és két Magyar Kupa ezüstöt is ünnepelhetett. Bognár a mögöttünk hagyott szezonban 36 mérkőzésen lépett pályára, és 30,4 perc alatt, átlagban 12,5 pontot és 8,1 lepattanót szerzett. A védekezésben is aktív magasember a mögöttünk hagyott kiírásban meccsenként átlagban 1,2 labdát szerzett, és mellette majdnem minden meccsen blokkolt egy dobást (0,9 blokkolt dobás/mérkőzés).

Milos Konakov így értékelte Bognár Kristóf leigazolását: Elégedett vagyok, úgy érzem egy jó játékost sikerült leigazolnunk Bognár személyében. Remekül játszott Szegeden, és több fontos meccsen is bizonyította, hogy lehet rá számítani. Már várjuk a közös munkát! Hajrá Falco! Hajrá Szombathely!

Bognár Kristóf is értékelte a szerződéskötést: Örültem, mikor megkeresett a Falco, nyilván nagyon jó érzés egy játékosnak, hogy ha a nevelő egyesülete vissza várja, pláne, ha egyben jelenleg az ország legmeghatározóbb csapatáról van szó. Nagy kihívásnak gondolom ezt a lehetőséget, szeretnék minél jobban élni ezzel. Illetve nagy dolognak tartom, hogy kipróbálhatom magam magasabban jegyzett csapatok ellen is a BL-ben.

50 hozzászólás

50
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
12 Comment threads
38 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
23 Comment authors
JonHeindrichPLHoppácskadonnarumma Recent comment authors
PL
Olvasó

Áhh, aki egy kis sótájm-ra vágyik, irány az index kosárfórum falco-topic!

Circokapitány épp kiadja a viselkedési kódexet a Bajnokok Ligajá lengyel ellenfele ellen…

Hatalmas….folynak a könnyeim…hahahhaahha….

Gyerekek, aki más szurkolótabort csesztet bármiért…..na itt látszik az alja…persze a félreértések elkerülése végett: itt most az egyszem circora gondolok!

Ezesetben viszont sajnálom az ott jelenlévő Falco szurkolókat, hogy egy ilyen alakot el kell viselniük!

Nagyon kemény a tag!

Mendez
Olvasó

Nem értem ez most hogy jön ehhez a cikkhez.
Szerintem a fórumozók nagy többsége már ismeri a tagot, nagyon újat nem mondtál ezzel, viszont legközelebb ugye nem fogod kérdőre vonni azokat a Falco szurkolókat akik szerinted túl sokat foglalkoznak a körmenddel…

Jon
Olvasó

“aki más szurkolótabort csesztet bármiért”
Itt is elég gyakori, történjen a legapróbb dolog egy meccsen. Emiatt nem lenne túl jogos kérdőre vonni egyik szurkolót/szurkolótábort sem a másikkal való foglalkozásért, mert oda-vissza megy. (nyilván lenne miért, pl. Körmenden a rövid oldal-pálya széle. Kemény dolgok szoktak történni)
Amúgy a Falco-forumon, amíg létezett, valóban volt 1-2 gusztustalan, arrogáns tag – ezek miatt nem volt kedvem sosem ahhoz a fórumhoz, de egyik sem a circo volt.

Marillion
Olvasó

Kristóf…hogy hazajöttél te lettél az egyik legnagyobb/legértékesebb igazolásunk…! Köszöntünk újra a Falco családban! Ui. Viszont Szegedre is a legjobbakat kívánom a következő szezonra/ban!

C. Sándor
Olvasó

Te albc tényleg feleslegesen jöttél ki anyukádból!!!!! Bravó Kristóf!!! Már évek óta válogatottnak kellett volna lenned, persze Ivkovics??????

albc
Olvasó

Élőben C.

JR.BENITEZ
Olvasó

Betartotta amit tavaly ilyenkor megigért. Nagyon örülök a palánk alatti 2 igazolàsnak. A Keller Tiby Bognàr Popovic négyes jó lesz. De Kristóf, azt is ígérted a triplàkat gyakorolni fogod…. Azzal muszáj lesz kezdeni valamit!!!! 10 napon belül kész a keret további 2 érkezővel

egyszegedi
Olvasó

Bízom benne, hogy a Falcóból válogatott tud majd lenni. Megérdemelné. Szegeden azért volt egy mintázat, ami általában kirajzolódott vele kapcsolatban: nagyon erős szezonkezdés, majd egy szépen lassan visszaeső, gyakran középszerű, de azért így is végig meghatározó teljesítmény. Gyakran került faultproblémákba, igaz, sokat is játszott. Nagy szerepe volt abban, hogy az elmúlt években bent tudtunk maradni. Kérdés, hogy a lényegesen limitáltabb szerep hogy fog állni a játékának. Köszönünk mindent!

albc
Olvasó

Bebaszna ha ez a böszme ha válogatott lenne.

apafibeni
Olvasó

Rohadt nagy bunkó vagy!

Vulcano
Olvasó

Egy pedo korcs, nem kell foglalkozni vele.

albc
Olvasó

Ne magadból indulj ki.

albc
Olvasó

Csupán őszinte.

Hoppácska
Olvasó

…és pocsék helyesíró. 😀

albc
Olvasó

Hibátlanul írok.

Marillion
Olvasó

A tanáriban is igy beszélgetsz a kollégáiddal?! És a tanteremben is akkor a diákjaiddal?! Szégyellheti magát az a Fehérvári pedagógiai intézet aki ilyen tapló tahó paraszt moslékszájú pedagógust alkalmaz és eltűr a tanári karban!

albc
Olvasó

Tanulj meg írni mari, addig nem vagy komolyan vehető.

Mendez
Olvasó

“Bebaszna ha ez a böszme ha válogatott lenne.”
Elemezgesd ezt a mondatodat mielőtt másokat próbálsz írni tanítani te puhatestű.

albc
Olvasó

Tanár vagyok, nekem ne.

Hoppácska
Olvasó

pl.: “hazakullugó” 😀

albc
Olvasó

Sose írtam ilyet.

donnarumma
Olvasó

Pedagógus???? Fogalma sincs az mi!!
Tanár…leírta már párszor

albc
Olvasó

Egy és ugyanaz.

Hoppácska
Olvasó

Több “ha” beleférne még a mondatba. 😀

albc
Olvasó

Olyan vicces vagy. Kosárlabdáról meg egy kommented sincs. Hoppácska.

Joker
Olvasó

Váradi is aláírt ma.

WestChampi
Olvasó

Állitólag..

Joker
Olvasó

Megszáradt a tinta.

Heindrich
Olvasó

Ezt is hazaküldték, hihetetlen hogy nem tudják valami külföldi csapatba elsózni. Most nézhetjük a színészi játékot…

Mendez
Olvasó

Ezt…
Továbbra sem kell csalódnunk a szolnoki színvonalban.

albc
Olvasó

Mindenki szerint jászai Mari díjas.

Csakajót
Olvasó

te csak azt a balta pofád nézd a tükörben. téged kellene küldeni, mondjuk jó messze…valahova Szibériába. Ott van “szükség” ezekre, mint te.

heraklith
Olvasó

Fix 30 perc helyett elmegy ő is a padra 9-10. embernek. Pedig még lehetett volna pár jó éve.
Persze ha onnan közelítjük, hogy fele annyi munkával kétszer annyi pénzt keres, mint tavaly… akkor érthető.

Suns
Olvasó

Háromszor. (De pssszt…)

Vulcano
Olvasó

Miért nem a Zalakerámia Közpénzégető KK cikkei alatt rontod a levegőt?

albc
Olvasó

Szabad ország vulkán geci.

Marillion
Olvasó

Tahó paraszt moslékszájú Magyart tanító pedagógus! A Fehérvári pedagógusok példaképe…és még ki tudja milyen jelzőkkel folytatható a méltatás!

albc
Olvasó

Továbbra sem tudsz írni mari.

Hoppácska
Olvasó

…és sokan mások sem. 😀

albc
Olvasó

Te nem tudsz.

Csakajót
Olvasó

és te még szabadlábon féreg, iskolát sosem látó hazug gyökér, Cumizd csak herét (hasonló a szintetek).

albc
Olvasó

Tanár vagyok, hiába irigykedsz. A szintem feletted van.

Csakajót
Olvasó

Azt kihagytad agyatlan here, hogy Őt (Benit) is, mint Bognár Kristófot más klub nevelte, semmi köze Szombathelyhez, a FALCO-hoz.. Írd még ugyanolyan lendülettel a baromságaidat, meg hazugságaidat, egy beteg embernek megbocsátható. Ennyi csak, ami jut neked. Amúgy tudod : 107 !

zterulez
Olvasó

Nagy kár, hogy nem minket választott.

paprika
Olvasó

Amúgy a Szegeddel 2 kupaezüstöt nyert, de ki számolja…

Csakajót
Olvasó

Isten hozott itthon Kristóf! Sok sikert, eredményes játékot és sok bajnoki címet a FALCO-ban!

WestChampi
Olvasó

A tékozló fiú hazatért!
Erősebb lesz ez a csapat mint tavaly szvsz.
Már csak a Kapitány hiányzik!:)

milanka487
Olvasó

Szerintem nagy fogás, magyar fronton biztos!
Azért az elég aggasztó hogy a Falco igazolt egy Bognár már fixen a jó magyar mag mellé, az Alba egy Filipovity-ot Voja mellé, az Ase Benkét meg kiegészítő magyarokat mi meg konkrétan senkit, és sajnos van az a rotációs különbség amit nem lehet légiósokkal eltűntetni, lásd a döntő!
Mégegyszer, tényleg nagy fogásnak tűnik grat hozzá!

Johnyx
Olvasó

Korrekt hozzászólás!
Remélem sikerül nektek is valami “nagy fogás”.
Kristófot szerintem fizikálisan kell felkészíteni, egy jó alapozással a BL-meccsekre.

Emőkefan
Olvasó

Ezek a játékosok már akkor igent mondtak, amikor Ti még kinlódtatok azzal az alkoholista edzővel. Akkor nem tűnt úgy, hogy odamegy egy komoly magyar. Ha az új edzőtök már a bajnokság elején kezdte volna a munkát , akkor sokkal nagyobb esélyetek lett volna egy jó magyart leigazolni.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés