Connect with us

Bajnokság

Magabiztosan tudott nyerni idegenben a Sopron

Az újonnan igazolt Frank Áron jó teljesítménnyel mutatkozott be a Jászberényben.

Jászberényi KSE - Sopron KC 56-103(9-25, 11-29, 20-32, 16-17)

Bajnokság, 15. forduló
Jászberény, Bercsényi tornacsarnok
V.: Benczur T., Fodor A., Drenyovszki D.

Jászberény: Katona 6, Frank 15/6, Kaszás 2, Brbaklics 20/9, Rékási 2, Csere: Füzi 9/6, Kovács A. 2, Szalkai -, Tóth , Kovács V. -,

Sopron: Jackson 4, Thompson 15/3, Fazekas 2, Jogéla 24/3, Bagó 13, Csere: Werner 8, Supola 4, Takács 4, Borisov 17/3, Popadics 5/3, Halász -, Sitku 7/3,

A feldobás után először a hazaiak támadhattak, de nem tudták ezt kihasználni. A vendég együttes viszont nagyszerűen kezdett, hiszen az első két és fél percben egy 0-8-as futást tudtak csinálni, aminek a felét Bagó kosarainak köszönhették. A mérkőzés harmadik percében Katona két sikeres büntetőjével megszerezte első pontjait a jászberényi gárda. (2-8) A negyed közepéig még Frank szerzett pontokat, míg a vendégektől Thompson már öt pontig jutott el az első öt perc után. (5-13) Jogélától láthattunk egy szép zsákolást, majd egy ideig nem született kosár. Egy fault után, melyet Katona harcolt ki; a hazaiak időt kértek. A vendégek egy újabb jó periódust fogtak ki, amikor is egy 2-10-es futást tudtak véghez vinni, két perccel a negyed vége előtt. (7-23) Az első tíz perc végén a vendégcsapat 16 pontos fölénnyel vezetett. 9-25

A második etap első kosarát a vendégektől Takács szerezte meg ziccerével. Majdnem a harmadik játékpercben szerezte csak meg a negyed első pontjait a jászberényi együttes, a soproniak továbbra is termelték a pontokat. (11-33) Sitku és Borisov kosarai után időt kértek a hazaiak. (13-39) A soproniak újabb jelentős előnyre tettek szert, miután egy újabb sikeres időszakot kaptak el, mely során egy 5-10-es futást tudtak kivitelezni. A vendégek végig szoros emberfogással védekeztek, emiatt volt lehetséges az, hogy a huszadik pontját a Jászberény csak a második szakasz vége előtt egy perccel tudta csak megszerezni. Az etap utolsó kosarát Borisov szerezte a tripláról, így több mint kétszer annyi pontot szerzett a vendégcsapat, mint a hazai együttes. 20-54

A szünet után hazaiaktól Frank szerzett kosarat a tripláról, majd Jogéla egy ziccerrel válaszolt erre. A soproniak könnyű, gyors kosarakat szereztek, melyekkel továbbra is növelték az előnyüket. (23-71) A negyed hatodik játékperce után szerzett több kosarat a hazai együttes, köszönhetően Frank ziccerének és Brbaklics triplájának. (28-74) Passzokból gazdag támadásokat láthattunk a vendégcsapattól, melyeket sikeresen tudtak befejezni. Három perccel a negyed vége előtt a jászberényi gárda időkéréshez folyamodott. (30-82) A harmadik felvonás végéig a hazaiaknak sikerült egy jobb időszakot kifogniuk, egy 10-4-es futást tudtak még csinálni. 40-86

Az utolsó negyed első pontjait Frank szerzete meg, miután Halász szabálytalankodott vele szemben. Előbb Katona szerzett kosarat, majd Frank talált be a hárompontosról, így az etap első két percében egy 7-0-as futást tudtak csinálni a jászberényiek. (47-86) Körülbelül egy perccel később Supola ziccerével a vendégek is megszerezték első kosarukat a negyedben. A hazaiak átálltak zóna védelemre öt perccel a mérkőzés vége előtt. Előbb Sitku, majd Füzi szerzett triplát, így 44 pontos fölénnyel vezetett a Sopron. (52-96) A negyed végéig jelentős változás nem történt, a mérkőzést a Sopron csapata nyerte. 56-103

Fotó: Jászberényi KSE Facebook

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
SzimbaMarko_tropojábóljolly jokerbakibazetomee Recent comment authors
Szimba
Olvasó

A Jászberény egy fél évet kihúz ilyen csapattal fillérekből, 0 győzelem, a play out-rá hoz 4 jó légióst nagy pénzért 2-3 hónapra és kiejt egy olyan csapatot, aki a szezont komolyan vette. Szar ez a lebonyolítás.

bakiba
Vendég
bakiba

Sajnos a bajnokság lebonyolítása lehetővé teszi, hogy gyakorlatilag két mérkőzés megnyerésével (és február közepéig hozott új játékosokkal) bent lehet maradni. Ez teljesen komolytalan

zetomee
Olvasó

Nem megbántva a berényieket, ennek sajnos sok sportértéke nem volt. Lesz ez még jobb is mindkét csapat háza táján. Kitartás Berénybe.
A csapatok megtették amit a haza megkövetelt. Nem sérült meg senki, így nyugodtan utazhatunk haza. Jogi 100% dobás 12/12 Bravó!
Kellemes karácsonyt és covidmentes új évet minden kosárrajongónak.
Szurkolókat a csarnokokba tavasszal..
Hajrá Sopron!

sopronfan
Vendég
sopronfan

Mi is kezdtük 8-9 vereséggel a szezont, kitartást Berénybe. Nyilván nem könnyű ilyen helyzetben, be ennél csak jobb jöhet. Biztonságos utat haza a srácoknak. SKC!

GloryJkse
Olvasó

Ezúton is szeretnék gratulálni a JKSE vezetőségének. Fantasztikus csapatot hoztak létre újra. Aleksa Brbaklic és Ruják Bencén kívül értékelhető jatékos jelenleg nincsen a csapatban. Persze mindannyian tudjuk, hogy a vírus közre játszik és hátráltat minket, de vajon a vezetőség azt gondolja hogy minden berényi drukker vak?! Felkellene állniuk a sok sok millióról amit az évek során becsúsztattak maguk alá, és a támogatók által sportra szentelt pénzből nem házakat újitani és autókat cserélni kellene, hanem amire való az a pénz, CSAPATOT ÉPÍTENI!!! Minőségi játékosokkal és nem elküldeni egy olyan edzőt aki úgy gondolom a Magyar Liga egyik legjobb edzője lehetett volna.… Olvass tovább »

jolly joker
Olvasó

Ez a szarházi vezetőség úgy gondolja az a sok sok millió járt nekik mert emberfeletti munkát tettek ebbe a csapatba csak mi vak drukkerek nem látjuk!!!

Marko_tropojából
Olvasó

Egyetértek veled, egy pont kivételével. Véleményem szerint Ruják messze nem üti meg egy első osztályú csapat szintjét. Még egy ilyen helyzetben is lekörözik a fiatalok( már persze, ha pályán van). Irányítóként minimális gólpassz, betörésekből minimális pont, védelem bontása szintén minimális, lepattanó gyenge, de sok eladott labda. Szerintem egy másodosztályú klubnál nem tudna stabil kezdőpozíciót kiharcolni. Nem megbántani szerettem volna, mert személyesen semmi problémám vele, de ez az élvonalba még csereként is iszonyatosan kevés.

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés