Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Magas kitüntetésben részesült Farkas Sándor

Az Alba Fehérvár utánpótlását irányító Farkas Sándor rendkívüli elismerést kapott.



:

:

Az államalapítást díszközgyűléssel ünnepelte Székesfehérvár Önkormányzata a Szent István téren, az eseményen átadták az idei Székesfehérvár Díszpolgára és a Pro Civitate díjakat, valamint a Székesfehérvár Tiszteletbeli Polgára címet is. Pro Civitate díjat kapott többek között az Alba Fehérvár klubunk utánpótlását irányító Farkas Sándor szakedző is – adta hírül a klub honlapja.

Farkas Sándor Zalaegerszegen született, kosárlabdázott, majd Pécsett végezte főiskolai tanulmányait. Baranyában a tanulmányok mellett már edzősködött a helyi sportiskolánál, valamint a PEAC gárdájánál. Aztán visszatért Zalába, a ZTE utánpótlásában – különböző korosztályokkal – 12 bajnoki címet ünnepelhetett tanítványaival, majd átvette a felnőtt együttes irányítását. Három évig volt a Zete vezetőedzője, bajnoki aranyat, ezüstöt és kupagyőzelmet szerzett a kék-fehérekkel. Fehérvárra szerződött, ahol szintén beírta magát a sport aranykönyvébe, ugyanis az ezredfordulón háromszor bajnoki aranyra, kétszer pedig kupagyőzelemre vezette az Albacompot.

Női vonalon is eredményesen dolgozott, bajnok lett és a nemzetközi porondon is jól szerepelt a Sopron női együttesével, később irányította a BSE, valamint a Ferencváros csapatát. A szövetségben vállalt munkát, a női szakág szakmai igazgatója, majd szövetségi kapitány lett, 2015 szeptemberében tért vissza Fehérvárra. Bár az elmúlt években volt ajánlata hazai és külföldi felnőtt együttestől, az utánpótlás irányítását komoly kihívásként értékeli. Fontosnak tartja, hogy a megkezdett munkát félbehagyni nem lehet, reményei szerint a jövőben is több fehérvári tehetség kerül a felnőtt együttes keretébe – írta az albakosar.hu.

Fotó: albakosar.hu/Simon Erika

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés