
Zalakerámia ZTE KK - Sopron KC 79-93 (20-26, 18-22, 21-29, 20-16)
Bajnokság, 11. forduló
Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok
V.: Cziffra Cs., Tőzsér D., Minár L.
ZTE: Simon 9, Delas 7/6, Bonifert 12/12, Vuko 20/6, Glenn 14, Csere: Plézer 13/6, Szabó 4, Völgyi -, Polster -.
Sopron: Jackson 16/9, Thompson 20/12, Fazekas 7, Borisov 20/9, Wideman 19, Csere: Jogela 11, Werner -, Sitku -, Popadic -.
A már öt meccset lejátszó Sopron ellen vívta második bajnoki mérkőzését a Zalakerámia ZTE KK. Szerdán nem akármilyen meccsel indította szereplését a 2020/21-es idényben az Ante Nazor által irányított csapat: 50 perc alatt, kétszeri hosszabbításban sikerült két ponttal legyőzni a hatalmasat harcoló Oroszlány gárdáját. Az SKC sem akármilyen bravúrt hajtott végre egy nappal korábban: az éremre pályázó DEAC otthonában arattak szinte rajt-cél győzelmet Thompsonék, ráadásul úgy, hogy a lepattanócsatában alulmaradtak. Utóbbit a ZTE is elmondhatta magáról, így mindkét csapat arra törekedett, hogy az eddiginél több lecsorgó labdát gyűjthessen össze a palánkok alatt.
A ZTE a Wideman-Thompson duó hatékonyságának csökkentésére törekedett, míg a soproniak a Delas-Vuko-Glenn trió ellen igyekeztek jobban védekezni; izgalmas mérkőzésnek ígérkezett a nyugat-magyarországi derbi.
Tyreek Duren, aki a szerdai meccs 37. percében szerencsétlenül összefejelt Illés Mátéval labdafelhozatal közben, több napja gyengélkedett. Az irányító nagyon szédült az eset után, bár nem volt agyrázkódása, folyamatosan fejfájásra panaszkodott. Így aztán nem állhatott Ante Nazor vezetőedző rendelkezésére.
Az SKC-nél Supola és Takács hiányzott, a héten az elmúlt két szezont Zalában töltő Bagó Martin is elkezdhette az edzéseket és már a kispadon foglalt helyet.
A fiataloké volt az első szó a találkozón: Fazekas szerezte az SKC első pontjait, a túloldalon pedig a szintén U23-as Bonifert talált be triplából. A ranglistákon több mutatóban – pont, VAL, támadó- és védőlepattanó – is előkelő pozíciót elfoglaló Tyler Wideman zsákolt, majd gyorsindításból Bernard Thompson értékesített egy ziccert, aki két éve még a ZTE csapatát erősítette. Ante Nazor vezetőedző máris időt kért, ami rövid ideig használt is, ám ismét érkezett Thompson, ezúttal egy triplával. A két center, Glenn és Wideman mutatta be zsákolótudását, majd Fazekas dobott egy szép tempót. Vuko egy buzzer-triplával még egyszer – s mint később kiderült, utoljára – a ZTE-nek szerezte meg a vezetést, ám innentől fogva a Sopron akarata érvényesült. Thompson és Jogela szerzett villámgyorsan öt pontot, majd a vendége kettese tört be a palánk alá és egy 2+1-es akcióval 11-re növelte pontjai számát. A Sopron kiválóan dobta a triplákat az első negyedben, négyből hármat értékesítve 26-20-ra vezetett.
Ki más, mint a nagy kedvvel játszó Thompson szerzett újabb trojkát a 2. negyed elején. A ZTE-nek semmi sem sikerült, az SKC viszont szinte nem tudott hibázni. Nagyon elkapták a fonalat a vendégek, 3 percig nem talált gyűrűbe a ZTE. Bonifert hármasa jelentette a holtpont végét, 13-ról 8-ra zárkóztak Szabóék. Bonifert harmadiks hármasa ugrasztotta talpra a hazai kispadot, ám a további felzárkózást megakadályozták a ZTE eladott labdái. A Sopron továbbra is hatékonyan támadott, a ZTE-t ekkor Vuko pontjai tartották meccsben, ám így is tízpontos vendégvezetéssel vonultak az öltözőbe a csapatok.
A nagyszünet után tovább folytatódott a ZTE vesszőfutása, a kék-fehérek nagyon megérezték kezdő irányítójuk hiányát. Egyre jobban nőtt a különbség, Thompson hármasa után 17 ponttal jártak előrébb Kostas Flevarakis mester tanítványai. Szebbnál szebb akciókat vezettek a vendégek, előbb Boriszov, majd Jackson tett négy-négy pontot a közösbe – utóbbi triplája után dobhatott még büntetőt is. A 28. percben már 25 is volt közte, amikor Plézer dobott egy hármast, majd a túloldalon Sitku Márton mutatott be egy szép blokkot. 50%-os triplázással állt ekkor az SKC, nem véletlenül volt 59-77 30 perc játék után az állás.
A zárónegyedre már nem nagyon maradtak nyitott kérdések. A ZTE-ben ezen az estén nem volt meg a tűz, amikor kicsit zárkózni próbáltak, jött az elnyűhetetlen, örökifjú Milos Borisov, akik két hármassal nyugtatta meg Kostas Flevarakis mestert, aki többször is reklamált a játékvezetőknél. Plézer megmozdulásait tapsolhatta a hazai kispad, aki végül 13 pontig jutott, ebből hetet a végjátékban szerezve. A végén már csak a különbség mértéke volt kérdéses, végül 14 maradt közte. 79-93 lett a végeredmény egy olyan mérkőzésen, amely Ante Nazor vezetőedző szavaival élve már az első negyedben eldőlt, amikor a ZTE nem tudta kihasználni, hogy percekig bónuszban volt a Sopron 5. faultja után. A zalaiak eladott labdáit megbosszulták a soproniak, akik gyorsindításokból 9, második esélyekből pedig 16 pontot szereztek. A kék-fehér csapatok összecsapásán Thompson, Borisov és Jackson is sokat tett a sikerért; de Wideman is szállította a már szinte szokásos dupla-duplát. A ZTE-ben két fiatalt illet a legnagyobb dicséret: Bonifert Bendegúz és Plézer Gábor összesen 25 pontig jutott, jó százalékkal; ám ezen az estén az SKC sokkal jobban akarta a sikert.
A Kostas Flevarakis-Bors Miklós által vezetett csapat négy napon belül két idegenbeli sikert is aratott és sokat lépett előre csapatépítés terén is.
Fotó, szöveg: Bálizs Zsuzsa


Ez a csapat sajnos qrva gyenge.
Ennyi.
Ne legyenek illúzióink, tudtuk, hogy ez vár ránk. Lesznek még szebb napjaink és fogunk még szenvedni eleget. Ez a keret nem a nyolcba fog hasítani az egyértelmű. Tudomásul kell venni, hogy most ez van és nem ekézni a csapatot. Kiesési gondjaink nem szabad, hogy legyenek, de itthon is meg kell majd izzadni minden győzelemért, még a középcsapatok ellen is. Reméljük, hogy a fiatalok végre kinővik magukat, mert eddig sajnos nem ez volt ránk a jellemző. Szurkoljunk, és örüljünk minden egyes győzelemnek, a vereségekből tanuljunk, mert a mai meccsben is voltak pozitívumuk- Plézer és a Bonifert bátor játéka. Reméljük a sajátnevelésű… Olvass tovább »
@ZTE1920, ez milyen érzés? 😉
Nazor kimondottan gyengén meccselő edző, sajnos.
Két foscsapat közül az nyert, amelyik egy kicsit keményebb volt…
Alsóház…
Úgy látom írnom se kell semmit, mert megint mindenki kijózanodott!Play outos Jászberényt 6-szori hosszabbítás után megverjük!Sokan azért szeretik Nazort, mert kemény kezű heves vérmérsékletű edző!Csak ez kevés a boldogsághoz…
Egyetértek veled abban, hogy az élősködő vének tanácsának kellene tiplizinie, de attól még hogy telfosod a bb1-et még nem fognak elmenni és más sem a Zetétől. Benczét sem te üldözted el, mert állítom hogy te abban a tudatban élsz, hogy igen.
Értem én, hogy kb 5 éve kicseszett veled a klub, de próbálj szerintem meg valamilyen férfias bosszút állni, ha már mindenáron ez a célod, mert ezzel hogy itt évek óta nyomod a hozzászólásokat mint egy kislány, csak magaddal cseszel ki, senki mással.
És mégis kin élősködnek a vének szerinted?
Természetesen lehetne náluk jobb vezetés is, de nem egyszer mentették már meg a zegi kosárlabdát.
Emellett pedig ők egy fillért nem kapnak. Egyedül az ügyvezető kap fizetést. (Nyilván a játékos+szakmai stáb mellett.)
Az igazolásokért részben felelősek persze, de ez elsődlegesen az edző feladata. Utána jön az ügyvezető, majd harmadikként a 3 öreg.
A legfőbb gond az, hogy pénz nélkül nem lehet csapatot csinálni. Ezzel szerintem nem mondtam újat. Sajnos ez van.
Idén sok jóra valószínűleg nem számíthatunk.
Csak két Q8-as Audi árát bizniszeljétek át a focicsapattól.
Ami ott alap a kosárcsapatnál 2 extra légióst jelentene.
Tehát rájött arra Mr.Tomika,hogy Szösszeneték megfúrták!? Bravó!!!
Szabó utolsó szezonját látjuk, ez kétségtelen. Már akarat sem társul a lassúsága mellé sajnos. 10-15 perces kiegészítő ember lett belőle. Már amikor felmerült Völgyi neve, akkor sem értettem, de gondoltam 12. ember is kell. Megdöbbentő, hogy látnom kell a pályán, még 2 hiányzó esetén is. A városi bajnokságban egy középcsapatban lehetne kezdő is talán. Simon szintén 10 perces játékos, kb a 8.-9. embernek kellene lennie. Értem én hogy dobott pár pontot mínusz 20-nál, de ő arra való hogy 10 perc alatt begyűjtsön 5 faultot az ellenfél fekáján. Sajnos nálunk kezdő embernek kellett lennie, de erről nyilván nem ő tehet. Bonifert… Olvass tovább »
Bohóc vagy Tomika :))
Szép és megérdemelt győzelem, dícséret illeti a fiúkat.
Alakuló támadójáték, egyre jobb védekezés. A válogatott szünetben alatt mindenki felépülhet, jöhet a teljes kerettel való edzés. De majd ez a szar helyzet úgyis felülír mindent.
Ez nagyon kevés. Az irányító hiányára lehet hivatkozni, de felesleges. Mondjuk ki , ez ma qrva gyenge volt. Elképzelés nélküli labdázgatás, passzolgatás, hajigálás. A védekezésünk pedig egy katasztrófa. Borisov, Thompson akkor dobtak kosarat, amikor akartak. Nem hiszem, hogy Bonifertnek és Plézernek kellene húzni a szekeret, pedig ma az volt. Újra csak: ez qrva gyenge. Hajrá ZTE!
Pedig az elképzelés nélküli játék az elsősorban az irányító hiánya miatt van. Igaz ahol egy Völgyi 10, egy Simon meg 30 percet kap, ott sok babér nem teremhet sajnos.
Sajnos ez a csapat nagyon budget-es lett.Nincs elég küzdés ,a védekezés nulla vol,több esetben fel sem ugrottunk a labdáért.Nazor is nagyon visszavett a vérmérsékletéből.A tavalyi csapatot a mainál sokkal kisebb hibájáért is leordította .Ez a mai teljesítmény mi volt?.Csak ki ne essünk ,nálam ez a teljesítmény elfogadhatatlan volt.
Hát.. gyakorlatilag közünk nem volt a meccshez. Én értem a két hiányzót, de ez nem magyarázza az akarat, küzdés hiányát. Voltak momentumaink, de néha már komolyan úgy éreztem, hogy a Play Outos Dzambicsos, Csohadarevicses idők csapata is megverné ezt a mait, ami elég szomorú. Mondjuk ennél csak jobb lehet. Hajrá Zete!
Grat a Sopronnak, szinte fél gőzzel győztek. Sajnos Duren kiválása előre vetítette az eredményt, bár ez nem magyarázza a rossz védekezést és katasztrofális lepattanózást, ha ebben nem tudunk javulni, akkor bajok lesznek (vannak) Egyedül Bonifert és Plézer ponterős játéka dícsérhető, kár hogy a “nagyok” közül Vukon kívül nem nőttek fel hozzájuk. Bennük van potenciál. Szöszi ma árnyéka volt önmagának. Menni kell tovább… Hajrá ZTE!
Szép volt srácok! 2/2 a heti idegenbeli mérleg. Kár a két kiengedett meccsért (ASE, OSE). SKC!!
Ez a vékony keret nem bír el 2 hiányzót.
Nálunk 3 hiányzó volt Takacs Bago Supola
Nálunk hiányzott még az 5. légiós is. 😉 Erősebb és hosszabb a Sopron kerete és maximálisan megérdemelten nyert.
Nem a hiányzók száma volt a hozzászólás lényege ?
Szép volt fiúk!! Nem gondoltam, hogy ekkora különbséggel fogunk tudni nyerni:)) SKC
Szép volt srácok! Csak így tovább! Hajrá Sopron!
Ez az Fiúk! Gratula, simább lett mint gondoltam. Hajrá Sopron, SKC!