Lukácsi Gábor 18 éves korára aktív tagja lett az NKA Universitas Pécs rotációjának, azok után, hogy tavaly visszatért a csapathoz. Az irányítóval beszélgettünk a spanyol kalandjáról, a válogatottról, az Pécs szezonjáról és a jövőbeli terveiről.
Utoljára akkor beszélgettünk, mikor Spanyolországban játszottál. Milyen tapasztalatokkal vértezett fel az az időszak, akár játékban vagy mentalitásban?
Izgatottan vágtam neki a spanyolországi időszaknak, kíváncsi voltam, hogy milyen szinten állok az ottani játékosokhoz képest. Rengeteget tanultam kint, elsősorban nem kosárlabdában, hanem emberileg: megtapasztaltam, milyen egyedül élni egy idegen országban, gondoskodni magamról, felelősséget vállalni a saját életemért. Ezekben nagyon sokat fejlődtem.
Mentálisan volt egy nehezebb időszakom, hiszen még csak 16 éves voltam, az egyedüllét sem volt könnyű, ráadásul a térdemmel is problémáim adódtak. Nem volt egyszerű időszak, de sikerült átmennem rajta, és erősebben jöttem ki belőle.
Ahogy 2024-ben tavaly is ott voltál az U18-as B divíziós Eb-n a válogatottal. Nem sokon múlt, hogy a feljutásért játszhassatok, de a szlovákok elleni végjáték nem sikerült jól. Visszatekintve mit gondolsz a hatodik helyről, van-e benned hiányérzet?
Természetesen maradt bennem hiányérzet, mert a csapatunk sokkal többre volt képes a hatodik helynél, és ezt a számok is alátámasztják. Nagyon csalódott voltam, hiszen a legerősebb csapatok közé tartoztunk a tornán. Ugyanakkor, ha a pályán kívüli dolgokat nézem, akkor egy csodálatos nyár volt: kiváló társaság jött össze, és biztos vagyok benne, hogy mindannyian közeli barátok maradunk a jövőben is.
Már az előző szezon végén pályára léptél az NKA-ban, nyáron pedig Kerpel-Fronius Gáspár távozásakor kiemelte a csapat, hogy nagyobb szerepet szán neked erre az idényre. Mekkora lökést adott ez neked?
Óriási motivációt jelent, hogy ilyen fiatalon is ennyire megbíznak bennem. Akkor is, ha előfordulnak hibák a mérkőzéseken, mindenki rendkívül türelmes velem: az edzők, a csapattársak és a vezetőség is.
Kerpi személye sokat adott a csapatnak, kiváló játékos és igazi vezéregyéniség volt. Nagyon közel állt mindenkihez, és a távozása előtt beszéltünk erről a helyzetről is. Profi módon kezelte, megértő volt, ezért különösen nagy tisztelettel gondolok rá.
Nem sikerült jól a bajnoki kezdet, noha nyertetek idegenben Körmenden, utána nagyon mély gödörbe kerültetek. Hogyan élted meg ezt az időszakot, miben kellett változtatnotok, hogy ebből kimásszatok?
Nehéz helyzetbe kerültünk, és mindig komoly kihívás egy ilyen szituációból kilábalni, függetlenül attól, melyik csapatról van szó. Úgy érzem, mi jól kezeltük ezt az időszakot, és fokozatosan kezdünk kijönni a gödörből. A bajnokságban mindenki tudja rólunk, hogy erősebb csapat vagyunk annál, mint amit a helyezésünk mutat.
A megoldás elméletben egyszerű, a gyakorlatban annál nehezebb: keményebb munka, nagyobb elhivatottság és több áldozatvállalás kellett mindenkitől. Az edzőcsere is érzékenyen érintett, hiszen Bojan Szalaticsot 13 éves korom óta ismertem, vele fejlődtem játékossá. Ugyanakkor Sebastjan Krasovec személyében egy rendkívül profi és intelligens edző érkezett, akivel még nagyon szép idény állhat előttünk.
A szegedi győzelem óta jobb teljesítményt nyújtotok, ráadásul két új, rutinos érkezőtök is van. Milyen pluszt adnak ők nektek, és mi a cél az alapszakasz hátralevő részében?
Egy fiatal csapatnak elengedhetetlenek a rutinos játékosok, akik segítik és irányítják a fiatalokat. Az akadémia jól megtalálja az egyensúlyt a tehetségek fejlesztése és az eredményesség között. Kiváló légiósaink vannak, Geri pedig remek példa mindannyiunk számára. A Szeged elleni mérkőzés előtt végrehajtott változtatások mindenkinek jót tettek, új lendületet adtak, amit szeretnénk minél tovább kamatoztatni.
Amikor legutóbb beszéltünk, azt mondtad, hogy az a célod, bekerülj a rotációba Pécsett. Ez sikerült – mik a következő lépcsőfokok?
A rotációba kerülés egy rövid távú cél volt. Most már az a következő lépés, hogy az edző és a vezetőség annyira megbízzon bennem, hogy kezdő irányító lehessek. Ez nem egyszerű feladat, hiszen az irányító poszt az egyik legmeghatározóbb a kosárlabdában, és kevés csapat adja ezt a szerepet egy 18–19 éves játékosnak. Sokan talán nem tartják reális célnak, de fejlődni csak akkor lehet, ha az ember mer nagyot álmodni. Valószínűleg ugyanezt gondolták akkor is, amikor 15 évesen azt mondtam, hogy szeretnék bekerülni a rotációba.