Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Magabiztosan nyert Salgótarjánban, ott lesz a negyeddöntőben a BKG

A félidőben még vezetett az Óbuda, de végül bebiztosította második kiemelését a rájátszásra a PVSK.



:

:

Három vendégsiker született szombaton a második vonalban.

Óbudai Kaszások – Pécsi VSK-Veolia 89-100 (21-18,23-20,23-41,22-21)

Óbuda: Boros 22/12, Tichov 17/6, Czura 7/3, Ormai 7 (+10 lepattanó), Láncos 4. Cs: Bartos 2, Rosemond 7/3, Farkas 3/3, Armaghani 20/3, Bodnár -.

PVSK: Halász 8/3 (+13 gólpassz), Harler 27/9, Molnár 7, Bíró O. 14/6, Horti 13. Cs: Antóni 15/15, Radó 7, Bíró L. 3, Takács 3, Tóth N. 3.

Az első félidőben remekül játszottak a Kaszások, de végül érvényesült a papírforma. Az első negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, a másodikban pedig a sárga-feketék vették kezükbe az irányítást, és többször is elléptek kilenc ponttal. A harmadik negyedben aztán támadásban a legszebb arcát mutatta a Vasút, és bár a vezetést csak a 28. percben sikerült átvenniük a pécsieknek, a záró felvonást már kétszámjegyű előnyből várhatták egy 24-5-ös futásnak köszönhetően – ebben a játékrészben nyolc baranyai triplakísérletből hét célba talált. A hajrában már a húszat is átlépte a különbség, de a végső dudaszóig zárkózni tudott, így négyből három negyedet megnyert a III. kerületi együttes. A PVSK 21-4-es mérleggel immár biztosan a második helyen zárja az alapszakaszt, míg a Kaszások (7-18) visszacsúsztak a 12. pozícióba, de még van esélyük a zárófordulóban a 12. hely visszaszerzésére.

Salgótarjáni KSE – BKG-Prima 66-84 (8-20,19-22,20-20,19-22)

SKSE: Herendics 11 (+10 lepattanó), Monye M. -, Dragasevics 10/3, Hargitai 3, Takács 4. Cs: Vas-Teplán 14/6, Kocsis 5/3, Geiger 3/3, Molnár 14, Kuttor 2.

BKG: Nagy Be. 11/9, Nagy Bo. 35/3 (+11 kiharcolt fault), Plézer 11/3, Galambos 13 (+12 lepattanó), Lilaj 11. Cs: Nagy S. 3/3, Halász -, Szeleczki -, Spiriev -, Karakó -.

Nem volt kérdés Salgótarjánban: esélyt sem adtak vendéglátóiknak a Kosok. Herendics duplájával indult a mérkőzés, de azt zsinórban tíz szigetszentmiklósi pont követte, sokkal összeszedettebb volt a BKG az első percekben, az itt megszerzett előnyt pedig még növelni is tudták a vendégek a nagyszünetig. A fordulás után sem állt be fordulat, a hajrában még egyszer-kétszer “benézett tíz alá” a nógrádi alakulat, de ezen az estén tulajdonképpen egy percig sem forgott veszélyben a Prima sikere. A felek hasonló százalékkal céloztak kintről, de a Nagy-legénység a palánk alatt ellenfele fölé nőtt, és Nagy Botond is sokkal jobb napot fogott ki, mint a hazai kulcsemberek, így a 11 kihagyott büntető és a mindössze három padról érkező pont is belefért a sárga-kékeknek. A BKG (13-12) nem csupán playoff-szereplését biztosította be, de legyőzött riválisát is végleg maga mögé utasította a táblázaton, így a 7-nél biztosan nem zár rosszabb pozícióban, de akár még előre is léphet; az SKSE (12-13) legfeljebb 8. lehet, a piros-feketéknek még mindig saját kezükben van a sorsuk, de egy esetleges fóti vereséggel kicsúszhatnak a nyolcból a zárófordulóban. A mérkőzés visszanézhető az alábbi linken: https://www.youtube.com/live/8i8ZY29yVi0?feature=share .

Veszprém KK – Phoenix-MT Fót 74-93 (24-26,17-19,16-29,17-19)

Veszprém: Szabó 12/3, Madár 14/9, Birkás 6/3, Vértes 9/3, Orgona 21 (+12 lepattanó). Cs: Udemezue 7/3, Ratiani 5, Varga -, Ráskai -.

MT: Bus 7/3, Kinney 18 (+12 gólpassz), Bálint 7/3, Füzi 15/3, Varga D. 21/3. Cs: Katona 8, Csapai 8, Nagy 5, Varga B. 2, Kékesi 2, Richter -, Ipacs -.

A harmadik negyed döntött, értékes idegenbeli győzelmet arattak a Megyeri Tigrisek. A lila-fehérek kezdtek jobban, de a bakonyiak nem hagyták magukat leszakítani, a második tízpercben fej-fej mellett haladtak a csapatok. A harmadik negyed derekán aztán egy 15-3-as rohammal faképnél hagyta ellenfelét a Phoenix-MT, innen pedig már nem tudtak visszajönni a meccsbe a piros-szürkék. Fóti oldalon Kinney volt a vezér, aki visszatérése óta most játszott a legjobban Magyarországon, a veszprémiek közül Orgona emelkedett ki. A 17 veresége mellé nyolcadik győzelmüket begyűjtő Tigrisek lépéselőnybe kerültek a Kaszásokkal szemben a 11. helyért folyó versenyfutásban, a sereghajtó Veszprém neve mellett továbbra is mindössze egy siker áll. A mérkőzés visszanézhető az alábbi linken: https://www.youtube.com/live/tGJChsC8EaE?feature=share .

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Center Recent comment authors
Center
Olvasó

Kedves BB1! Csak érdeklődnék, hogy a szakmai tartalmú és udvarias hozzászólásaimat az utóbbi napokban a moderáció után miért nem jelentetik meg? Csak tényleg kérdezem, tisztelettel…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés