Az Egis Körmend kezdte jobban a találkozót, a vasiak három triplát is dobtak az első tíz perc során: Ferencz kétszer, Kountz pedig egyszer talált be távolról. Rajtuk kívül Vuckovic és Gáspár talált be a vendégeknél. Abban, hogy a KTE a negyed végére korrigálni tudta a csapnivaló első perceket oroszlánrészt vállalt Lee, aki hat pontig jutott ebben a játékrészben. 15-19.
A második negyed elején bekezdtek a csapatok, potyogtak a kosarak mindkét oldalon, a hazaiknál Ivkovic, a vendégeknél Kountz dobott egy triplát. Ezt követően sem maradt alább a „dobókedv”, Seppala triplájának és Vuckovic duplájának tapsolhatott a publikum. Előbb 23-28, majd a negyed közepén 29-31 volt az eredményjelzőn. Közönségszórakoztató, sportszerű meccset játszottak a csapatok. Rakicsevics duplájával egyenlített, majd az ő kosarával a vezetést is átvette a Kecskemét. Forray Gábor időt kért. A folytatásban előbb 36-36, majd egy perccel a nagyszünet előtt 41-41 volt a táblán. Az utolsó perc azonban a hazaiaké volt, így 45-42-es előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.
A második félidőben is bekezdtek a csapatok, mindkét oldalon pontosan céloztak, de a különbség nem változott, a Kecskemét őrizte a minimális előnyét. Lee semlegesítése komoly gondot okozott a körmendieknek, akiknél Kountz ráadásul büntetőt is hibázott. Seppala duplájával nőtt a különbség, de Ferencz betalált távolról, így Sztojan Ivkovics csapata nem tudott meglépni. A negyed közepén 57-55 volt az állás. Gáspár büntetőjével zárkóztak a vendégek, de a folytatás is a vasiaké volt, előbb átvették a vezetést, majd öt ponttal meg is léptek Gáspárék. A hazaiak elvesztették a ritmust, a körmendiek pedig ezt kihasználva közé tették a tizet. 59-69.
Az utolsó negyedben az Egis Körmend egyértelmű célja volt, hogy „vigyázzon” a harmadik negyedben összeszedett előnyre. Sőt… Még egy lapáttal rá is tettek. Kountz és Kiss gyors kosara után, hét perccel a mérkőzés vége előtt, 61-77-es állásnál, Sztojan Ivkovics időt kért. A hazaiak mindent elkövettek, hogy megfordítsák a mérkőzést, de innen már nem volt visszaút. A sok problémával küzdő Egis Körmend pedig nagyot lépett a playoff felé. 81-97.



Hajrá KÖRMEND!
„Piros-fekete a szívünk,
Piros-fekete a mezünk.”
Csak az MTE!
Körmend hadának a lépte dobog,
MTE zászló az égbe lobog,
MTE zászló a földre leszáll.
Kézben a kéz és vállhoz a váll!
Repülj te lángoló, MTE zászló,
Vezess az NB 1-en át,
Vezess a harcra, a diadalra,
Vezesd a Körmend csapatát!
M-T-E MTE!!!
Esküszünk a Körmend, magyar Istenére
Piros-feketével írjuk fel az égre,
Minden Red Devils-es, kinek lelke tiszta,
A bajnoki címet, együtt vesszük vissza!
Jó körmendi Dózsa, te sosem leszel árva
Mindig szívünkben élsz, szeretetbe zárva!
Patonay Imre, meghajlunk előtted,
A körmendi Dózsát a fellegekbe emelted!
Csak az MTE!
Teljesen kiment a fejemből kiment ez a rangadó! Világraszóló szurkolást követően, világraszóló győzelem! Micsoda napok Körmenden? Pista is jól van remélem! Puszi!!!!!!!!!!!!!
mivan nem tudsz aludni ja persze most ért véget a műszak szaladj anyuhoz had cseréljen nálad pelust és irány álarcban játszani kretén a többi nicknevedet miért nem használod?
Ti nagyon furcsa emberek vagytok…
Nos igen, megértjük, hogy az osztályon, Napóleon világában telt napokkal minden olyan fura neked!
Ahogy az állandóan f@rkakat, sz.pást meg álarcot emlegető posztjaidban legtöbbször láthatjuk, olyan erősen mááás 🙂 🙂 🙂
Jobbulást bohóóc!!
Mondod Te a zárt osztályról, most, hogy hirtelen kaptál wifit. Onnan Neked mindenki furcsa. Jobb Neked és különben mindenkinek, ha a zárt osztály biztonságában Magaddal beszélgetsz, mert akkor nem leszel ideges.
Fáj ugye? Előbb vagy utóbb, de belülről felemészt az a rengeteg gyűlölet amit felhalmoztál magadban.
Megint semmi köze van hozzászólásodnak a kosárlabdához, BB1-es SP, mi lenne veled a Körmend nélkül. A gyűlöleted Te magad vagy.
Csak a Körmend!
Jó játszott tegnap a csapat, hajrá MTE, hajrá Körmend!
Gratulálok a Körmendnek a mai győzelemhez, de itt szeretnek a Magyar Kupahoz egy rövid esszét fűzni, mert itt nem veszik el a kommmetek között!
Amit a körmendi szurkolók Kaposváron odatettek, azt úgy gondolom, hogy Magyarországon kosárlabda berkekben nem lehet überelni.
Köszönjük a kedves fogadtatást, és a jó beszélgetést a Volgában, hogy ellenszenv nélkül, Kaposvár szurkolóként egy jót beszélgethettünk veletek.
Örültem, hogy Feput láthattam meg egyszer utoljára Kaposváron pályára lépni, és azt is, ahogy a dobot üti meccs végén!
Őszinte leszek, az első két negyedből csak a két Fepu tripla van meg, mert mint Alíz csodaországban, úgy néztem a körmendi tábort, ahogy az elejétől a végéig szurkolnak a csapatuknak.
Köszönöm ezt a fantasztikus két napot, köszönöm, hogy az Arénában végre pokol hangulat volt, már csak ezért megérte elmenni.
Egy hazai Körmend meccs így felkerült a bakancslistára, remélem, meg ebbe a szezonba ki is tudom húzni 🙂
Hajrá Kaposvár!
Köszönöm MTE!
Ezért nagyon nagy kár lett volna ha elveszik… 🙂 🙂 🙂
Gratulálok a győzelemhez. Nagyon szerethető és eredményes csapatunk formálódott, elismerésem Forray Gábornak. Ma Vuckovic is megérkezett a csapatba, kezdi megtalálni önmagát! MTE!
Igen, hihetetlen meccse volt Vucko-nak, és még hármast is dobott!
Még Chuck Norissal sem tudott nyerni a Körmend Kecskeméten. Szerintem Fepu egyik bakancslistás küldetése is ezzel beteljesült 14 év után, hogy egyszer még nyerjen Kecskemèten, mielőtt befejezi pályafutását.
Fofóval 14 év után nyert a Körmend!
Teljesen megérdemelten!
Gratulálok!
Sok sikert a nyolcban!
Fepu előtt meg le a kalappal! Megint tudott villantani
Jó látni, hogy Pipiras játszott. Ezek szerint mégsem sérült meg komolyabban a kupadöntőben.
azt gondolom evvel a győzelemmel meg lessz a nyolc
Barátom én meg keveset raktam a mixen az összes pontszám lehetőségre!
öreg hiba cimbora de majd mire nyugdíjas leszel belejössz és még valami grat a paksnak mi sajna elszenvedtük a győzelmét nem kicsit:) te úgyis érted!?
Jó hogy van olyan Mte szurkoló is közöttünk akivel jó itt elbeszélgetni és kiderült hogy személyesen is cimbi!
köszi és hál istennek mi öregek tudjuk mi az ellenfél és az ellenség közt a különbség mert az év 363 napján cimboraság azon a 2 napon meg utálat és ez így jó hajrá paks:)
nem evvel, ezzel…
Gratulálok Körmendre!
Williamsnél hisztisebb légióst rég nem láttam Magyarországon..
MTE MTE MTE!!!
Gratulálok!!!
bameg faxom nem lett meg a száz!
Barátom…Ugye meg van neked is hogy simán kijelentettem a felvezető posztban ehhez a meccshez,hogy Kecskeméten ezt gond nélkül behúzzátok! Gratulálok!
nem olvastam de megmondom őszintén nem számitottam rá nem voltak biztató jelek de az orvostudomány hál istennek csodákra képes nálunk kicsit lehet megnyugodni és lehet ráfordulni a rájátszásra ahol megint valszeg összefutunk jó hétvégét oszt valamelyik nap megihatnánk egy komlós üccsit meg számot se ártana cserélni
Megoldjuk!
2011-12-17
Kecskemét – Körmend 71:89
Hosszú volt ez a 14 év 🙂
Kupagyőztes csapattal is 10 felett kaptunk ki, miután itthon majd’ 40 ponttal nyertünk
(Petty-Channels-McKinney-Duinkers-Fepu-Tóth N.
Ezüstérmes csapattal kikaptunk.
(Price-Bradford-Thames-Hammonds-Delas-Fepu-Csorvási)
A Varnado-féle csapattal is.
A 2022-es döntőben a Falco ellen pályahátrányból 2:1-re vezető csapattal egy szezonban 3x is 🙂
Aztán egy ilyen bizonytalan évben egy kecskeméti irányításával sikerült, aki ha így folytatja tovább, hatalmas túlzással persze, de hamarosan inkább lesz körmendi, mint kecskeméti.
Fofótól én is nagyon tartottam, látva az Albás szezonjában a túl sokszori tanácstalanságát, lefagyását, és hát Kecskeméten sem volt túl meggyőző na!
Ahhoz képest teljesen egyetértek veled, és nekem már most is eléggé körmendinek tűnik! 🙂 🙂 🙂
Bravó MTE, Bravó Fofó, ez is egy szép győzelem, nagy gratuláció!
albás, nem Albás
Ejjj, de betegek és sérültek ezek a körmendiek! Ment megint a sírás, majd most meg ők a hősök. Szánalmas! amúgy írta valaki, hogy a Pécs és a Szeged se érdemelné meg a kiesést, hát tényleg, ez a Kecskemét amit évek óta művel, az a másik vicc! és még nézőjük is van, na ez a nagy csoda…
Nem vagy te egy kicsit kabbeafaszom?
Rudi egész héten beteg volt, Pipiras a sérült, Durázi sérült, 3 név és 3-ból kettő játszott is, és aki szokott nézni körmendi meccseket az biztos látta mind a kettőn hogy nem egészségesek
Szóval igen nekem hősök de nem csak ők henem az egész csapat
Na csumi
Durázi beteg*
Ez megy 50éve, mióta a legfelsőbb osztályban játszunk! 🙂
Az ősszel röhögnek rajtunk, lesajnálnak és leírnak bennünket, majd ritka kivételektől eltekintve tavasszal sokak nézik a hátunkat bosszankodva, irigykedve!
Ez Körmend, ez az MTE!!
Gondolom nem láttad a meccset! Rudi első negyedben csak kovájgott a pályán… Másodikra úgy, ahigy összeszedte magát, de látszott, hogy a futás is nehezére esett….
Pipiras se volt meggyőző. Rajta is látszott, hogy nincs rendben.
Azt nem tudom velünk mi volt…
Mennyire szánalmas, hogy már Rudizod a körmendi légióst!
Mivel ezt hallom többet, mint a Williamsat, néha nekem is erre áll a fejem.
Amúgy meg MKOSZ játékban javarészt benne van a csapatomban… Persze, hogy jobban rá áll a fülem, ahogy Fepu vagy Sziszi, vagy más csapatok jobb játékosaira….
Red, ne zavard össze holmi tényekkel szegényke lelkivilágát!
A padaván legyőzte a karvalyorrút:)
ElCapitano:)
Ez Körmend!
Szia torrmentor:)
LOL
Xd
#win#fepu#captain#karvaly#
Ferencz Csaba.
Fepu 7 tripla….. ez igen!
Ki a faszom az az Ivkovic?
Folytassam, vagy úgyis tudod?! 🙂