MAFC - HÜBNER-Nyíregyháza BS
Bajnokság, 11. forduló
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok, 17:30
V.: Boros T., Menyhárt F., Kaposi G. (Hoffmann G.)
MAFC: Polgárdy - Tóth P. - Lakits - Pfandler - Csapai.
Nyíregyháza: Ubilla - Bus - Kiss - Bazsó - Tóth G.
A Piros-csoport 11. fordulójából elhalasztott mérkőzés pótlásán találkozik egymással a MAFC és a Nyíregyháza csapata. Mindkét együttes remek formában van, a fővárosiak a legutóbbi öt, míg a vendégek az elmúlt kilenc mérkőzésüket megnyerték.
Siska János, a HÜBNER-Nyíregyháza BS vezetőedzője: A MAFC az egyik legjobb formában levő csapat, amelynek rendkívül erős a hazai pályája. Nagyon készülünk belőlük, hiszen ez nekünk is egy fontos mérkőzés. Kemény meccsre számítunk, de mindenképpen nyerni szeretnénk. Vasárnap már edzettünk délelőtt, amikor a regeneráción és a kondíció fejlesztésén volt a hangsúly, délután pedig már a soron következő ellenfelünké volt a főszerep. Sérült játékosunk nincs, mindenki pályára tud lépni a találkozón.
Elvileg már Bordács is van, tudtommal. Kérdés, akarják-e játszatni ma, vagy majd a hétvégén a Baja ellen. Sokba fájt a csapatnak a TF őszi sportszerűtlensége. Amikor játszani kellett velük, annak ellenére, hogy pár napja játszottak a covid miatt kiülő NKA ellen. 2-3 győztes meccsel több lenne. De ez van. ez egy ilyen bajnokság. Gyakorlatilag elvehetetlen a bajnoki cím és a feljutás a Nyíregyházától. Megérdemlik. Beletettek minden. Mondjuk még van a bajnokságból és a szövetség útjai is kiszámíthatatlanok. Ilyen -olyan adminisztratív ötletek.
A meccset a “MAFC kosárlabda” youtube-csatorna élőben közvetíti. Reális esélyünk szerintem inkább a szoros meccsre van, mint a győzelemre, de azért
hajrá MAFC, hajrá Budapest!?⚫
Nálatok a Lakits-Tóth-Polgárdy-Csapai kvartettből mindenki bevethető?
Igen, mind a négyen játszottak ma, sőt Bordács is felépült.
Bordács sérült?