Connect with us
Hirdetés

B-csoport

MAFC-Jászberény derbi következik a Piros-csoportban

Két-két azonos mérleggel álló csapat is találkozik a 6. fordulóban.



:

:

Nincs megállás a másodosztályú csapatok számára, a hétközi kupameccsek után újabb bajnoki forduló szerepel a piros-csoportos klubok naptárában. A játéknap legjobban várt mérkőzése két jelentős élvonalbeli múlttal rendelkező együttes, a MAFC és a JKSE csatája lehet, de teljesen nyílt meccsnek tűnik a Nagykőrös nógrádi és a TF-BP szigetszentmiklósi vendégjátéka is, egy napon játszik a két pécsi éllovas. Pénteken, szombaton és vasárnap is lesz B-csoportos találkozó, várhatóan négy mérkőzést is élőben követhetnek az érdeklődők.

Vasas Akadémia – Ceglédi KE

Péntek 18:15, Budapest, Sport11 Sportcentrum

A játéknapot a 3-2-vel álló Vasas és az eddig egy bajnoki győzelmet arató CKE csatája nyitja. Az előző fordulóban egyaránt vereséget szenvedtek a felek, a pasarétiek a PVSK, a sárga-kékek a JKSE otthonában kaptak ki. A piros-kékek mérkőzései a leggólszegényebbek, dobott és kapott pontok tekintetében is sereghajtók a fővárosiak. Ez inkább kedvező lehet a vendégcsapat számára, hiszen csak egyszer jutottak 80 egység fölé, de ez igaz a Vasasra is. A Pest megyeiek egy hárommeccses negatív szériát zártak le szerdán, amikor meglepően sima, 64-89 arányú győzelemmel abszolválták a Hepp Kupa 2. fordulóját Salgótarjánban. Bíztató rájuk nézve, hogy az idényben először igazán jól kintről a kupameccsen (14/30), öten is tíz pont fölött zártak, ugyanakkor 48 órán belül kétszer kell pályára lépniük, csapatkapitányukat, Csaba Györgyöt sérülés hátráltatja. Hazai részről Ziagkos mester váratlan (ideiglenes) távozása okozhat problémákat, ugyanakkor a pécsi vereséget nem lehet a debütáló Stephan Arigbabu nyakába varrni, a Vasút az eddigiek alapján városi riválisával együtt kiemelkedik a mezőnyből. Edzőmeccsen már találkoztak a felek, akkor 67-66-ra győztek Feketéék Szolnokon, ezúttal is jó esély mutatkozik egy szoros, pontszegény találkozóra.

MAFC – Jászberényi KSE

Szombat 17:30, Budapest, Gabányi László Sportcsarnok

Jó eséllyel pályázhat a forduló rangadója címre a Jászberény újbudai vendégjátéka: a tabella negyedik és ötödik helyezettje méri össze erejét egy komoly múltra visszatekintő párharcban. 2014 és 2018 között az élvonalban vívtak parázs csatákat a csapatok, tavaly már a Pirosban találkoztak újra, a kupában a műegyetemisták, a bajnokságban kétszer a jászságiak bizonyultak jobbnak, mindhárom találkozó izgalmas, színvonalas volt. Jelenleg a 4-1-gyel és a második legtöbb szerzett ponttal álló fővárosiak vannak jobb pozícióban, a 3-2-es mutatóval rendelkező tavalyi ezüstérmes két vesztes meccs után tudott újra győzni múlt szombaton. Lakits András csapata ellenállhatatlanul, négy kétszámjegyű sikerrel nyitott, ám az előző körben nagyon fájó, egylabdás vereséget szenvedtek Debrecenben – egy fordulóval korábban Miljan Rakics tanítványai is végletekig kiélezett találkozót buktak el a DEAC U23 otthonában. A felek utolsó két budapesti összecsapásán is egy pont döntött: a tavalyi alapszakaszban a vendégek győztek 75-74-re, idén szeptemberben a hazai csapat nyert edzőmeccsen (80-79). A palánk alatt a MAFC, a periméteren kívül a Berény teljesít eddig valamivel jobban, kiélezett küzdelem várható. A hazai pálya előnye a piros-feketék mellett szól, ugyanakkor az utóbbi időben sérüléssel bajlódik több kulcsemberük. Igazi ki-ki mérkőzésnek tűnik ez a derbi, könnyen lehet, hogy ismét az utolsó támadásokra marad a döntés.

Salgótarjáni KSE – Nagykőrösi Sólymok KE

Szombat 18:00, Salgótarján, Városi Sportcsarnok

A harmadik győzelem megszerzése lesz a tétje a salgótarjáni piros-fekete derbinek. Az SKSE és a Nagykőrös azonos, 2-3-as mérleggel áll, nagy csata várható. Tavaly is közvetlen riválisok voltak a felek, a 9. helyért játszott párharcot a tarjániak nyerték. Még a csapatok által azóta megtett út is hasonló: nyáron egyben maradt a játékoskeret nagyja, a vezetőedzői szerepet egy fiatal szakember vette át. Az összes eddigi fordulót követően ugyanolyan mutatóval álltak, a 3. és az 5. játéknapon tudtak győzni a csapatok. Az is közös a két gárdában, hogy egy rutinos hátvéd, Herendics, illetve Lakosa átlagolja a legtöbb pontot és VAL-t. A statisztikai mutatókban sincs nagy különbség, talán a legfontosabb eltérés, hogy Dániel Péter fix kezdőötössel dolgozott idáig, míg Puszta Dávidnál csak Lakosának és Timkónak volt „bérelt helye” a csapatban a feldobások alkalmával. A hétközi kupaforduló viszont másképp sikerült a csapatoknak: a kőrösiek hozták a kötelezőt az NB II-es Eger otthonában (67-77), míg a salgótarjániak váratlanul simán kapituláltak saját csarnokukban a Sólymok által már legyőzött Cegléddel szemben (64-89). A legutóbbi három egymás ellenit a nógrádiak húzták be, bár mindannyiszor kis különbséggel. Az előjelek alapján tehát lehetetlen megjósolni a rangadó kimenetelét, bármelyik fél sima győzelme meglepetés lenne. Élő közvetítésért klikk ide.

Veszprém KK – Pécsi VSK-VEOLIA

Szombat 18:00, Veszprém, Vetési Albert Gimnázium

A tabella első és utolsó helyezettje találkozik Veszprémben. A PVSK rendkívül domináns teljesítményt nyújtottak eddigi összes találkozójukon, erejükről sokat elárul, hogy Jászberényben aratott 96-75-ös győzelmük volt a legszorosabb bajnokijuk. A veszprémiek ezzel szemben öt vereséggel állnak, melyek közül hármat is hazai pályán szenvedtek el. A pécsiek támadójátéka a legeredményesebb a mezőnyben idáig, eközben a bakonyiak kapták holtversenyben a legtöbb pontot az első öt forduló során. Nehéz hazai bravúrra utaló jelet találni, bár az elmúlt két meccsen, a TF-BP és a Nagykőrös ellen nem állt távol a győzelemtől Naményi Márk alakulata, más kérdés, hogy ezt a két csapatot 48, illetve 42 pontos különbséggel győzték le a fehér-feketék. Elsősorban távoli dobások terén vehetik fel a versenyt az éllovassal a veszprémiek, 57 bedobott triplájuk a legtöbb a bajnokságban, pontjaik többségét hárompontosból szerezték. Az előzmények alapján a vendéglátók számára a szoros eredmény lehet a reális cél, látványos, pontgazdag mérkőzésnek ígérkezik a találkozó. Élő közvetítésért klikk ide.

NKA Pécs – Phoenix-MT Fót

Szombat 19:00, Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia

Hatodik győzelmére készül az NKA, két vereség után okozna meglepetést a Phoenix-MT. Az akadémisták csak rosszabb pontkülönbségük miatt szorulnak városi riválisuk mögé a tabellán, a PVSK-hoz hasonlóan ők is sikerrel vették az első öt akadályt a bajnokságban. A lila-fehérek jól kezdték az idényt, történetük első három piros-csoportos meccséből kettőt megnyertek, viszont az elmúlt két fordulóban vereséget szenvedtek, ráadásul több játékosuk megsérült. A pécsiek nagyon erősnek tűnnek a palánk alatt, ahol a Megyeri Tigrisek az utóbbi mérkőzéseken a leginkább sebezhetőnek bizonyultak, nagyon feladat előtt áll a Varga-Horváth duó. Az első fordulókban a Katona-Santiago páros ponterős játéka volt a fótiak sikereinek alapja, ők a műegyetemisták és a Kaszások ellen kevésbé játszottak eredményesen, és nem igazán akadt, aki előlépett volna a helyükben pontszerzésben – ahhoz, hogy a Nemzeti Kosárlabda Akadémián legyen esélyük, biztosan szükségük lesz néhány jó egyéni teljesítményre. A pécsieket a Vasas határozott zónavédekezésével, a Salgótarján és a BKG kinti dobásokkal tudta kihívás elé állítani, azonban mind a három alkalommal „elfogyott” a végére a nagy tempót diktáló narancssárga-feketék ellenfele – a szűk rotációval dolgozó Surmann-legénységet is fenyegeti ez a veszély, ugyanakkor az óbudaiak elleni védekezés jó alap lehet a bravúrhoz, ha egy sokkal jobb támadójáték párosul hozzá. Felkészülési mérkőzésen 91-56-ra nyert az NKA Pécs, ezúttal joggal bízhatnak egy szorosabb eredményben a Lilák, bár győzelmük azért vaskos meglepetés lenne az Akadémián. Élő közvetítésért klikk ide.

BKG-Prima – TF-BP

Vasárnap 15:30, Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok

Sárga-kék alsóházi rangadóra kerül sor vasárnap délután Szigetszentmiklóson. A BKG és a TF-BP is egyszer győzött idáig négy vereség mellett, így mindkét csapatnak óriási szüksége lenne a sikerre. Jelenleg a 12-13. helyen áll a tabellán a két együttes, tavaly is közvetlen riválisok voltak, csak jóval előrébb: a helyosztón mostani ellenfelét legyőző BKG a 6., a fővárosi alakulat a 7. pozícióban zárt. A két csapat játéka egy-egy jó kezű kisemberre van kihegyezve, a Tehetséges Fiatalok vezére, Dancsecs 26-os átlaggal vezeti a pontszerzők listáját, szorosan követi őt a Kosok emblematikus figurája, Nagy Botond (25,4 pont/meccs). A palánk alatt is kemény párharc várható a szigetszentmiklósiak albán válogatott légiósa, Frenki Lilaj, illetve az A-csoportot megjárt Anda Dávid között. Mindkét oldalon nagy változások történtek a nyáron, talán ennek is betudható a gyengébb kezdés, viszont az alapszakasz negyedéhez közeledve könnyen komoly hátrányba kerülhet, aki beragad a rajtnál. Az elmúlt forduló rávilágított a csapatok gyenge pontjaira: mindkét gárda alulmaradt a festékben, könnyű kosarakat kaptak, száz fölé jutott az ellenfél. Ezúttal is támadásorientált, látványos kosárlabdára lehet számítani, ahol mindkét csapat eséllyel száll harcba. Élő közvetítésért klikk ide.

Óbudai Kaszások – DEAC U23

Vasárnap 16:45, Budapest, Kaszások Sportcsarnok

A DEAC U23 óbudai vendégjátékával zárul a forduló. A Kaszások 2-3-mal rajtoltak a bajnokságban, a debreceni fiatalok újoncként berobbantak a Piros-csoportba, már négy győzelemnél járnak, amivel az előkelő 3. helyen állnak. A védekezésre építő csapatok közé tartoznak a III. kerületiek és a hajdúságiak is, a legutóbbi játéknapon ugyanúgy 58 ponton tartották ellenfelüket, a sárga-feketék Fóton, a fehér-feketék az addig veretlen MAFC ellen arattak értek el értékes sikert. Fővárosi részről sokan képesek nyerőemberré előlépni, viszont hiányoznak a konstans jó teljesítményt hozó játékosok, ami kiszámíthatatlanná teszi őket. Debreceni oldalon a Neuwirth-Kenéz-Gáspár hármas felel a pontok jelentős részéért, de náluk sincs hiány a padról remekül beszállni képes perememberekben, az újbudaiak elleni rangadó negyedik negyedében Várszegi vert be két fontos triplát, majd az utolsó hazai akció végén, kétpontos MAFC-előnynél, öt másodperccel az órán kötélidegzettel értékesítette a neki megítélt három büntetőt, amivel 59-58-ra fordított csapata. Hasonló bravúrt hajtott végre az óbudaiak tehetsége, Bodnár, aki három triplával terhelte meg a fótiak gyűrűjét a végjátékban. Az eddigi eredmények inkább a vendégek mellett szólnak, viszont a cívisvárosi fiataloknak nem volt még sima mérkőzésük a bajnokságban, a folyamatos egylabdás mérkőzésekben és az állandó kettős terhelésben benne van egy-egy gyengébb nap a kulcsemberektől, ami valószínűleg nem férne bele ezúttal a kompakt óbudaiak otthonában.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés