Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Lukács Norbert: remek hangulatban készülhettem a legjobb magyar kosárlabdázókkal

Takács Milán elmondta, hogy az U20-as válogatott volt a demo csapat az Eb-selejtezőt megelőzően.



:

:

Visszatért az Alba Fehérvár csapatához a válogatott edzőtáborából Lukács Norbert és Takács Milán is. Előbbi a felnőttekkel kezdte meg a munkát, majd a felkészülés utolsó napjaiban csatlakozott társához és az U20-as nemzeti csapathoz, amely két edzőmeccset is játszott Vojvodáékkal.

Egy hetet töltöttem Sztojan Ivkovics együttesénél, vasárnapig edzettem a rövidesen sorra kerülő Eb-selejtezőkre készülő csapattal. A hétvégén megérkeztek az U20-as gárda tagjai is, onnantól velük folytattam a munkát. A szövetségi kapitány jelezte már az edzőtábor kezdetén, hogy a szombathelyi és az ukrajnai selejtezőn nem vesz számításba – hasonlóan a hozzám hasonló korú, többi fiatalhoz -, tehát tökéletesen tisztában voltam azzal, mi a dolgom, a szakvezető mit vár el tőlem az edzőtáborban. A húsz éven aluliaknál léptem pályára a nagycsapat elleni edzőmeccseken, két meccset vívtunk, próbáltam a legjobbamat nyújtani mindkét összecsapáson. A táborban töltött egy hét során nagyszerűen éreztem magam, remek hangulatban készülhettem a legjobb magyar kosárlabdázókkal, remélem, a következő edzőtáborozás során is számít rám a szakmai stáb. Valamint bízom abban, hogy a folytatásban hivatalos mérkőzésen is pályára léphetek a nemzeti együttesben. Minden sportolónak ez a célja. Az elkövetkező napokban természetesen szurkolok a válogatottnak, hogy a fiúk sikerrel vegyék a selejtezőket, továbbá az Alba minél jobb bajnoki szereplésére koncentrálok

– mondta Lukács.

A szintén 19 éves Takács Milán is szóhoz jutott az utánpótlás válogatottban a Messzi István Sportcsarnokban vívott, egymás közötti mérkőzéseken.

– Összesen négyszer léptünk parkettre, két meccsünk, valamint két edzésünk volt az U20-as válogatottban. A tréningeken először a saját védekezésünket gyakoroltuk, majd azt, amit a szlovén válogatott vélhetően alkalmaz majd ellenünk az Európa-bajnoki selejtezőn. Tulajdonképpen mi voltunk a demo csapat a szombathelyi találkozót megelőzően. A felnőtt válogatott tavaly nyári felkészülésén a sérülésem, ugrótérd miatt nem lehettem jelen, nem utazhattam a krétai nemzetközi tornára sem. Benne voltam a keretben, nagyon sajnáltam, hogy nem tarthattam a küldöttséggel. Örülök, hogy most meghívást kaptam az U20-as keretbe, nagyon remélem, a jövőben invitálnak a felnőttekhez is.

Fotó: albakosar.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés