Bajnokság
Magasabb lesz a ZTE költségvetése, pénteken újabb szponzort jelentenek be
Az is megvan, mikor pótolják pótolják a Falco elleni bajnokit.
:
:
Szurkolói ankétot tartott a Zalakerámia ZTE KK csapata. A jelenlévők kérdéseire Stárics Kornél ügyvezető, Bencze Tamás vezetőedző és Kis Attila technikai vezető válaszolt – adta hírül a klub honlapja, a ztekosar.hu.
Elsőként kiderült, október 9-én pótolják a nyitófordulóból elhalasztott Falco elleni találkozót. És hogy a kiesett bajnoki helyett, játszanak-e felkészülési mérkőzést? Egy román csapat jelezte, hogy játszana velük ebben az időben, de velük az ország másik végén tudnának csak találkozni. Kis Attila elmondta, hogy a szlovén csapatok közül próbálnak ellenfelet keresni.
Milyen lesz az idei ZTE?
Erre Bencze Tamás válaszolt, elmondta, hogy tudatos volt az öt légiós szerződtetése és ezzel mindenképpen célja, hogy a tavalyinál jobban szerepeljen a csapat. Nagyon fontosnak tartja, hogy kohézió jól alakul. Kiemelte, hogy ebben a csapatban van legalább három olyan játékos, aki jó versenyző típus, ami előrevetíthet egy jobb szereplést.
A klub gazdasági helyzete
Stárics Kornél ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az idei szezonra már kettő támogatóval kötöttek hosszútávú szponzori szerződést és pénteken újabbat jelentenek be. Ezekkel a támogatásokkal a költségvetésük 10 %-kal növekedett és így még biztosabb lábakon tudnak állni, és ez eredményezte, hogy minőségi játékosokat tudtak szerződtetni.
Simon Kristóf szerződtetéséről, sérüléséről
Több magyar irányítót is megkeresett a ZTE, nem ő volt az első számú opció. A rehabilitációja jól halad és a Krasznai Kupán már a játékkal is megpróbálkozott. Kivárják a felépülés lépcsőfokait, hogy teljes értékű játékos lehessen a szezonban. “Jól védekezik és irányító szellemű játékos” – a felvetett témában Bencze Tamás válaszolt.
Szabó Zsolt szerepe
Ő a csapatkapitány, aki a pályán és azon kívül is sokat segít. Rutinjával és személyiségével nagyon sokat tesz hozzá a közösséghez. A pályán, mivel van megfelelő helyettese, így 20-25 percet fog majd tölteni, ami a vezetőedző meglátása szerint minőségében sokkal jobb lesz, mint tavaly volt.
Az ankéton, rendhagyó módon, Bencze Tamás is kérdezett: arra volt kíváncsi, hogy az első hét mérkőzésből, amiből ötször játszanak idegenben, mivel lennének elégedettek a szurkolók? “Természetesen minél több győzelemmel!” – Hangzott egyöntetűen a válasz.
Még egy ilyen megosztott Személyű Edző(szakmai igazgató, manager,stb..) Nem volt Egerszegen mostanába! Tényleg Villányi Tóni bácsival kibékült? A szurkolói ankéton kB 20főt lehetett számolni de merem állítani megtelne a büfé azokkal akikkel nézeteltérése konfliktusa volt.Top Edző fizetése hétpecsétes titok csak úgy mint a döntés mindenek felett!Legjobb Zalai játékos személye szerint nem tud haza térni!Idén a pénztelenség mögé nem tud bújni.Nagyon nagyon sokan várjuk a folytatást!
Így van. Ezzel a 10%-os emelkedéssel, már az első 3-4 csapat büdzséjének kb. harmadát, negyedét is elérné a csapat költségvetése, ha nem nőtt volna a többi csapaté is ennél nagyobb mértékben.
Az edző bérezése nyilvános, ha elég ügyes vagy, akkor megtalálod.
Toni bácsi szegény sosem volt a helyzet magaslatán, de már az idő is csúnyán eljárt felette.
Van egy focista haverom, minden hónap ötödikén jön neki 116800ft a számlájára!A kétmillióról nem jön SMS!Tisztelni kell az idős embereket mégha sokszor elviselhetetlenek!A mindenható nem néz senkit és semmit már!
Te elhiszed, amit írsz? Mióta létezik a TAO, a bérek követhetetlenek. Több NB3-as és megye 1-es ismerősöm van labdarúgásban, akik papíron az utánpótlás korosztály edzője, gyakorlatilag még edzésen se nagyon látták őket. Így kapják meg a játékért a bérüket. Kap 20 000-ret hivatalosan a fociért és 120 000-ret az edzősködésért. Amíg nem volt TAO, addig meg az volt a gyakrolat, hogy a tulaj cégéhez felvették 4 órás állásba, igaz sosem látták benn, és ezen keresztül fizették ki a lóvét. A borítékban adott meccspénzekről meg ne is beszéljünk… Nagyon nagy sötétség lehet a fejedben.
Ezzel mindenki tisztában van, de ügyes, okos vagy te is, de ez hogy jön ahhoz amit én írtam? Nem titok egy fizetés, mert fent van a neten. Egy szóval sem irtam, hogy az valós vagy sem. Nem is volt erről szó.
Milyen jó érzés lehet azt olvasni, hogy nem ő volt az elsőszámú célpont. Még ha így is volt, akkor sem kell az ilyet lenyilatkozni. Sportpszichológia…
Szerintem egyáltalán nem baj az, ha nem bizza el magát. Akarjon bizonyítani a pályán. Amúgy meg felnőtt ember, tisztában van a lehetőségeivel, képességeivel, meg azzal is, hogy nem ő volt az első jelölt.
Miért véded a nyilvánvaló ostobaságot? Teljesen felesleges.
Cáfolni elfelejtetted az általam leírtakat, így kevés.
Hányszor tagadod még le, hogy zte szurkoló vagy?
Amúgy elárulnád, hogy mi értelme van?
Egyszer sem tagadtam le, ezen csak te meg pár haverod rugóztok. Nem vagyok Egerszegi és soha nem is voltam az. Elég nyilvánvaló, hogy szurkolok a Zetenek is, miért tagadnám?
Egy vicc amit művel itt bb1-en teljesen egyértelmű Zete szurkoló.Ő heraklith egy másik nicknéven.Nem értem miért nem vállalja fel,bár ahogy védi Benczét körömszakadtáig az már beteges.BT hibátlan,tévedhetetlen védi mindenben,Tóni bácsi viszont nincs a helyzet magaslatán.Hülyegyerek fingod nincs mit tett az az ember az egerszegi kosárlabdáért.Én is Zete szurkoló vagyok,de ez az elvakultság már elképesztő az ostobaságot magyarázza meg folyamatosan.Neki a 10.hely is tavaly siker volt megmagyarázta azt is ??.Fent Portik Tamás teljesen összefoglalta a lényeget sajnos.Egyszerű a képlet miért Simon Kristófokat tudunk csak igazolni,nem véletlen,hogy 3 éve nem tudtunk meghatározó magyar játékost idehozni.Szili és Szöszi volt az utolsó.Azóta már a… Olvass tovább »
Ad1 ki az a heatlith?
Ad2 Egerszegen szerintem a pénz hiánya (és nnak oka) a probléma és nem az edző.
Ad3 Tóni bácsival többször volt szerencsém személyesen beszélni még évekkel ezelőtt, a véleményemet ez alapján írtam, az meg nekem mindegy hogy mit tett az Egerszegi kosárlabdáért.
Ad4 cuki ez ahogy az egyik alter egod dícséri a másikat.
Ad5 a Mester 5év alatti meggazdagodása senkit nem érdekelne ha lenne eredmény!Azt írod nincs pénz!? Magyarország egyik legjobban fizetett edzője mindösszesen egy bronzzal…Évekig 196.000ft a gyúróknak míg ő zsebre tesz közel 1.5milliót!!!Tehát arra van pénz amire ő akarja!!!
Szerinted az lenne a jó megoldás, ha egy csapatban a játékosok fele többet keresne, mint az edző? Csak kérdezem…
Illetve ha egy listát csatolnál a honi edzők keresetéről, akkor hitelesebb lennél… tele van a bajnokság 2-3 milliót vagy még többet kereső játékosokkal és szerinted Benzcze az általad leírt közel másfél millióval az egyik legjobban fizetett edző? A külföldi edzők meg gondolom 800 ezerért jönnek…
Ad1:biztos,hogy te.Ugyanaz a prímitivség van jelen.Én tudom megvan a Falco-Zete ellentét,sok nagy csatát vívtunk viszont riválisok vagyunk nem ellenségek.Az a legalja,hogy te pár héttel ezelőtt egy Horváth Zoltán emléktornás cikk alatt provokálod az ellenfelet.Talán nem gondolod nem ott van annak a helye? Főleg,hogy Horváth Zoli Zegre járt középiskolába és a ZTE utánpótlásában is játszott,tehát kötődése is van hozzánk.Állj le egy kicsit ne égesd az egerszegi szurkolókat egy nyilvános fórumon.Undorító dolog volt ez,gyomorforgató. Ad2:Hagyd már ezt a dumát nagyon unalmas. Ad3:Ha neked mindegy mit tett csak beszéltél vele pár éve,magyarán fogalmad nincs a dolgokról,ne okoskodj bele egy olyan témába,amiben vakon vagy.… Olvass tovább »
Tomika2002 és TSA KFT