- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

Lukácsi Gábor: Már tudtam nagyjából, hogy mire kell számítani itt, és ezért otthonosabban is tudom érezni magamat

Az NKA hátvédjével beszélgettünk.

A magyar válogatott már javában készül a jövő heti vb-selejzetőkre Székesfehérváron. Természetesen, ahogy az lenni szokott, most is igyekszünk minél több tartalmat hozni nektek a nemzeti csapattal kapcsolatban. Ezúttal Lukácsi Gáborral beszélgettünk.

Túl vagy első teljes profi idényén, az MKOSZ Elnöksége pedig pár nappal ezelőtt bejelentette, hogy az Év U19-es játékosának választott. Mit jelent számodra ez az elismerés, milyen volt számodra az első profi idény?

Nagy örömmel tölt el, hogy engem választottak az év játékosának, büszke vagyok erre az eredményre. Az első profi évem nagyon hullámzó volt, sok nehézség és akadály volt benne, de természetesen nagyon sokat tanultam és sok szép emlékem is maradt a szezonról. Úgy gondolom, hogy jó tanulópénz volt ez a szezon, és sokkal felkészültebben vághatok neki a következő szezonnak.

Az előző ablak idején az U20-as csapattal készültél, majd Eb-n vettél részt, ahol nyolcadik lett a csapat. Hogyan értékeled a szereplést?

Hosszú nyáron vagyok túl, mentálisan és fizikálisan is elég intenzív volt, ez volt az 5. Eb-m, úgyhogy úgy gondolom, hogy az utánpótlás-Eb-ken már tapasztalt játékosnak számítok. Ezen a nyáron elért eredményünk, úgy gondolom, hogy összességében elfogadható. Nyilván az ember mindig többre vágyik, mint a 8. hely, de jövőre egy komoly keretünk lesz, és úgy gondolom, hogy komoly esélyekkel megyünk, hogy megnyerjük akár a B divíziót, ha mindenki egészséges lesz.

Részt vettél az első edzéseken az NKA-nál is, már tavaly nagy bizalmat szavazott neked a szakmai stáb, ez minden bizonnyal idén is így lesz, s a klub beszámolója szerint több fiatal esetében is. Mit vársz a csapattól, a fiataloktól és miben szeretnél előrelépni az előző idényben képest?

Igen, Pécsen elkezdtük az alapozást, a válogatott előtt 2 hétig készültem a srácokkal. Nagyon keményen dolgozunk, mivel komoly célokkal megyünk neki a következő szezonnak, és mindannyian nagyon sokat szeretnénk fejlődni, mivel egy nagyon fiatal csapat leszünk. Személy szerint egy konzisztensebb és többoldalúbb játékossá szeretném kinőni magamat ebben a szezonban.

Gasper Okorn másodszor is bizalmat szavazott neked most augusztusban, ismét a felnőtt válogatottal készülhetsz – ami mindenképp pozitív visszajelzés lehet a számodra –, miben más ez most számodra, mint az első volt?

Nagy megtiszteltetés, hogy a válogatott szakmai stábja másodszor is bizalmat szavazott nekem. Nagyon jó visszajelzés nekem, hogy jó a munka, amit végzek, és mindenképp nagy motiváció a szezonra tekintve, hogy számítanak rám a felnőtt válogatottban is. Most másodszorra már tudtam nagyjából, hogy mire kell számítani itt, és ezért otthonosabban is tudom érezni magamat, és persze sokat tanulok a nálam idősebb és rutinosabb játékosoktól.

Néhány napja folyik már a munka Székesfehérváron, csütörtökön pedig már Észtország ellen lép pályára a válogatott. Milyen állapotban érzed a csapatot, mire készültök az észtek elleni meccsen, mit vártok az ellenféltől?

Mindenki nagyon jó formában érkezett meg az összetartásra, látszik, hogy sokat dolgozott mindenki egyedül a nyáron. Ezen a héten még inkább a saját játékunk tökéletesre csiszolásával foglalkoztunk, és szerintem, ha tudjuk majd a saját játékunkat játszani mindkét mérkőzésen, akkor jó eséllyel indulhatunk neki a meccseknek.

Képek: Karácsonyi Dávid/MKOSZ


Ha nincs még jegyed a miskolci mérkőzésre:

https://hunbasket.cc/vXRaP

Gyertek el minél többen, segítsünk együtt a srácoknak a győzelem megszerzésében!

 

1 HOZZÁSZÓLÁS

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK